Orosz óra, orosz szerkezettel, keleti-arab számokkal, ezt rakd össze.
Magyarországon a Raketa órák még a szovjet időkből fennmaradt, kétes minőségű vintage darabokat jelentik, pedig a gyár azóta is készít órákat Megtartották azt, amiért sokan szeretik a vintage darabokat, de már a kornak megfelelő kidolgozással. Ez főként olyan legendás modelleket jelent, mint a Copernicus, különös mutatóival, a Big Zero nagy számaival, vagy a Polar kollekció 24 órás szerkezettel. Mindnek megvan a maga története és követőtábora vintage órás körökben, de modernizálva a mai napig kaphatóak.
A Raketa óragyár története 1721-ben kezdődik, amikor I. Péter orosz cár megalapította a Imperial Peterhof Factory gyárat, ahol az orosz császári korona gyémántjait is vágták. 1830-ra a gyár már gyártott mindenféle luxusterméket, beleértve asztali órákat is, de még mindig voltak kitérők, mint például a Szent Izsák-székesegyház márványának faragása 1871-ben. 1895-ben kezdtek csak igazán órákkal foglalkozni. Ezután az ezredforduló konfliktusokkal tűzdelt éveiben sem álltak le, de 1935-ig nem volt nagy projektjük, majd abban a évben részt vettek a Kreml csillagaink gyártásában. Kicsit mindenhez is értettek, de 1938-ban már tényleg elszánták magukat az órák és alkatrészeik mellett, és a köveket is elkezdtek gyártani a szerkezetekbe. A második világháború alatt, mint szinte minden óragyártó, ők is a saját hadseregüket, azaz a szovjet sereget látták el műszerekkel, míg a náci csapatok le nem rabolták a gyárat Leningrád ostroma közben 1940-ben.
A háború végeztével, ’45-re újjá építették az üzemet és az év áprilisától már a Pobeda márkájú órákat készítették az átnevezett Petrodvorets Watch Factory-ban. 1961-ben, az űrverseny hevében Yuri Gagarin is Pobedával a csuklóján jutott el első emberként az űrbe, ezzel együtt az első órát is felvitte magával. Ha űr és órák akkor Omega Speemaster, pedig a legelső óra az űrben egy sokkal szerényebb Pobeda volt. A sikeres űrrepülés emlékére elindították a Raketa márkát is. Ezek az órák is jártak különös helyeken. Raketa órák voltak a szovjet sarkvidéki felfedezők csuklóján, egy egyedi 24 órás szerkezettel. A szovjetunió összeomlásával volt zűravar itt is. Egészen 2011-ig vártak mire újra összekapták a gyárat, már modern felfogással. 2014-ben pedig elkészítették a 21. század első orosz, mechanikus szerkezetét, vagyis inkább egy régi szerkezetet tuningoltak fel a maguk módján.
Hogy ebben a hosszú és mozgalmas történetben hol bukkan fel a Big Zero, az jó kérdés. Több legenda is kering, de a legvalószínűbb, hogy eredetileg látássérülteknek készült a modell, majd mások is rákaptak egyedi számlapja miatt. Azóta a modern Raketa márka védjegye lett a 0, 12 óránál, ezzel szimbolizálva, az idő forgását. Minden nap, hét, hónap stb. nulláról kezdődik. Egy új óra kezdődik nulláról az előző végeztével. Ma már minden Raketa órán 0 van a 12 órai index helyén.
A konkrét Raketa Big Zero ami nálunk járt egy limitált, Arabic kiadás, aminek neve is igen árulkodó. A hatalmas, jól leolvasható számlapon az általunk is használt hindu–arab számokat keleti-arab számok cserélik, kivéve az elengedhetetlen nullát. Emellett a Raketa logója is arabra lett cserélve Mohammad Sharaf kalligráfus által. Nagyon vastagon vitték fel a számokat, kiemelkednek a fehér síkból. Az eredeti modellt idézik az egyszerű, fekete mutatók.
Érdekes a keleti-arab számokkal jelölt órák világa. Több márka is gyárt vagy gyártott erre a piacra, de ezek rendszerint csak használtan bukkannak fel Európában. Legelterjedtebb a keleti-arab számos Seiko 5 és Rolex Datejust modellek. Engem igazán nem csak az egyedi megjelenés, hanem a hozzátartozó történelem miatt vonzanak ezek az órák. Legérdekesebbek a helyi uralkodók által megrendelt darabok.
40 milliméter átmérőjű és csak 43 milliméter hosszú az acél tok, hála a tokfülek nélküli dizájnnak. Ez kifejezetten kompakt méret, amit a széles, fehér számlap optikailag megnyújt valamelyest. Ami viszont nem kompakt az a vastagság. Nem ír rá adatot a gyártó, nekem pedig nincs tolómérőm, de 15 milliméter fölött lehet a tok vastagsága, automata kronográfokat idéz. Ezt el sem próbálják takarni, a tok oldala lényegében egy szálhúzott fal. Az biztos, hogy robosztus érzést kölcsönöz az órának. Szemből jól elválik a polírozott ráma a szálhúzott középtoktól. Szép, szinte tükörszerű a polír a rámán és a tok oldalán futó letöréseken is. Felül egy kék tükröződésmentes réteggel kezelt, megemelt zafírkristály zárja a tokot. 3 óránál találjuk a Raketa logóval díszített koronát, ami alatt egy piros rubint villan fel a fényben. Nincs koronazár, de 100 méteres vízállósága kellő magabiztosságot nyújt víz közelben is.
Az üvegbetétes hátlapon keresztül látszik a saját fejlesztésű és gyártású Raketa 2615 szerkezet, ami annyiban tér el ősétől, hogy már automata felhúzású. Ez adja a vastagságot, hiszen látszólag egy eredetileg kézi-húzós szerkezetre szereltek egy automata modult, tehát továbbra is felhúzható kézzel is, de másodpercstop nincs.
Az szerkezet 18.000 féllengéssel, 2,5 Hz-es frekvencián dolgozik, 40 óra járástartalékkal és a lomha járáshoz képest meglepő, -10/+20 másodperces napi pontossággal. Modern, pár soros lézergravírozás díszíti az alsó lemezt, míg a rotort piros bevonat és Neva csíkozás dobja fel. A dobozban kapunk egy képet valakiről, aki a mellékelt sorok szerint a szerkezet díszítését csinálta, pedig hagyományos értelemben vett díszítés nincs rajta. Esetleg a gravírozógépet kezelhette. Érdekes, hogy az egész szerkezet Oroszországban készült, beleértve a legnehezebben legyártható hajszálrugót is.
Míg a Big Zero fehér és fekete számlapos alap verziói a márka állandó kollekciójában vannak, addig az Arabic limitált kiadásból csak 100 darab készült 1.700 eurós áron. Ez 100 euróval drágább, mint az alapváltozatok, így a különkiadásnak nincs nagy felára, viszont már az alapmodell sem olcsó. A tok kidolgozása jó, a dizájn egyedi és felismerhető, de a szerkezet sajnos hagy kívánnivalót maga után. Lehetne vékonyabb és másodpercstoppos és akkor érthetőbb lenne az árazás. Ezekkel együtt is szórakoztató tagja lehet egy népes órakollekciónak.
Tok: 40 x 43mm acél
Kristály: Zafír
Vízállóság: 100m
Szerkezet: Raketa 2615
Szíj: Fekete bőr, piros belsővel
Ár: 1.700 EUR
Limitált: 100 db