Vége a nyárnak, a családi nyaralásoknak, a közeli, forró tengerpartnak és a tisztes órakedvelő szembesül azzal, hogy megint az órák kerülhetnek a célkeresztbe. Ennek pedig példás táptalaja lehet a negyedik Chronomeeting.

Sokak számára elcsépelt lehet az órabörze szó. Legalábbis pár évvel ezelőtt számomra is az volt, és olyan hangulatot képzeltem enyhe túlzással, mint ami a Petőfi Csarnok béli ásványbörzéről, vagy kisállatbörzéről volt ismerős. Vagy a bolhapiac – itt jegyezném meg, hogy a bolhapiacon legalább lehet csodákba futni-.

Aztán ahogy ismét életre kelt a gazdaság és növekvő irányt vett a “használtórázás” piaca, a színvonal is emelkedett, de a börze szó továbbra is intő pallosként lebegett az esemény felett -kizárólag egyéni vélemény, ha valaki saját gondolataira ismer, pusztán a véletlen műve lehet-. Ezt a hangulatot igyekezett megtörni 2016. decemberében az első Chronomeeting.

Órás találkozó és vásár. Ebben jelentette és jelenti azóta is a különbséget. A szervezők Magyarország -de talán Európa- legnagyobb használt órák eladásával és vételével foglalkozó Facebook csoportnak alapítói és működtetői, így ez amellett, hogy egy teljesen nyilvános esemény, mégis sokkal közösségibb, családiasabb légkörrel találkozhattunk. A decemberi esemény már kifejezetten nagy sikerű volt és a visszajelzések alapján sokaknál megváltoztatta, vagy elkezdte megváltoztatni a börzékről kialakult képet, a második, április 9-i rendezvény ugyanott, a Corinthia Hotel Budapest Valletta dísztermében került megrendezésre, viszont már kétszer akkora területen.

És itt kell kitérjünk egy másik jellegzetes és fontos tényezőre, a helyszínre. A karóra, -ahogy az elcsépelt “mondás” tartja- a férfi egyik legfőbb ékszere, így ha egy olyan eseményről beszélünk ami az órákat helyezi fókuszba, akkor fontos az ehhez illő helyszín is. A Corinthia Hotel Budapest pedig a maga luxusával, csillogásával, de az esemény témájának, az óráknak okán mégis emberközeli, bensőséges helyszínt biztosítva teszi egyértelművé, hogy mi is az óra a férfiak -és bátran mondhatjuk, hogy a nők- számára.

Nyáron, június 18-án, felpezsdítve az uborkaszezont és a magyarországi órázás központját egy napra áthelyezve Debrecenbe, a harmadik Chronomeeting a Hotel Divinusban, Hajdú-Bihar megye székhelyén került megrendezésre, és a nyár ide, vagy oda, jelentős érdeklődést keltett nem csak a környékbeliek, de a budapestiek, vagy az ország egyéb pontjáról érkezők között is.

Most pedig, szeptember 17-én vasárnap, ismét Budapesten, a Corinthia Hotel Valletta dísztermében nézelődhetünk, vásárolhatunk, barátkozhatunk, és ismerkedhetünk, ahogy eddig csak képről ismert típusokkal, úgy a fórumokról, vagy az online térből már ismert órakedvelőkkel, és most először hazai óravásáron képviselteti magát a BÁV is, akik szintén különleges és értékes órákkal készülnek.

Tehát szeptember 17, 1073 Bp. Teréz körút 43-49, Corinthia Hotel Budapest, 10-16 óra.

Mi ott leszünk.

 

A címlapképet a Bulang&Sons készítette.