Ketyeg a hype, míg a hagyomány kifut az időből?
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Luxusórát birtokolni élmény. Olyan tárgyat jelent a tulajdonos csuklóján, amit évszázadok alatt tökéletesített, nehezen elsajátítható mesterséggel készítettek a legnagyobb odafigyeléssel. Az emberi találékonyság tökéletes jelképe, a megfoghatatlan időt teszi emberközelivé, több száz apró alkatrész segítségével.
Nem kell órakedvelőnek lenni ahhoz, hogy találkozzunk azzal a romantikus elképzeléssel, miszerint márkák és órásaik ezt az örökséget őrzik és fejlesztik. Minden történelmi márka arról győzköd minket a lehető legtöbb platformon, hogy alapítóik vére továbbra is ott csörgedezik valahol műhelyeikben, de ez a rózsaszínre festett díszlet hamar ezernyi apró darabra hullik, mikor találkozunk az abszurd várólistákkal, a mesterséges hype-pal és az elhazudott ritkasággal. Talán megbocsátható lenne mindez, erősen hunyorítva, ha a mögöttük álló szereplők tartanák magukat azokhoz az értékekhez, melyeket hirdetnek, de azokat sokan már rég lelkiismeretfurdalás nélkül, hátra sem pillantva eldobták, hiszen mi magunk, vásárlók és órakedvelők engedtük nekik, hogy így tegyenek.
Ott van például az Audemars Piguet Code 11.59, ami talán már nem is akkora bűntett, mint amekkorának tűnt, az idő itt is megtette hatását, megszépítette rút vonásait, de ha mélyebbre ásunk, továbbra is akkora hiba, mint újkorában.
Az Audermas Piguet sokaknak évek óta egyet jelent a Royal Oak-kal, a Gerald Genta által rajzolt zseniális órával, ami a ma is futó sportóra trend nullpontja és katalizátora. Nem kellett sok, hogy maga az Audemars Piguet is úgy tekintsen magára, mint a Royal Oak márka. Kigyomlálták az összes többi kollekciót, majd ott álltak üres kézzel, amikor rádöbbentek, hogy ez a vonat így csak a vesztébe roboghat. Elő kellett rukkolni valamivel, de annyira elszoktak már attól, hogy egészen újat alkossanak, Genta mankója nélkül, hogy végül mindenki számára világosság vált sebezhetőségük. Az órás közösség által előre pódiumra emelt Code 11.59 végül csak egy egyszerű kerektokos óra lett, divatórás mutatókkal és egy logóval, amit saját bevallásuk szerint hónapokig terveztek. Talán épp ez utóbbi miatt csúszott félre a többi részlet. Az izgalmas tokprofil és tokfülkialakítás nem volt elég, hogy mentse a helyzetet, így a márka is gyorsan elkezdte faragni a koncepciót további megkérdőjelezhető és néhány, már-már egész jól sikerült változatot szülve. Mindeközben, a szomszéd szobában addig gyűrték a Royal Oak-ot, hogy megszületett a Royal Oak Concept, amiről mindenki maga döntsön méltó utód-e.
Hasonló pocsolyába lépett nemrégiben a Patek Philippe a Cubitus bemutatásával. Amíg a Code 11.59 megpróbált legalább valami újat hozni, addig a Cubitus csak egy újrahasznosított Nautilus, nagy, szögletes tokkal, amit házasítottak ugyanazzal a csattal, amit a Nautilus évtizedek óta használ, kiölve minden eleganciát a frigy végére. Nem véletlen, hogy mikor megjelenés előtt kiszivárgott a Cubitus a Fortune magazinnak hála, akkor sokan hamisított képekre gyanakodtak, pedig pár nappal később tényleg az az óra bukkant fel a lelep alól.
Thierry Stern, a Patek Philippe tulajdonosa és igazgatója benzint locsolt az égő hullára, mikor kifejtette, hogy külső vélemények bevonása nélkül, személyesen ő tervezte az órát. Később arrogáns megjegyzései azzal kapcsolatban, hogy a Cubitus kritikusainak biztos nincs pénze az órára, megmutatták, milyen mellékhatása van az éveken át tartó hypenak.
Sajnos a probléma sokkal szerteágazóbb ezeknél a kiemelt eseteknél. Olyan márkák adják alább saját szinvonalukat, akik egykor az óragyártás művészetének őrzői voltak. Például a Jaeger-LeCoultre – az „órások órása” – csendben elhagyta az újezüst, azaz a German Silver használatát komplikált szerkezetiben, ezzel háttérbe szorítva azokat a hagyományos értékeket, melyek naggyá tették őket. Hasonlóan, a CNC gépek fejlődésével sok márka számtalan munkafolyamatban kiváltotta a mesterek munkáját, pedig a technológiai fejlődés együtt élhetett volna a tradícióval, ha csak az előkészítő lépéseket végzik gépek. Helyette egyre inkább kezd kiszorulni a valódi kézműves felületkezelés és díszítés.
Felmerül még a régi szerkezetek használata, ami nem lenne főbenjáró bűn, ha mellette innovációt is látnánk, de sokszor presztízsre és márkahűségre alapozva használnak bátran elavult szerkezeteket. Ilyen a Vacheron Constantin 222 esete is a fáradékony, régi Calibre 2455/2 werkkel, ami nem csak idejétmúlt, de vastagabb a kelleténél és a mutatók is igen magasan ülnek rajta. Ez utóbbi egy apró, de az összhatást tekintve fontos részlet. Az Audemars Piguet nagyrészt még figyel arra, hogy a mutatói a számlaphoz és egymáshoz nagyon közel haladjanak.
Mindezek a problémák nem futottak volna így fel, ha mi nem tápláltuk és engedtük volna őket. Közösségként, nekünk, vásárlóknak és órakedvelőknek a kezünkben a megoldás: nagyobb elvárásokat kell fektetnünk a gyártók felé, támogatnunk kell a valódi értékeket és kerülnünk kell a túlzásba eső rajongást, a hype-ot. Előbbre kell helyeznünk az odafigyeléssel tervezett részleteket, az innovációt és a valódi minőséget, mint puszta márkaneveket. Bár a helyzet közel sem olyan szörnyű, mint amilyennek olyakor mutatkozik, az órás világ szintet léphet ha a luxusmárkák visszatérnek azokhoz a gyökereikhez, melyek azzá tették őket, amik.
