Egy 1994-es kerámiatokos pilótaórát gondolt újra az IWC, amivel megalkotta talán az eddigi legjobb pilóta-kronóját.
Az IWC egyeduralkodónak tekinthető a klasszikus pilótaórák piacán. Vannak még szereplők, mint például a Laco, de ők inkább múltbéli hírükből élnek. Az IWC sikerében is nagy szerepe van ennek, de a folyamatos apró, vagy éppen nagyon apró frissítések, újabb generációk, fejlesztések és természetesen a marketing tartják a márkát a pilótaórák csúcsán. És itt elsősorban a klasszikus pilótaórákra kell gondoljunk, nem a modernnél modernebb ana-digi Breitlingekre és Omegákra.
A ’94-es változat nem hozta meg a kellő sikert, nagyjából 1000 darab készült, majd szépen lassan eltűnt. A trendek viszont változnak és napjainkban már sokkal kedveltebb új anyagokat kipróbálni, a kerámia pedig egyáltalán nem új anyag, de egyre kedveltebb. Innen jöhetett az ötlet az IWC tervezőinek, hogy élesszék újra a méltatlanul elhanyagolt 3705-öst, ami abban a korban a kerámia tokkal, az ETA/Valjoux 7750-es stopperes szerkezettel és a 39 milliméteres mérettel igazán lehetett volna sikeres is. De nem lett. Most, 27 évvel később pedig itt a lehetőség az újabb bizonyításra.
Hogy egyből a végére ugorjak és fordítva fejtsem ki az új modell milyenségét, le kell szögezzem, hogy az összhatást nagyon eltalálták. Nekem minden szempontból nagyon tetszik az új modell, és ha úgy adódna, hogy pilótaórát keresek és belefér a keretbe, elég valószínű, hogy ezt választanám.
Mégis, számtalan olyan apróságon akadhat meg az ember szeme, amiből arra tudunk csak gondolni, hogy bőven lett volna még mit reszelgetni ezen a modellen. Érdekes ellentmondás, hogy ettől függetlenül, gondolkodás nélkül tudom azt mondani, hogy ez egy “kell” óra.
A tok
Végre egy viselhető méretű pilótaóra. Eddig is voltak kisebb méretek a pilótaórák 5 családján belül (Spitfire, Top Gun, Le Petit Prince, Classic, Antoine de Saint Exupéry), viszont ez a 41 milliméteres kronográf szerintem végre tökéletes méret. Nem túl nagy, nem túl kicsi, nem lóg le a csuklóról és a fekete szín sem húzza kellemetlenül kicsire össze. A tok anyaga immáron nem kerámia, hanem Ceratanium. Hogy pontosítsunk, az óraiparban a ZrO2-t, tehát cirkónium-dioxidot használják kerámia tok, számlap, sokszor lünetta készítésére is, ezt formázva, kiégetve, alkalomadtán ötvözve készülnek el az alkatrészek. A Ceratanium pedig az IWC saját, speciális kreálmánya. A tok alapvetően egy homokszórt, “speciális titán-ötvözet” az IWC szavaival élve, amit egy kemencébe tesznek, és a gyártó által szigorúan titkolt hőmérsékleten és ideig sütnek egy kemencében, hogy egy keramizált réteg jöjjön létre a tok felületén, így alakul ki ez a matt, fekete réteg. Ezáltal a fekete tok a kerámiatokok pozitívumát, a nehezen karcolhatóságot és a titán tokok előnyét, az alacsony tömeget ötvözi.
A tapintását más felülethez nem lehet hasonlítani, egész érdekes selymes, fátyolos érzetet ad. És még fekete is. Legszokatlanabb a korona tapintása, nagyon élesek a recék, nincs rajta semmilyen finomítás, gömbölyítés. De végülis minek. Végre a gombok is Cerataniumból készültek, így teljesen egységes az egész tok, sőt, még a tokfülek élébe is volt még energia a dizájnerekben egy 45 fokos élet rajzolni, ami ahogy a fény megtörik rajta, teszi változatossá a teljesen fekete felületet.
Számlap és mutatók.
Itt kezdődnek a kérdések. Nincs sok, de az éppen elég.
A “repülős” index 12 óránál megszokott. Érdekes, hogy csak a 12-3-6-9 órai indexek világítanak, a számok nem. A mutatók formája a vágott végű óramutatóval nagyon jó, végre nem a két egyforma, de különböző méretű mutató elvét követik. Viszont ha a leolvashatóság a legfontosabb, akkor miért nem fehérek lettek a mutatók, miért polírozottak? A tükröződő mutatók legnagyobb hátránya, hogy ha sötét felület tükröződik rajtuk, akkor sötétek. A fekete számlap fölött pedig így bizonyos szögekből teljesen láthatatlanok. Szomorú, hogy a dátumablakban a nap és a dátum tárcsája egymástól különböző magasságban van, kicsit az oldalára döntve az órát – ami egyébként egy teljesen életszerű szög – látszik, hogy a dátumtárcsa egy emelettel lejjebb van, mint a naptárcsa.
Apró részlet, de ennél olcsóbb óra esetében is láttuk már szebben megoldva, szintezve. És végül de nem utolsó sorban egy megkérdőjelezhető megoldás a segédszámlapok fehér karimája. A stopperes órákon – mint például a Porsche Design óráinál is a stopperhez tartozó gombokat, segédszámlapokat, mutatókat egy bizonyos színnel, motívummal kötik össze. A számlapon a 12 órai segédszámlap a stopper percgyűjtője, a 9 órai az óragyűjtő, és a 6 órai a folyamatos másodperc, ami ugye folyamatosan megy, nem kötődik a stopperhez. Ezzel szemben egy fehér karimát rajzoltak a 3 segédszámlapból 2-re, de nem a stopper segédszámlapjaira, hanem az alsóra és a fölsőre. Rendben, szimmetrikus, de ezt nem így szokták, sőt, semmi értelme – érdekes, hogy ha jobban utánanézünk, akkor ezt a megoldást láthatjuk a legtöbb IWC pilóta-kronónál, tehát egyértelmű, hogy ez koncpeció: értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja? Ugyanez a kérdés merül fel még a segédszámlapok mutatóinál, amik mind fényesek, polírozottak, miközben a stopper központi másodpercmutatója fehér.
Szóval ezeket talán illett volna újra átgondolni. Ettől függetlenül minőségileg jó a számlap, a tükröződésmentes zafírüveg alatt jól látszik a szemcsés textúrájú számlap és a gradiens-nyomott segédszámlapok. A részletek igényesen kidolgozottak – amennyire ezt egy pilótaórától el lehet várni -, tehát alapvetően nincs okunk panaszra, csak ha elmerülünk a részletekbe. 12.700 euró körüli áron, tehát 4,4-4,5 millió forint körül már érdemes elmerülni bennük.
A werk
69380-nak nevezték el, elődje a 69370, ami annak idején még a 7750-es ETA jelentős átalakításával készítettek el. A 69380-at már in-house-nak, tehát saját fejlesztésűnek mondja a cég, amit el is hihetünk, ha megnézzük, mennyire lett átalakítva: oszlopkerekes, vertikális kuplungos lett az egyszerű karos kapcsolás helyett, nagyon szépen dekorálták, látszik, hogy ez legfeljebb gondolatiságban egyezik a 7750-nel (később ugye SW-500, mivel az ETA helyett a Sellita szállítja néhány éve a szerkezeteket).
Összhatás
Na, az összhatás viszont őrült jó. Nehéz megmagyarázni, hogy hogy lehet az, hogy ennyi apró hiba mellett mégis ennyire kívánatos, de talán nem lehetetlen. Ez egy “wannabe pilóta óra”. Tehát azt a hangulatot kell sugározza, hogy a wannabe (érstd: szeretne az lenni – want to be – wannabe) pilóta, aki majd megveszi, pilótának érezze magát az órában. Miközben sose volt az, és nincs is a jövőképében, cserébe elképesztően menőnek tartja azt a miliőt, nagy eséllyel van Ray-Ban-je és bőrdzsekije is. Fülvédős bőrsapkája csak azért nincs, mert az tényleg ciki.
Ezzel semmi baj nincs viszont. Számtalan olyan óra van, ami valamilyen történelmi kapcsolódás, vagy csak egyszerűen jól eltalált hangulat miatt olyan érzetet kelt bennünk, mintha. Omega Speedmaster Moonwatch-csal űrhajósok vagyunk, egy vintage kronográffal lyuggatott bőrszíjon már csak egy old timer kabriót kell magunk alá képzelni, az Ulysse Nardin-ok tökéletesen adják vissza egy nagy vitorláson a kapitány-lét képzelt hangulatát, az IWC pilótaórái pedig a duplafedeles, légcsavaros gépek pilóta hangulatát.
Ez az óra tehát nem pilótáknak készült. Ahhoz el kéne hagyni a tükrös mutatókat, a számoknak is világítaniuk kéne, a többi apróság pedig maradjon – szerintem jogos, de – szőrszálhasogatás.
Galéria:
