Az Orient Star nevében is jelöli, hogy több, mint egy „sima” Orient; a márka prémium divíziójaként 1951 óta képviseli azt a szintet, ahol a házon belüli szerkezetek és a magasabb szintű kidolgozás találkozik a racionális árazással.
Miközben a tömeggyártású modellek hozták a volument, az Orient Star mindig is arra törekedett, hogy megmutassa: Tokióban is tudnak komoly, finommechanikai portfóliót építeni anélkül, hogy elszállnának a svájci árak magasságába.

Ennek a filozófiának a legfrissebb állomása a Sakigake család, amely nevéhez híven – a „sakigake” japánul úttörőt jelent – egy merőben új fejezetet nyit a Contemporary kollekcióban. A sorozat legérdekesebb húzása nem az, ami rajta van az órán, hanem az, ami eltűnt: az Orient Star évtizedek óta megmásíthatatlan védjegye, a számlapon elhelyezett járástartalék kijelző. Emellett a dátumablak is hiányzik, de a járástartalék kijelző mellett elsőre ez fel sem tűnik. Ezzel a -távol-keleti szinten- radikális lépéssel a gyártó egy sokkal tisztább, a klasszikus, mindennapi órák világát idéző dizájnt hozott el nekünk, ami megosztotta a márka követőit, de kétségtelenül bátor irányváltás – és lássuk be, nagyon sokan említették itthon is, hogy „milyen jó lenne, ha nem lenne rajta járástartalék kijelző”.

A fizikai paraméterek terén szerencsére nem estek túlzásokba, a tokméretet a modern („downsizing”) elvárásokhoz és a legsokoldalúbb hordhatósághoz igazították. A 38,7 milliméteres átmérő és a 11,8 milliméteres vastagság ideális arányokat teremt, így a tok nem ül túlságosan magasan a csuklón, zakó alatt vagy lazább, hétvégi szettben egyaránt helyt áll. A tok vonalvezetését és a polírozott, valamint szálcsiszolt felületek váltakozását precíz illesztések kísérik, a tömör acélszíj pedig stabilan, mégis kényelmesen simul a csuklóra.

Itt kell kiemeljünk egy fontos újítást, ami meghatározza a teljes megjelenést. A tokfüleknél engedtek meg maguknak a tervezők – vagy inkább mákra a tervezőknek – némi játékot. Ahhoz, hogy a tokfülek se legyenek túl vékonyak, és a tokfültávolsággal való játék se legyen feltűnő és ezáltal a szíj vonalvezetése tökéletesen passzoljon a tokhoz, a tokfüleket megtörték, mondhatni kettéválasztották. A külsőbb részük polírozott maradt, a belsőbb pedig egy éles, mélyedés szerű dizájnváltás után szálcsiszolt, és csak ezután jön a polírozott végszem, amiből egy középső, szálcsiszolt szem kapcsol tovább a szíj további részére, ami viszont szélesebb, mint a végszem, de mintában hibátlanul folytatja a tokfülek és végszem megjelenését. Leírni sokkal nehezebb, mint meglátni, a képek kiválóan visszaadják.

De itt még nincs vége. Azzal, hogy a végszem polírozott, és az azt követő köztes, középső szem szálcsiszolt, és ez a minta folytatódik az egész szíjon egy olyan optikai csalódást sikerült felépíteni, amire ritkán van példa az óraiparban, de fontos hozzátenni, hogy ennek alapvető eleme a „megszokás” kihasználása volt. Ugyanis megszoktuk, hogy fordítva van. Ha a nagyobb szemek szálcsiszoltak, az átvezető szemek a polírozottak. Csak hogy egy friss példát hozzák, amiből egyértelművé válik, mire gondolok, az Oris Artelier Date. Ezzel a mintával engem teljesen bevittek a málnásba – hogy egy Palik klasszikussal éljek. Órákig nézegettem, fotóztam, videóztam az órát, mire rájöttem, hogy mi olyan furcsa rajta, mi nem passzol.

Hát, passzol, tökéletesen, csak nem úgy, ahogy megszoktuk és ezért elkezdi zaklatni a tudatalattinkat. Zseniális ötlet, tényleg. A polírozott felületek a szíjon akkor már kaphattak volna laposabb kidolgozást, nekik is egyszerűbb munkájuk lett volna a sallaz polír alkalmazásakor*, és még eggyel drágábbnak hatott volna, sőt, *nem lenne hullámos a polír belenézve, hanem olyan lehetne, mint jellemzően az Orient Star tokok oldalán. De ez már csak a szokott kritikai, maximalista énem mondatja – amíg nem tudatosul az ára. De erre még visszatérünk a cikk végén.

A számlapok terén a minimalizmus uralkodik, amit finom textúrák és részletek dobnak fel. A szériát alapvetően négyféle színvariációban indították el: találunk köztük letisztult ezüst/fehér, kék és pezsgő tónusú darabokat, míg a jubileumi vonalat a réz/lazac színű számlapos, kontrasztos, sötétített mutatókkal szerelt 75th Anniversary kiadás erősíti. Az indexek finoman fazettált, strukturált felépítést kaptak – a tervezői koncepció szerint a virágszirmok formájából merítve –, ami megfelelő fényviszonyok között élettel telivé teszi az összképet.

A számlap alatt az új, természetesen in-house F7542 automata kaliber dolgozik, amely technikai fronton is komoly előrelépést jelent. A szerkezet 50 órás járástartalékkal bír, és a gyári specifikáció szerint a megszokottnál szigorúbb, napi +15/-5 másodperces pontossági határok között mozog. Ezzel a kaliberrel az Orient Star nemcsak a dizájnban újított, hanem a mechanikai megbízhatóság és a precizitás terén is magasabbra tette a lécet ebben az árszegmensben.

Összességében a Sakigake egy bátor, de logikus lépés az Orient Star részéről, amely bebizonyítja, hogy képesek elszakadni a megszokott sablonoktól. A járástartalék kijelző hiánya miatt talán éri majd egy-két szó a márkát a vaskalapos fanoktól, de a végeredmény egy rendkívül elegáns, arányos és teljes képet alkotó óra lett, amely itthon a három nem limitált színben 339.000 forintért, a limitált „rézlazac” változatban 369.000 forintos árával versenyképes alternatívát kínál a svájci dominanciájú mindennapi sport-elegáns szegmensben. Főleg ennyiért.
Tok: 38,7 x 11,8 mm, acél
Kristály: Zafír
Vízállóság: 100m
Szerkezet: F7542
Szíj: acél
Ár: 339.000 Ft (ezüst/fehér, kék, pezsgő-szín), 369.000 Ft (limitált „rézlazac”)
















