Magasabbra tornázta dupla stopperes órájának képességeit az MB&F.
2022-ben jelent meg az MB&F első stopperes órája, és ahogy a márkától megszoktuk, nem holmi hagyományos kronográfot terveztek, hanem kapásból dupla kronográfot, ami két stopper mechanikát vezérel egyetlen szerkezetről. 2024-ben hozzá dobtak még egy platina tokot és flyback funkciót, most pedig tovább feszegetik az LM Sequential Flyback határait az EVO változattal.
Elsőre kihívást jelenthet navigálni az MB&F katalógusában, pedig kifejezetten logikus a felépítése. A Legacy Machine (LM) órákat a klasszikus, 19. századi óragyártás megoldásai ihlették, klasszikus kerek tokokkal és bonyolult szerkezetekkel. A Horological Machines (HM) órákat a sci-fi, a repülés és a sportautók világa inspirálta, míg a M.A.D Edition órák az előbbiek dizájnelemeit hozzák elérhetőbb áron, erősen limitált darabszámban, az MB&F márkanévtől elkülönítve. Minden termékcsaládon belül egyfajta evolúción mennek keresztül az órák, aminek általában a végső fázisa az EVO fejlesztés. Ez egységesen minden óránál megemelt víz– és ütésállóságot jelent, amivel hétköznapokon is bátran hordható, egyedi és bonyolult karórákká válnak. Erre a szinte ért el most a Sequential Flyback Chrono.
A legutóbbi megjelent testvére még egy nehéz platinatokban érkezett, 30 méteres vízállósággal, de az EVO már könnyű titán tokot és 80 méteres vízállóságot kapott, egy menetes koronazárral megerősítve. A 44 milliméter átmérőjű tok 18,2 milliméteres vastagságához sokat ad a jellegzetes, domború zafírkristály, ami a tükröződésmentes zafírkristálynak hála tiszta képet ad az összetett számlapról.
Mint a legtöbb Legacy Machine órán, úgy itt is a számlap, pontosabban az óra közepén magasra emelet billegő kapta a reflektorfényt. Klasszikus értelemben vett számlapot csak 6 óránál, a viselő felé döntve találunk, ami ugyan jól leolvasható, de egyértelműen nem az óra hangsúlyos része.
A modell különlegessége, hogy egyszerre kettő, egymástól független, de ugyanazon hajtáslánchoz kapcsolódó stopperrel rendelkezik, melyek a baloldali, középső Twinverter gombbal sokkal többre képesek, mint két mérés indítása. A varázsgomb megnyomásával egyszerre vált funkciót mindkét stopper. Így, ha mindkettő áll, akkor egyszer elindulnak, ekkor az egyiket megállítva elmenthetünk egy részidőt, úgy hogy az időmérés folytatódik – hasonlóan az uszálymutatós stopperekhez –, de amennyiben egy mérés már fut, a másik pedig áll, akkor ezzel a gombbal felválthatjuk a kettőt, megállítva az egyiket és elindítva a másikat. Mindezek mellett flyback funkcióval is rendelkeznek az órák, így egy gombnyomással külön-külön nullázhatók és elindíthatók. Ezzel szemben egy hagyományos stoppert először le kell állítani, nullázni, majd újra elindítani. Itt ezt egy lépésben megtehetjük, ráadásul akár két stopperrel egyszerre.
Még klasszikus értelemben vett számlap hiányában is egész könnyen leolvashatók a kijelzések. 3 és 9 óránál találjuk a két stopper 60 másodperces gyűjtőit, 1 és 11 óránál pedig a 30 perces gyűjtőket. Mindez egy selyemfényű világoskék alap fölött történik, látványos, precízen díszített mozgó alkatrészekkel.
Az órát megfordítva már hagyományosabb mechanikai architektúrát látunk az üvegbetétes hátlap mögött, két látványos kerékkel és sötétszürke bevonatos hidakkal. A kézi felhúzású szerkezet 621 darabból áll és lenyűgöző, 3 napos járástartalékot kínál, két főrugóval. Néha még egy klasszikus kronográfszerkezet sem tud ilyen hosszú járástartalékot, nem hogy egy dupla stopperes megoldás, egy szintén sok energiát igénylő, magasra emelet billegővel.
Az új MB&F LM Sequential Flyback EVO egyetlen titán és zafír akváriumba zárja mindazt amiről a gyártó Legacy Machines kollekciója szól. Az ára 168.000 svájci frank.
Tok: 44 x 18,2 mm grade 5 titán
Kristály: Zafír
Vízállóság: 80 m
Szerkezet: Kézi-húzós, dupla, flyback kronográf, 3 Hz, 72 óra járástartalék
Szíj: Gumi
Ár: 168.000 CHF




