Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy jelenleg a legkeresetebb márka talán az egész óraiparban a Casio mellett a Rolex.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Az elmúlt 5 évben a Rolex körüli őrület exponenciálisan növekedett és mostanra szinte kezelhetetlenné és egyben tarthatatlanná vált. Korábban már felvetettük – közel három éve ebben a cikkben -, hogy valami nem a jó irányba megy. Emberek a bolti ár fölött fizetnek sok tízezres, százezres darabszámban készülő órákért. Egy tömeggyártott luxuscikk lett a Rolex. Ez a cég jelentéseiben is meglátszott, hiszen a svájci óraipar nemzetközi, kiskereskedelmi forgalmának NEGYEDÉT a Rolex és a Tudor bonyolítja. A négy legnagyobb, nem tőzsdei forgalomban lévő, nem valamelyik luxuskonszern tulajdonában lévő vállalat – a Rolex, a Patek Philippe, az Audemars Piguet és a Richard Mille – összes forgalma 8,7 milliárd svájci frank volt, ami összesen 35 százalékos piaci részesedést jelent. Jelentették ezt 2020 tavaszán.
Érdekesség, hogy a koronavírus okozta pandémia alatt sem csökkent vissza annyira a kereslet, hogy bárki hozzájusson egy-egy áhított acél sportórához. A Subamariner acél változatai még so-so, fél év, egy év és talán csörög a telefonunk, hogy mehetünk érte. A GMT-Master II Pepsi, és a kerámialünettás Daytona viszont sok-sok éves várólista végén lévő gyümölcs. Vannak butikok, ahol nem is írják már fel az érdeklődőt a listára, mert azt sem látják, mikor érnek a jelenlegi végére. Mindezt 10-13 ezer eurós órákkal.
Persze terjengenek a pletykák, hogy ha veszel kevésbé keresett modellt, arany-acél, vagy arany tokos, esetlegs drágaköves típusokat, akkor nagyot léphetsz a várólistán és ha már kellően jó kuncsaft vagy, akkor megkaphatod, kiérdemelheted, hogy a tiéd legyen egy acél sportmodell. Nevetségesen hangzik, nem? És mégis így megy évek óta. Mintha több, nagy motoros, jól felszerelt Audi A6-ot, A8-at és Q7-et kéne venni ahhoz, hogy aztán megkaphassuk a hőn áhított A3 Sportback-et. Ezt leírni is nehéz nevetés nélkül.
Holott ez a rend állt be a Rolex háza táján, és akik ebből – a Rolexen kívül – nagy pénzt szakítanak, azok azok a vásárlók, akiknek esze ágában sincs megtartani az órát, viszont pár ezer euró pluszért nagyon szívesen tovább adják. El-flippelik. Ők a flipperek. Akár egy nap alatt is kereshetnek egy Cosmograph Daytona modellen nagyjából 7 ezer eurót, tehát 2,5 millió forintot. És aki tőlük megveszi, az is nyugodt szívvel tud rátenni még legalább 3-, de akár 5 ezer eurót is. Mi ez ha nem lehetőség.
Mindig van drágább, ezért ami újonnan érkezik, az mindig lehet mégdrágább. Az olcsókat megveszik és aztán még a most még drágánál is drágábban kerül fel a netre, és ez így folytatódik, míg nem nevetségesen drága lesz, pedig közben nem történt a világban semmi, csak mindenki rátett még egy kicsit. Emiatt a jelenség miatt sokan befektetésként tekintenek a Rolex órákra. Megveszik, beteszik a széfbe, eltervezik, hogy pár év múlva előveszik, és megnézik mennyit ér, érdemes-e eladni – mondjuk még garanciaidőn belül.
A Rolex pedig mindeközben csak teszi a dolgát, gyártja az órákat, kiküldi a butikokba, ahonnan pedig majd valamilyen ismeretlen, titkos módszer alapján kiválogatják ki érdemes az órára.
Mindeközben a racionálisabban gondolkodó órakedvelők azt nehezményezik, hogy a gyár nem tesz semmit annak érdekében, hogy ezt a hatalmas igényt megpróbálja kielégíteni. Ezt elégelte meg a Rolex és határozta el, hogy új gyárat épít. Ez mint pletyka és mint hír már több éve kering, természetesen a gyártótól megszokott titoktartással övezve.
A négy gyár eddig is teljes kihasználtságon pörgött:
- Les Acacias – HQ
- Plan-Les-Ouates – tokok, szíjak készítésének központja, arany öntöde
- Chêne-Bourg – számlapok és drágakövek
- Bienne – szerkezetek
Most pedig úgy néz ki, hogy elkészült a legúabb Rolex gyár is!
A cég szerint az új gyár elsősorban a hiánycikkekre, a legkeresettebb modellekre koncentrál. Hasonlóan az Omega gyárhoz, a folyamatok nagyrésze itt is automatizált és robotizált, csak a legszükségesebb feladatokat végzik emberek, valamint a minőségellenőrzést. A megnövelt gyártókapacitás a tervek szerint legalább 75%-kal növeli az elkészült acél sportmodellek számát.
Az új gyárban készül várhatóan a Rolex GMT-Master II modellcsalád acél típusai, a Cosmograph Daytona, a Submariner, valamint az új Oyster Perpetual típusok is.
Az alaposan megtervezett felépítésnek köszönhetően ha módosítani kell a gyártási arányokon, nem szükséges több napos leállás, mindössze a prioritást élvező típus kerül előrébb a vezérlésben és a klasszikus értelemben még gyártósornak nevezett folyamaton már az előrébb sorolt modell alkatrészei kerülnek a gépek „keze” alá.
A nagy kérdés, hogy mire lehet elég ez a többletkapacitás?
Vajon így már készül majd elég acél sportmodell, hogy a világ minden táján kiszolgálja az érdeklődőket? Mi történik a mostani tulajdonosokkal? Látva majd, hogy egyre rövidebb várólistán elérhetőek a kívánt modellek, megpróbálnak minél magasabb áron kiszállni a befektetésnek vélt órájukból, amikor a 13.000 eurós Daytona már a másodpiacon is „csak” 15.000 lesz 25-28.000 helyett , vagy megtartják és élvezik úgy, ahogy egy karórát kéne? És mi lesz azokkal a szürkepiaci kereskedőkkel, akik a portfóliójukat a várólistás modellek felárral jócskán kitömött, vastagon rajzolt árcédulájú árusítására építették fel?
Ezekre a válaszokat még nem láthatjuk. Kérdés, hogy valóban bejelenti-e hivatalosan is a Rolex – a szellőztetés helyett – az új gyárat, és az is kérdés, hogy mikor kerülnek ki onnan az első modellek, sikerül-e tartani a tervezett gyártási kapacitást és a többi.
