Az alap COSC kronométer tanúsítvány mellett egy szigorúbb tesztelésen is áteshetnek majd a mechanikus szerkezetek.
A középkategória fellett – jellemzően svájci márkáknál – rendszeresen találkozhatunk a COSC kronométer tanúsítvánnyal, amit sok gyártó feltüntet a számlapon, mint „Chronometer” vagy „Certified Chronometer”. Ez nem csupán marketing sallang, hanem az adott óra szerkezetének teljesítményét igazoló címke, amit a Svájci Hivatalos Kronométer Minősítő Intézet állít ki, mint harmadik fél.
Aki olvasott már hivatalos marketinganyagot bármilyen óramárkától, az tudja, hogy előszeretettel írnak szuperlatívuszokban termékeikről, főleg, ha nem egy beszállítói, hanem saját fejlesztésű szerkezetet használnak. Ezt kronométer tanúsítvánnyal tudják alátámasztani, ami biztosítja a vásárlót, hogy nem csak az ügyes marketinges szerint jó a szerkezet, hanem a mérnökök szerint is. Az első szervezetek, akik elkezdték tesztelni a mechanikus órák pontosságát a csillagvizsgálók voltak, az olyan obszervatóriumi versenyeken, ahol teleszkópokból nyert információkkal vetették össze az órák pontosságát, hiszen nincs annál pontosabb időmérés, mint a Föld mozgásának vizsgálata. Itt viszont csak a pontosságot nézték, statikus helyzetben, ami nem tükrözi a hétköznapi használatot.
1973-ban alapították a svájci COSC-ot, akik a precizitást már több pozícióban, különböző környezeti körülmények között vizsgálták, az óra viselését szimulálva. Aztán megérkeztek a házon belüli és egyéb harmadik fél által végzett tesztek, mint az Omega és a Tudor által használt – szintén egy svájci állami szerv által végzett – METAS Master Chronometer tanúsítvány vagy a Rolex Superlative Chronometer tanúsítványa. Minden ilyen teszthez az óragyártók elküldik egy laborba az összes elkészült szerkezetet, ahol többnapos vizsgálatnak vetik őket alá. Ahogy megjelentek a fent említett, szigorúbb módszerek, úgy a régóta működő COSC is úgy döntött, hogy bevezet egy új szintet.
Az alap COSC kronométer tanúsítvány -4/+6 másodperces maximális napi eltérést engedélyez, amit különféle hőmérsékleteken és pozíciókban kell teljesítenie a szerkezeteknek. Ezt a 10 másodperces ablakot csökkenti -2/+4 másodpercre az új Excellence Chronometer tanúsítvány, ami már nem csak a szerkezeteket, hanem az összeszerelt órákat is teszteli.
Ahhoz, hogy egy óra COSC Excellence Chronometer címkét kapjon először a szerkezetét kell majd elküldeniük a gyártóknak a COSC-hoz, ahol a korábbiakhoz hasonlóan tesztelik, szigorúbb követelményekkel, majd az első fázis után visszakerülnek a szerkezetek a gyártóhoz, összeszerelik az órákat, és már a kész termékeket megint elküldik a COSC-hoz. Ekkor öt napon át ismét tesztelik őket, és a pontosságon kívül ellenőrzik, hogy képes-e teljesíteni a feltűntetett járástartalékot, valamint, hogy ellenáll-e minimum 200 gaussnak megfelelő mágneses behatásnak.
Hasonlóan az alap COSC Chronometer vizsgálathoz, az Excellence Chronometer órák is mind egyenként a laborba kerülnek, nem csak egy-két órát vagy szerkezetet kérnek be a gyártási ciklusból. Ezzel a vásárlók biztosak lehetnek benne, hogy a COSC által ellenőrzött órák megfelelnek a specifikációkban leírtaknak.



