A csapból is az folyik évek óta, hogy az okos órák hogyan veszik majd át a hatalmat a klasszikus órák fölött és hogyan fogja az Apple egymaga sárba tiporni a svájci óraipart.
Lelövöm a poént még az elején: sehogy.
Ez az óra nem olyan óra, mint amit a földbe kéne tipornia az okosok szerint. Ez egy multifunkciós eszköz karóra formában. A klasszikus óra pedig egy karóra, karóra formában, karóra funkciókkal. A mechanikus órák ünnepeként álljon itt a H. Moser & Cie. Swiss Alp Watch reklámvideója, ami pontosan az Apple Watchnak állít fricskát.
Nem gondoltam, hogy eljön az az idő, amikor okos órát fogok „tesztelni”, legalábbis írok róla, hát még nem két oldalas lesz a cikk, márpedig elérkezett a nap; ne felejtsetek el lapozni az első oldal végén! Hónapok óta éreztem, hogy kéne egy Apple Watch, de nem vitt rá a lélek, hogy beszerezzek egyet. Edzéshez kiváló lett volna, végre lett volna egy szélesebb spektrumú összehasonlításom az okos órák pulzusmérési stabilitásáról. A Casio G-Shock GBD-H1000 már leszerepelt, a Xiaomi MiBand 5-ben is csalódtam, és komolyan érdekelt, hogy indokolt-e az S6 ára. Szerencsémre szembejött egy pár hónapos, alig használt darab, egyetlen pici sérülés van a tokon, de ettől függetlenül hibátlan, és jelentősen olcsóbb, mint egy új, bele is vágtam.
Nézzük magát az órát. 44 milliméteres átmérőjű, 2 óra környékén van egy korona, 4 óránál pedig egy a tok oldalával egy síkban levő gomb. A kettő között van egy pici luk, gyanítom ez a mikrofon, a túloldalon pedig két csík alakú vágat, ott pedig a hangszóró bújik meg. Számomra érdekes funkció a víz kirezgetés, de értem, és tényleg hasznos némi pancsolás után. Alumínium és acél modellek közül lehet választani, nekem az alu jutott, az acél felára igen jelentős, 25-30% körüli, cserébe szó szerint acélosabban is néz ki. Hogy fekete, vagy fémszínű legyen, azt mindenkinek az ízlésére bízom, mindkettő jól néz ki a maga módján. Az acél előnye, hogy zafírüveget kapott, erre majd kitérünk később, miért fontos.
A napokban megjelent az óraszíjakat összefoglaló gyorstalpalónk, „Az óraszíj öltöztet” címmel. Az Apple Watch esetén fokozottan igaz ez, szerencsére elképesztő mennyiségű óraszíj választható hozzá. A gyári valóban jó minőségű bőr, szövet, gumi , cserébe az Apple-höz híven drága. Az utángyártott szíjak pedig már 1500 forinttól elérhetőek és egész jó minőségűek, szóval tényleg bármikor új megjelenést kaphatunk a sportostól az elegánsig.
A kijelző képe gyönyörű, de Apple termékről van szó, az lenne meglepő, ha nem így lenne. Telt színek, a pixeleknek nyoma sincs – 326 pixel per inch mellett nem is csodálom -, és rengeteg „számlap”, vagyis időkijelzési mód választható, de őszintén megvallva kiválasztottam hármat, ami tetszik, és többé ezzel nem is foglalkoztam.
Funkcióból kapott bőven. Mindent is tud, amihez töltünk le alkalmazást. Mivel én ebből a szempontból némileg régimódi vagyok, túl sok alkalmazást nem szedtem le, de hasznos, hogy van rajta Revolut, zenelejátszó (gyári és Spotify) és Google Maps. Mivel én kevésbé vagyok érdekelt ebben a részben, utána olvastam, hogy mik a legnépszerűbb alkalmazások Apple Watch-ra, és minden listát túlnyomó többségben uraltak az egészég-, és szervezet monitorozó appok. Ilyen-olyan sport alkalmazás, alvásfigyelő, komplex pulzus figyelő, étkezésnapló és a többi. Nekem tökéletesen megfelelt a gyári is a fitnesz programból és alvásfigyelőből is, így nem tesztelgettem ezeket teljesen feleslegesen.
Ami biztos, hogy a fent említett két eszköznél sokkal jobban tartja a pulzusom, nem dobál be fals adatokat, nem hogy még eszement baromságokat, tehát mondhatjuk, hogy stabil. A giroszkóp mindig észreveszi, ha magam felé fordítom az órát, tehát ezzel sem volt gondom.
Hozzám egy cellular verzió került, kérnem kellett a Telekomtól egy e-sim kártyát, ami ugye egy nem létező (virtuális) sim kártya, amit hozzá lehet kapcsolni – természetesen virtuálisan – egy arra képes készülékkel, nem csak órával, akár telefonnal is. Ennek van egy havidíja, a T-nél éppen 990 forint, ezért megkapom a virtuális sim kártyát, hozzá tudom csatolni az órához, és a fő csomagomban foglalt adatmennyiséget használja. Viszont, tud sms-t és hívást is fogadni, anélkül, hogy a telefon nálam lenne. Ez egy rendkívül hasznos megoldás sportolás, vagy bármilyen olyan tevékenység közben, amikor nem akarjuk magunknál tartani a telefonunkat. Lehet úgy csinálni, mint ahogy Michael Knight hívta Kitt-et, egészen biztos, hogy a közelünkben mindenki hülyének fog nézni, hogy az óránkhoz beszélünk, de lehet bluetooth-os fej/fülhallgatóval is telefonálni, így már csak szimplán azt gondolhatják, hogy magunkban beszélünk. Persze fő az integráltság, AirPods-zal használva – nekem a Pro van, kiválóan működnek együtt.
Nagyon tetszik, és különösen hasznos az Apple Pay az órában, így a telefonon beállított bankkártyáinkat az oldalsó gomb dupla megnyomásával az órán is előhívhatjuk, és csuklóérintéssel fizethetünk paypass-szal.
Az EKG meglepően jó. A 30 másodperces mérésből pdf-et exportálhatunk, ami formátumra megegyezik a rendes EKG-n készült méréssel, és az orvosok többsége által is elfogadott. Mindezt egy jó kis kiegészítőnek gondoltam, de sokkal hasznosabbá vált a szememben, amikor egy év után találkoztam egy régi, velem egykorú ismerősömmel, ő mesélte el, hogy volt szívproblémája, ami teljesen kiszámíthatatlanul, véletlenszerűen jelentkezett. Vett egy Apple Watch-ot, és amikor érezte, hogy felpörög a szíve, elindította az EKG-t. Nem sokkal később egy ilyen helyzetben rögzített EKG segített beazonosítani a pontos problémát, és műtötték meg a szívét, sikerrel. Sokáig csak városi legendának gondoltam az ehhez hasonló történeteket, de így első kézből végighallgatva egészen más.
Most, hogy felsoroltam szinte az összes funkciót, amit kipróbáltam – hiába nem olyan sok az -, felmerül a kérdés, hogy hasznos-e egy Apple Watch… Nincs olyan messze a csuklónk a zsebünktől, miért kéne még sokkal közelebb hozni a folyamatos online létet? Ez egy egészen más kérdéskört nyit meg, ami okos óra szempontból mégis fontos. Manapság életünk jelentős részét valamilyen online térben töltjük. Nagyon fontos a virtuális helyett a valóságos világban is minőségi időt tölteni, mert az erős online-függés gyorsan kizökkenthet a kézzelfogható valóságunkból. Egyébként is sokaknak munkaeszköz a számítógép, folyton kéznél van az okostelefon, és most ezt a virtuális környezetet integráljuk mégjobban az életünkbe azzal, hogy már az óránk is okos?
Leírni is rossz, nem hogy belegondolni. Első dolgom az volt, hogy a Messenger értesítéseket kikapcsoltam. Az e-mail, az sms, és a néhány alkalmazás értesítései nem olyan gyakoriak, nem annyira zavaróak, de a Messenger folyamatos csipogása idegőrlő. Sőt, valójában az e-mail is zavar, ha amúgy gépnél vagyok.
Persze, hasznos az, ha cikk írás, vagy videó vágás közben nem kell mindig a telefonomért nyúlkálni, elég, ha rápillantok az órára, hogy lássam kitől kaptam mit, de nem tudom eldönteni, hogy valóban ezért könnyíti meg az életünket, vagy azért, mert még mélyebbre integrálja az online teret a hétköznapjainkba…? Persze, jó, mert sokszor otthon hagyhatjuk a telefont, intézhetjük a fontosabb dolgokat az órán keresztül, ez tényleg egy lényeges pont. Alapvetően – már – nincs szükségem arra, hogy az érkezésükkor azonnal olvassam a leveleket, nincs ilyen jellegű nyomás az életemben, az Apple Watch a folyamatos „kéznél levősége” miatt mindig erre ösztönöz. „Hello, kaptál valamit. Nézd már meg! Hallod?! Ne legyél már lusta, csak rá kell nézz a csuklódra!”
Mi lehet az a funkció, amivel már valóban hasznosnak találtam?
És mi a legnagyobb baj az okos órákkal?
LAPOZZ!!
A következő oldalon kiderül!