A napokban írtuk, hogy a Zenithet, TAG Heuert, Hublot-t forgalmazó tulajdonló LVMH, 10%-nál nagyobb bevételnövekedésről számolt be 2016-hoz képest, és az Omegát, Blancpaint, Tissot-t, Longines-t, Certinát és sok egyéb márkát birtokló Swatch group is ~5,5% körüli növekedést jelentett. Most a Svjáci Óragyártók Szövetsége is kiadta éves jelentését a svájci óraexportról.

Először röviden összefoglaljuk a lényeget, aztán jönnek a grafikonok. Ami a legfontosabb, hogy a svájci óraexport 2,9%-zal nőtt, ha az exportált termékek összértékét nézzük, viszont 4,3%-kal csökkent, ha a mennyiséget. Ez a különbség azért annyira fontos, hogy vastagon ki kell emelni, mert ebből láthatjuk, hogy az olcsóbb órák exportja lényegesen csökkent. Ezt mutatja az is, hogy a kvarc szerkezetes órákból 7,4%-kal kevesebbet szállítottak a gyártók, míg mechanikusból mennyiségileg 3,9%-kal többet, összegszerűen pedig 4,6%-kal a 2016-os évhez képest, és ekkora különbség mellett a teljes 2,9%-os növekedés.

Ezt egy mondatban úgy lehet megfogalmazni, hogy nagyobb lett a bevétel, de valamivel kevesebb órát adtak el, ami azért van, mert az olcsó(bb) kvarcórákra csökkent a kereslet, az ezeknél drágább mechanikusokra viszont nőtt, és kisebb számú kvarcóra eladás miatt kieső bevételt bőven tudta kompenzálni a mechanikus órák iránti megnövekedett kereslet. Ami a mechanikus órákat kedvelőknek jó hír, hiszen egyre inkább nő az érdeklődés az automata és kézihúzós órák iránt és ezt mondhatjuk bátran mindenkinek, aki azt kérdezi, hogy ugyan, a mai világban ki vesz még drága mechanikus órát…?

Folyamatosan növekszik a kereslet a mechanikus órák iránt - elkészült az FH 2017-es beszámolója

Nézzük ezt bővebben a grafikonokon. Alábbin látjuk a mechanikus és kvarc karórák exportjának mértékét 2012-2017 között. Amit ezen megállapíthatunk, hogy állt már jobban is a svájci óraipar, de látható a javulás tavalyhoz képest, még mindig több, mint 7 millió mechanikus karórát exportált Svájc, ami nem rossz szám, kvarcból pedig több, mint 17 millió darabot. Láthatjuk azt is, hogy 2015 és 2016 volt a zuhanás, amikor látványosan csökkent az export. Alul az oszlopdiagramon látjuk az összeg szerinti elosztást és azt, hogy a kvarcórákból származó bevétel az elmúlt években folyamatosan csökken. Sőt, ha átlagot számolnánk, akkor a mechanikus órák export átlagára -és fontos, hogy ez export ár, mert nem egyenlő a butik, vagyis fogyasztói árral- ~2120 svájci frank volt 2017-ben, míg a kvarcok átlagára 202 frank volt darabonként.

Folyamatosan növekszik a kereslet a mechanikus órák iránt - elkészült az FH 2017-es beszámolója

Piacok szempontjából Ázsia viszi el a svájci óraexport felét, ami igen jelentős szám, Európa 34%-ot vett fel, Észak Amerika pedig csupán 11 százalékot. Ez azért is fontos, mert láthatjuk, hogy Ázsia után még mindig Európa a legnagyobb svájci óra “fogyasztó”, ez a két régió az, ami növekedést mutatott, míg Amerika, Afrika és Óceánia kevesebb órát importált Svájcból, mint 2016-ban.

Folyamatosan növekszik a kereslet a mechanikus órák iránt - elkészült az FH 2017-es beszámolójaÉrdekes, hogy az arab térségben, ahol az acél órák szinte ritkaságszámba mennek az arany tokos és gyémánttal kirakott darabok mellett, Katarban és Bahreinben nőtt a svájci órák iránti kereslet, míg a többi országban csökkent. Hongkongban a 6%-os változás reményteli, főleg, ha azt vesszük figyelembe, hogy 2015-nél még így is 20,6%-kal gyengébben teljesített a svájci óraexport a városállam felé. Kínában viszont töretlen a növekedés. 2015-höz képest 15%, 2016-hoz képest 18% a változás, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy egyre több gyártó nyitott az elmúlt években butikot Kína különböző városaiban.

Folyamatosan növekszik a kereslet a mechanikus órák iránt - elkészült az FH 2017-es beszámolójaUtóbbi táblázaton csak összegeket, mennyiséget nem látunk, viszont az első két táblázatból leszűrhetjük azt, amit a kis keretes részben röviden összefoglaltunk, hogy az órák száma hiába csökken, ha az export összértéke nő, ebből látszik, hogy növekszik a drágább órák iránti kereslet. És mielőtt még azt gondolnánk, hogy a luxusórákra vonatkozik ez, nem elsősorban. Mivel a kvarcórák iránti kereslet jelentősen esett, ezért inkább gondolhatjuk azt, hogy az emberek a) megengedhetik maguknak b) érdeklődésük tárgykörébe kerültek a mechanikus órák.

Folyamatosan növekszik a kereslet a mechanikus órák iránt - elkészült az FH 2017-es beszámolója
Swiss Mad Watch a H. Moser & Cie-től

Mindenesetre ha folytatódik idén is a svájci óraexport növekedése, akkor elengedhetjük a legapróbb félelmeinket is ennek jövője kapcsán. Mechanikus óra volt, van és lesz is.

 

Forrás: FH