Az év elején kezdődött Orient születésnapi ünneplés nem állt meg, most a népszerű Mako modellek kaptak ünnepi különkiadást.
Az Orient Mako – ahogy az öltönyórák között a Bambino – az egyik legjobb ár-érték arányú automata búváróra jelenleg. Számtalan kiadást és generációt élt már meg, újabb kiadásaik, a Kamasu és a Mako 40 pedig elhozták a zafírkristályt és a kisebb méretet, mint újdonságot. Eddigi változataik nagyrészt színkombinációkban merültek ki, most viszont egy új, texturált számlap és vintage hangulatú logó került a számlapokra.
Világoskék, sugaras textúrájú számlapon osztozik mindkét óra. A minta hatásához hozzáad a selyemfényű felületkezelés, így különösen szépen játszik rajtuk a napfény. Mindkét órán applikált indexeket találunk, a nagyobb, Mako 3 Kamasu alapú verzión búvárórás stílusban, míg a Mako 40-re építő kisebb órán hétköznapibb hangulattal.
Persze, eredeti búvárórás megjelenését egyik sem vesztette el, maradt a foszforeszkáló festék mind a mutatókon, mind az órajelölőkön, ahogy a japán órákon elengedhetetlen dátumablak is megtalálható 3 óránál. 12 óránál egy vintage beütésű, nyomtatott Orient logót és egy „Automatic” feliratot találunk, míg 6 órához, ugyanezzel a betűtípussal a „Water Resistance 20 bar” felirat került. Aranyszínű másodpercmutató teszi teljessé a ünnepi hangulatot.
41,8 milliméter átmérőjű a nagyobbik, RA-AA0823L referenciájú acél tok. Formavilága egyértelműen a Mako 3 Kamasu-t idézi, vékony, lefelé hajló tokfülekkel és a kivágásokkal tarkított, forgatható búvárlünettával. Mindkét óra 200 méterig vízálló, amit menetes koronazár támogat.
39,9 milliméter átmérőjű a Mako 40 alapú RA-AC0Q12L, ami a Mako termékcsalád legvisszafogottabb, hétköznapi felhasználásra tervezett tagja. Egyszerűbb sziluettjén nem találunk se koronavédőket, se határozott letörést a tokfüleknél, ellenben, az acél lünetta markánsan szálcsiszolt felülete kiemeli az órát.
Mindkettő azonos, tömör szemes acél szíjon érkezik, ami az órák gyenge pontja, mint a legtöbb olcsóbb Orientnél. Feladatát tökéletesen ellátja, viszont az egyszerű zár és a nagy toleranciák csorbítják. Igaz, a Seiko még drágább órákra is hasonló szíjat szerel, ez valami japán népszokás lehet.
Az órák tömör hátapja mögött az Orient F6922 és az F6722 saját fejlesztésű, automata szerkezete ketyeg. A különbség köztük csupán annyi, hogy míg az előbbi nap-dátum kijelzést kapott, addig az utóbbi csak a dátumot mutatja, de lényegében ugyanaz a két mechanika, 3 Hz-es frekvenciával és 40 óra járástartalékkal.
Mindkét óra 6.000 darabra limitált. A Mako 40 ára 154.900 forint, míg a Kamasu 169.900 forint.
Galéria:
Tok: 39,9 mm acél
Kristály: Zafír
Vízállóság: 200m
Szerkezet: Orient F6722, 3 Hz, 40 óra járástartalék
Szíj: Acél
Ár: 154.900 HUF
Ref.:RA-AC0Q12L
Orient Mako Kamasu 75th Anniversary
Tok: 41,8 mm acél
Kristály: Zafír
Vízállóság: 200m
Szerkezet: Orient F6922, 3 Hz, 40 óra járástartalék
Szíj: Acél
Ár: 169.900 HUF
Ref.: RA-AA0823L
Az órákat az Orient hazai forgalmazója, a Next-Time kft. bocsátotta rendelkezésünkre.