Ahogy előző rövid hírben említettem, most hát bővebben az új Rolexekről: GMT Master II Pepsi, Rootbeer, mindezt már az új, 3285-ös szerkezettel, és idén már a Sea-Dweller Deepsea és a 36-os Datejust is megkapta az újabb 3235-ös werket.
Csak szép sorjában. A 3235-ös szerkezet, ami ~30 aktív év után váltotta le a korábbi, 3135-öt, idén belekerült a Sea-Dwellerbe és a kisebb, 36 milliméteres Datejustba is. A Sea-Dweller Deepsea a legnagyobb méretű hárommutatós Rolex sportmodell, talán érezték a gyárban is, hogy finomítani kell a vonalakon. Újraformálták a tokfüleket, szélesebb lett a szíj, és barátságosabb az összkép.
A 36 milliméteres, tehát legklasszikusabb Datejust nem csak új számlapot kapott, vagy a 3235-ös szerkezetet, hanem javították ugyanazt a “hibát”-már ha lehet annak nevezni, az én szememben az volt-, mint amit a Datejust 2 vs. Datejust 41 esetében. A régi, karcsú vonalak után a kétezres évek közepén, amikor bemutatták az újabb, mindenhol polírozott, valamivel vaskosabb tokot, valami elveszett a Datejustból. Pont az a finomság, ami egy örök klasszikussá tette – igen, a Datejustot hoztam magammal az útra, de ezek a sorok nem ezért születnek-.
Talán több helyről is érkezhetett a hang a Rolex tervezőihez, mert végre karcsúsítottak. Nem sokat, nem annyit, hogy az ember rohan a tolómérőért és kiabálva mutogatja, hogy elfogyott a tok, hanem annyival, hogy jó érzés legyen ránézni. Újra. Most még csak Oyster szíjjal és rózsaarany-acél verzióban elérhető, a referenciaszáma 126231. Ezen is látszik a változás, a korábbi modellek 11623* számmal szerepeltek, és most a karcsúsított tok csakúgy, mint a nagyobb testvér esetén, megkapta a kettest, tehát 12623*
GMT Master II – Pepsi és Rootbeer.
Nem tűnik nagy újításnak, de közben mégis, rengetegen várták. A Pepsi, tehát a kék-piros lünettás GMT Masterrel indult a széria még 1954-ben, viszont az új, Supercase tokos modellek között eddig csak fehéraranyból láthattuk. Mivel ez volt a legkedveltebb színkombináció a típus történetében, így érezhették a nyomást, hogy nem lehet örökre csak arany modell mellé párosítani ezt a színt, így meglépték, megjelent acél tokban is. Az acéltokot innentől magázzuk, az új neve Oystersteel /ref. 126710BLRO/
Emellé megkapta a Jubilee szíjat is, hogy reszelés (szó szerint) nélkül is hordható legyen, eddig ugyanis csak “varázslattal” lehetett összehozni ezt, házilag.
A másik újdonság pedig a Rootbeer rózsaaranyból (a.k.a. Everose gold) és rózsaarany-acélból. Annyira sajnos nem Rootbeer színű, mint a régi, sőt, de a Pepsivel kárpótolnak. A referenciaszámuk 126711CHNR és 126715CHNR.
Mindegyik GMT Master már az új szerkezetet kapta, a 3285-öt, 70 órás járástartalékkal. Ha valaki éppen pepsi GMT Master II-t szeretne, siessen, mert ahogy a Rolex politikáját ismerhetjük mostanában, örökre várólistás lesz. A Pepsi 8.800 CHF, a rootbeer 13.400 és 35.000 svájci frankért szerezhető majd meg.
A 31-es Datejustot és a Daytonát meglepetésként elrejtettük a galériában néhány új számlapváltozat mellett…