Amikor felcsaptam a közhely gyűjteményt, hogy címet keressek a Superocean eme jellegzetes darabjához, valójában rengeteg érzés és gondolat kavargott bennem, és talán pont ezért nem hogy gyenge címet, de semmilyet sem tudtam kitalálni.
Így lett az, ami az én szememben ez az óra, ha becsukom a szemem és egyetlen szókapcsolatban kéne kifejeznem a véleményem. Érdekes, mert a letűnt kor bajnoka szókapcsolat nem feltétlen jelent rosszat. Jelenthet egy egyébként más szemszögből dicsőített korszakot, és lehet így egy legenda. Ayrton Senna idejében még kormányszervó sem nagyon volt és kéziváltósok voltak Forma 1-es autók. Michael Schumacher uralkodása alatt még szívómotorokat használtak. Ez mind a letűnt kor, és mégis erre a két emberre és arra, amit a versenypályán vittek véghez, ikonként tekintünk vissza.
De ugyanezt a párhuzamot megtaláljuk a fociban is. Melyik focikedvelő, vagy éppen vérbeli madridista ne emlékezne a Galacticos-ra, vagy a 2000-es évek legelejére, amikor a Barcában 5 holland is játszott Rivaldo és Saviola mellett.
Sőt, egy E24-es hatos BMW Alpina változata szép állapotban, vagy egy E30 325(ix), ezek mind a letűnt kor bajnokai – vagy gyermekei -, hiszen nincs esőérzékelős ablaktörlő, ESP, meg holttérfigyelő. És mégis, van olyan pillanat, amikor jobban vágyunk rá, mint egy modern, előremutató technológiai megoldásokkal összerakott rendkívül csendes, kényelmes, agyonszervózott bármire.
Ennek két oka lehet: az egyik az, hogy ezek szinte már nincsenek, a másik pedig az, hogy egy olyan korszakban vágytuk őket, amitől már teljesen különbözik az életünk. Én pontosan emlékszem, fel tudom idézni az illatot, ami a 90-es évek autós magazinjaiból áradt. Nekem ez megmaradt a nyomtatott sajtó illatának a mai napig. Emlékszem, milyen áhitattal néztem az első SLK, CLK Merciket és az első generációs Boxstert. A Porsche fanok – egy része – által a kakukktojásnak tekintet 996-os 911 is ezt a belső teret kapta, számomra zseniális hangulata van.
És pontosan ilyen számomra a Breitling Superocean is, csak pár évvel későbbről. Ha vetünk egy pillantást erre az aránylag egyszerű, és elnagyolt idővonalra (ITT), akkor két dolgot látunk. Az egyik, hogy a Superoceant nem találjuk rajta, a másik pedig, hogy a Breitling mindig eléggé furcsán állt a dizájnhoz. Persze mondhatjuk azt, hogy az elképesztő mennyiségű szám és mértékegység hasznos, ezt nem vitatom, de azt el kell ismerjük, hogy egy-két ténylezg seniális formaterv mellett be-be csúszott néhány Jupiter. Például.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
A Superocean sorozat nem a kilencvenes években indult a Chronomattal nagyjából egy időben – mégha nagyon hasonlítanak is egymáshoz-, hanem 1957-ben. Amíg nem jelent meg 2007-ben a Superocean Heritage széria, addig nem is nagyon hangoztatták ezt. Nem voltak csúnyák a régiek, csak egyszerűen nem lett nagy sikerük. Mondjuk annyira nagy, mint a Navitimernek.
Az A17340 abból a korszakból való, amikor nem volt kellemetlen ETA-t tokozni, mert ha valaki ETA-t tokozott, az azt jelentette, hogy túlélte a kvarcválságot. Így hát egy kronométer minősítésű 2824-2 breitlingesített változata ketyeg benne, kifejezetten pontosan, érdekes, hogy a COSC csak a hátlapra került fel.. Az különösen előnyére válik a koncepciónak, hogy nem üveghátlapot gondoltak neki, mert akkor látnánk, hogy szitne semmi érdemleges dekoráció nem került a werkre, csak belegravírozták a rotorba, hogy Breitling – de ezt a korszakot így szerethetjük.
A számlap… Szerintem én itt vesztettem el azt a harcot, amit egy darabig vívtam az óra ellen. Kék selyemszámlap, kontúros számokkal. Annyira 40-es évek és annyira repülőgép mellett pózoló pin-up lányos hangulatot ébreszt – bennem -, hogy pontosan ugyanúgy elveszhetünk fantáziánk által kreált múltbéli történetekben, mint ahogy a Speedmasterrel Holdra szállunk, az UN-nel vitorlás kapitányok leszünk, a Heuer Montreallal pedig a hetvenes évek őszi délutánján krúzolunk bele a naplementébe.
A mutatók és a számok szépen világítanak és 1000 méteres vízállóságot is kapunk. Természetes a menetes korona és a búvárlünetta, aminek kattogása nem a Rolexes, finom, csillapított, hanem pont olyan, hogy egy légcsavaros gép hangját idézi bennünk, amikor leállítják – vagy elindítják és elkapja az ütemet. A tokforma nagyon érdekes, olyan mint egy B-25-ös oldalról. Mondjuk az összes ekkori Breitling magán viseli ezt a formát.
Hogy a száraz tények se maradjanak ki röviden összefoglalva: 41,5 milliméteres acél tok, 60 klikkes búvárlünetta, mindkét oldalán tükröződésmentes bevonattal ellátott zafír, kényelmes, három soros fémszíj, cal.17-nek nevezett COSC minősítésű ETA 2824-2, menetes koronazár, 1000 méteres vízállóság, hélium szelep.
Napjainkban kifejezetten sokat találhatunk jó állapotban. Vannak viseltesebb darabok, ahol már hiányzik a lume a mutatóból, vagy teljesen elbúcsúztunk az AR rétegtől a zafíron, vagy annyira rövid a szíj, hogy kislány csuklóra is szűk. Ezek mind drága dolgok ennél a márkánál, úgyhogy érdemesebb egy jóállapotút keresni. A szerkezet megbízható, kiforrott darab, amit az ETA a hetvenes évek óta gyárt, a szervizelése sem igényel az átlagos órásműveltségnél komolyabb tudást. Összességében egy nagyon jó hangulatú óra, amit muszáj felpróbálni ahhoz, hogy minden prekoncepciónkat felülírja, és rájöjjünk, hogy akarunk egy ilyet. És egy pin up lányt / vadászgépet…
Galéria:
