A Seikot ismerhetjük a mai napig gyártott, egyszerű, de annál jobb ár/érték arányú Seiko 5 sorozatról, a legendás búváróráiról, és az 1969-ben bemutatott, majd több, mint tíz évig gyártott automata kronográfokról. A huszonegyedik században pedig révbe érni látszik a gyártó következő mérföldköve, a Grand Seiko.
Hirdetés
-----------
A Kintaro Hattori és Tsuruhiko Yoshikawa 1913 óta gyártanak karórákat, kezdetben Seikosha, később ennek a rövidített változata, Seiko márkanév alatt, az ötvenes évek előtti modelljeik kevésbé ismertek. Az ötvenes években, egészen pontosan 1956-ban kiadott Seiko Marvel óta viszont kiemelkedő a piaci jelenléte.
Az első Grand Seiko 1960-ban készült, a megkülönböztetés célja, minthogy a „Grand” nevet is megkapta a többi típustól eltérő, kiemelkedően magas minőség és precizitás volt. Egy a kronométer (COSC) szabványhoz hasonló pontosságot vizsgáló teszten ment át minden egyes modell, ami az akkori, 18.000-es lengésszámú kézihúzós szerkezetek esetében valóban kiemelkedő volt. Bár a házon belüli pontosság-, és minőségellenőrzés kiemelkedő volt, az 1968-as automata 61GS típuscsalád volt az első, ami a Neuchatel-i Concours obszervatórium elbírálása alapján kronométer minősítést kapott (és 36.000-es lengésszámon járt). -Fontos hozzátenni, hogy a Concours-ral való együttműködés 1964-ben kezdődött. Ekkor a Seikok nem tudták még megszerezni a kronométer minősítést, és a két Seiko gyár, a Daini és a Suwa órái kifejezetten a sor végén, 153, és 144. helyen végeztek. Felhasználva a teszteken szerzett tapasztalatokat három évvel később a Daini már az első tízben a Suwa a 12. helyen tartott.-
A Grand Seiko és a Seiko legnagyobb előrelépése, ami forradalminak tekinthető a Spring Drive technológia. Egészen korán, a hetvenes években, amikor a svájci óraipar még azzal küszködött, hogy miként lehetne minőségi, pontos és költséghatékony kvarc szerkezeteket készíteni, a Seiko az Astron típuscsaláddal már kellő tapasztalattal rendelkezett ezen a téren. Egy mérnökük, Yoshikazu Akahane ekkor, a hetvenes évek elején állt neki az addig is pontos (+- 5 másodperc/év) kvarcszerkezetek még pontosabb mérnöki megoldásának, a „Twin-Quartznak”, ahol egy helyett két kvarc oszcillátor dolgozott, a második feladata volt az első „pontatlanságának” javítása. Tíz év kísérletezés után felismerték, hogy az akkori IC-k (integrált áramkör) túl sokat fogyasztanak, és így nem megoldható tisztes járástartalék elérése elem nélküli megoldással.
Egészen 1993-ig szüneteltették a fejlesztését, ekkor gondolat szintjén ismét elővették, és hosszú szünet után 1997-ben előálltak az első, fejlett, modern kori Spring Drive rendszerű órával, a Seiko SBWA001-gyel. Kézihúzós szerkezet kvarc oszcillátorral: A kézi felhúzás eredménye az energia a rugóházban, a kvarc oszcillátor eredménye a kiemelkedő pontosság, a kilencvenes évek eredménye pedig a keveset fogyasztó áramkörök, így jöhetett létre a 48 órás járástartalék.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
A Spring Drive lényege tehát, hogy a mechanikus szerkezet romantikáját, szépségét és tradícióját ötvözzék a kvarc szerkezetek pontosságával. Aki olvasta a mechanikus órák működéséről szóló cikkünket, már rendelkezik kellő alappal, hogy lássa a különbséget egy klasszikus mechanikus óra és a Spring Drive között.
A képen kifejezetten leegyszerűsítve látjuk a Spring Drive lényegét. Gyakorlatilag a gátszerkezetet (billegő-horgony-gátkerék) váltja ki a kvarc oszcillátor, az IC, a tekercs, valamint a rotor. A rotor legfőbb különbsége a billegőhöz képest, hogy a kétirányú oda-vissza lengés helyett kizárólag egy irányba forog. Tehát vagy kézzel húzzuk fel, vagy automata esetében a mozgás hatására az automatika rotorja (nem amit a képen látunk) felhúzza a motorrugót, ami a kerékrendszerre engedi az energiát, és a kerékrendszer sebességét a kvarc oszcillátor rezgései alapján az IC utasítása alapján a rotor forgásának sebessége szabályozza. Így érik el, hogy a Spring Drive másodpercmutatójának mozgása gyakorlatilag folyékony legyen.
2017-re odáig nőtt a Grand Seiko, hogy típuscsaládból gyakorlatilag önálló márkává avanzsált. A számlapon felül már nem Seiko, és alul a GS logó, hanem kizárólag felül a Grand Seiko felirat látható. Ilyen az a modell is, ami szembejött velünk, az SBGA211, hétköznapi nevén Snowflake.
Vegyük szép sorjában. A 41 milliméteres titán tok az ún. Zaratsu polírozással készült, aminek a lényege, hogy a polírozott felületek olyan hibátlan síkot képeznek, hogy a tükröződésük hullám mentes, bizonyos szögekből pedig a polírozott felületek feketének tűnnek.
A forma ízlés kérdés, ízlésről pedig úriember nem vitatkozik, a kidolgozás, az élek-éltörések mindenképpen tükrözik azt a tudást és precizitást, amit a Grand Seiko képviselni kíván.
A szíj szintén titán, pontosan felfekszik a tokra. Anyagából adódóan kifejezetten könnyű.
A számlapnál kénytelen vagyok leragadni. A modell elterjedtebb neve ‘Snowflake’, mint hópehely. A számlapot közelebbről megnézve láthatjuk a textúráját, ami valóban olyan, mint ahogy nagyító alatt láthatjuk a hópelyheket, de hasonlíthatjuk a papírlap rostjaihoz is. Maga a látvány nagyon érdekes, és még annál esztétikusabb.
Az indexek és a mutatók acélból készültek, a másodpercmutató kékített. A kidolgozása pedig kiérdemli az elterjedt „japán precizitás” jelzőt. Minden egyes index és mutató kézzel polírozott, és mondhatjuk, hogy hibátlan. Nem mintha a hibátlanság nem lenne alapkövetelmény, de van különbség hibátlan és hibátlan között is.
Nehéz azt röviden és egyértelműen megfogalmazni, hogy mekkora jelentőségű a kézzel kidolgozott tokok, számlapok, indexek jelentősége a mai, tömegtermelésre kiélezett világban, a legegyszerűbb, ha -közhellyel élve- a képek beszélnek a szavak helyett.
A magas minőségű kézi polírozás eredménye a hibátlan felületek és élek, amik úgy törik a fényt, ahogy azt például egy szamuráj kardjánál elképzeljük. A járástartalékot jelző skálát a számlaptól eltérően mintázták, azt is aprólékos, finom textúrával. Ennek a perverz imádatát csak akkor érthetjük meg, ha legalább pár napig, folyamatosan rajtunk van az óra, és a felületek minden arcát megismerjük.
A szerkezet pedig a 9R65 jelölésű Spring Drive, automata felhúzású, 72 órás járástartalékkal, és havi maximum 15 másodperces járáseltéréssel. A kidolgozás ezesetben is méltó a Grand Seiko nevéhez.
Ezek után olyan apróságok, mint a csavaros koronazár, a 100 méter vízállóság, és hogy 4.800 Gauss-ig nem mágnesezhető, csupán apróságok. És mielőtt még felmerülhetne az elfogultság gyanúja, térjünk rá arra, hogy ez a kidolgozottság miért is olyan kiemelkedő. Külhonból vámterhekkel nagyjából 1,6-, míg itthon 1,9 millió forintért lehet hozzájutni. Ez sok pénz, de összehasonlítva az azonos kategóriában szereplőkkel… Az Omega Aqua Terra 1,6 millió forint körül mozog, kidolgozottságára nem is lehet panasz, viszont nem titán, nem kézzel készültek a mutatók, indexek, és nem Spring Drive -ahogy a többi kategória beli órának sem-.
A Rolex Datejust magasabb árkategória, a 41 mm-es acél modell oyster szíjjal kb. 2,6 millió forint. Bár a DJ sem titán, viszont nem is a megszokott 316L acél, hanem a Rolex saját fejlesztése, a 904L. Kidolgozásban pedig csupán egyéni szempontrendszer alapján billenhet a mérleg bármely irányba.
Tehát egy egyedi szerkezet a mechanikus órák összetettségével, a kvarcok pontosságával és a huszonegyedik század fejlesztéseivel, megosztó formájú, de szép megmunkálású tok és kiemelkedő kidolgozottságú számlap és mutatók. Ezt jelenti a Spring Drive szerkezetes Grand Seiko 2017-ben.
Címlapkép: Faustine seiko
A hasznos infókért köszönet Bredán Dávidnak ABTW-n megjelnt cikkéért, a Seiyajapan.com oldalának és a werkmania.hu-nak.
Galéria:
