Mára mondhatjuk, hogy a Seiko 1996-ban bemutatott, belépő szintű automata búvárórája ikonikus és nagyon sikeres modellcsalád lett, ugyanakkor sokak nem értik mit imádnak rajta a tulajdonosok. Az alábbi tesztben igyekszünk elmagyarázni és megérteni a jelenséget.
Célszerszámból kult-tárgy
Az SKX sikere nem a semmiből jött és alapvetően nem csak az óra műszaki tulajdonságain alapszik. A történet 1965-ben kezdődött, amikor megjelent a Seiko 62MAS, mint az első professzionális automata búváróra a japán óriástól. Akkoriban a búvárkodás menő extrém sportnak számított és a megfelelő karóra még az alapfelszerelés része kellett, hogy legyen. A 62MAS pedig a japán márka első fecskéje volt, később jött a 6105, mely az Apokalipszis most filmben Martin Sheen karakterének csuklóján keresztül üzente azt, hogy a Seiko olyan toolwatchot kínál, amivel „Vietnámot is megjárhatod”. Érdekesség, hogy a film másik főszereplője (Marlon Brando) egy Rolex GMT Mastert visel, hiányzó/elveszett lünettával.
Ezt követően, a 70-es években jött a 6309 „Teknőc”, a 6159 „Tuna” és egy sor no-nonsense típusú búváróra, melyek akkor elérhető áru szerszámok voltak. Ezért hát ezeket az eszközöket tényleg arra használták, amire tervezték őket és mára szinte lehetetlen küldetés is eredeti és jó állapotú példányokat találni a piacon. Az óraiparban mindig vonzó tulajdonság, ha hivatásosok viselnek egy-egy típust, gondoljunk csak az Omega Speedmaster Professional-re vagy a Rolex Submarinerre.
Az SKX007 közvetlen elődjének a 7002 tekinthető, mely 1988-ban jelent meg. Részletesebb cikkünket a Seiko búvárórák történetéről ITT találod meg.
Azt gondolom, hogy sokunk kezdtük valamilyen mechanikus Seikoval az óragyűjtés hobbiját. Az SKX007 éveken keresztül a legegyértelműbb választás volt, ha valaki 100 ezer Ft alatt keresett megbízható, automata búvárórát keresett. A japán órák ár-érték arányban mindig is jól szerepeltek és a Seiko búvárórákat körüllengő történelem és hangulat is sokakat megigéz. Rengeteg weboldal, fórum, vlog foglalkozik kifejezetten a Seiko búvárórák tuningolásával, történelmével és persze adás-vételével.
Típusváltozatok:
Az én példányom pontos típusa SKX007J1. Ez azt jelenti, hogy ez a normál, 42,5mm tokkal készült, fekete számlapos és műanyag szíjjal szerelt verzió. Egyébként pedig létezik kisebb, 36 milliméteres tokméretben (SKX013) és más számlappal gyártott típusváltozat is. Talán a kék-piros (becenevén pepsi) SKX009 a legterjedtebb még, a narancssárga számlapos SKX011-et ritkábban látni.
Az említett műanyag szíj mellett népszerű a fém „jubilee” típusú fémszíj is – ezt az országkód után kettes számmal jelölik, tehát SKX007J2 például. Ezzel nincs tapasztalatom, de nagyon megosztó – ahogyan maga az óra is – vagy nagyon szereti valaki, vagy azonnal lecseréli másra. Fontos tudni, hogy a gyári, 2,5 mm vastag rugósfüleket sok aftermarket szíj nem tudja befogadni.
Érdekesség a “J” és “K” típusjelölés. A “J” a Seiko japán gyárában készül, a “K” pedig egyéb ország beli Seiko gyárban. Én voltam annyira kocka, hogy Japánból rendeltem a sajátomat. A Japánban gyártott modelleket könnyű felismerni a számlapon feltüntetett „Made in Japan” szövegből, illetve a „21 jewels” felirat a “K” típusjelű modelleken nincs rajta.
Mindegyik SKX gyárilag Hardlex üveggel van szerelve, nekem jó pár év alatt nem sikerült megkarcolnom normál használat mellett, de sokan upgradelnek zafír üvegre.
Külső megjelenés – megosztó megoldások
A tokméret csalóka, valójában a rövid tokfüleknek és a legömbölyített tok kialakításnak köszönhetően sokkal kisebbnek érződik az óra a csuklón. Általában elmondható, hogy az SKX007 funkcionális szempontból ideális. Ez nem meglepő, hiszen az óra megfelel a professzionális búvárórák ISO 6425 szabványának. A tokon a lekerekített élek miatt szabadon mozoghat a kézfej, a 4 óránál elhelyezett korona sem váj bele a csuklóba. A Seiko által használt lume (Lumibrite) a legjobbak közé tartozik. A búvárlünetta 120 kattanással, egyirányba forgatható, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
A lünetta forgatási mechanikája és a – természetesen csavaros – korona működése szerintem megállja a helyét 2-3 árkategóriával feljebb is. A számlap jól leolvasható, a gyári gumiszíj pedig – bár nagyon olcsónak érződik – meglepően kényelmes. A 200 méteres vízállóság bőven elég arra, amit az emberi test kibír. Maximum Aquaman lenne csalódott beázott SKX-e miatt, de neki ott a Seiko Tuna, mint opció.
Talán ez a fajta célhoz kötöttség adja a SKX-ek X-faktorát, a kőkemény munkaeszköz feeling. Csakhogy legtöbb vásárló nem professzionális búvár. Ezt érezhették a Seikonál is és talán emiatt furcsa ellentmondó tulajdonságok keveredtek.
- Dátum és nap kijelzés, mely felesleges a búvárkodás szempontjából. Hétköznapi viseléskor viszont jól jön.
- A lünettának nincs lume-ja, pedig az bizony hasznos lehet merüléskor. Az eredeti árpontot tekintve ez még megbocsátható.
- A másodpercmutató nem megállítható, aminek a fő felhasználási területen nincs jelentősége, de sok órakedvelőt bosszant. Jómagam is szeretem másodpercre pontosan beállítani az óráimat.
- A tok felületkezelése elég komplex és túl szép, amivel a szépérzéknek kedveznek, nem a funkciónak. Mindazonáltal az indexek, lume jelölések és a percosztások jelölései ritkán vannak egymáshoz igazítva. Ez persze a funkciót nem befolyásolja, de hétköznapi felhasználó többségét igenis bosszantja.
Az én véleményem az, hogy a dátum kijelzést és az – egyébként jól sikerült – szálcsiszolást a tokon szívesen feláldoztam volna a precízen illesztett számlap indexekért cserébe.
A szerkezet – hatékony igásló
A szintén 1996-ban bemutatott, 21 köves 7S26 szerkezet önmagában is megérne egy hosszabb cikket és szerintem igenis ez való egy SKX típusú búvárórába. Egyszerű, robosztus, igénytelen. Az alacsony, 21600-as rezgésszám miatt kevesebb a kopás, hosszabb lehet a szerviz intervallum. Rendelkezik a Seiko körökben ismert Diashock ütésbiztosítással és a Magic lever nevű felhúzó mechanizmussal. Ez utóbbi megoldást még 1959-ben fejlesztette a Seiko és a lényege, hogy hatékonyabban (értsd kevesebb rotor mozgás és alkatrész kell hozzá) húzható fel a főrugó.
A pontosság esetén a gyári értékek Seikosan elég tágak, -20 és +50 másodpercben vannak megadva. Az én példányom +1.1 másodperces eltérést produkál évek óta (műszerrel mérem). Azért az elvárásokat a földön kell tartani, a 7S26 a megbízhatóságról és tartósságról szól.
Verdikt:
Az SKX-eket már nem gyártják, de népszerűségük okán rengeteg készült belőlük, még mindig találni a raktáron maradt új példányokat. A kollekció ikonikus státuszát példázza, hogy mára az eredeti árak többszörösét kérik a webshopok. Hiába, kereslet van, a készletek pedig fogynak. További gyűjtői értéknövelő tény, hogy ez a Seiko az utolsó, nem Prospex családba tartozó búváróra kollekció.
A Seiko SKX imádat szerintem érthető, hiszen egy teljesen in-house, automata, pedigrés felmenőkkel bíró, professzionális búváróráról van szó, 200 EUR körüli áron. Erre mondom, hogy óraipari kapudrog.
borítókép: Sniper Straps
