Mióta léteznek órák, azóta foglalkoztatja az órásokat a pontosság tökéletesítése. Ez a küzdelem a fizika törvényei és a technológia határai ellen az óragyártás egyik legérdekesebb szegmense, ráadásul évszázadok óta velünk van.
Számtalan módon lehet javítani egy mechanikus szerkezet pontosságát a szabályozáson kívül. Ott a tourbillon, vagy a modern gátszerkezetek, mint a Co-Axial, melyek újragondolják a régóta ismert svájci horgonyvillás megoldást. Az egyik légritkábban látott komplikáció, a rezonancia elvén alapuló gátszerkezetek, melyek két oszcilláló test szinkronizációját használják a pontosság növeléséhez. Ez általában két billegőt és a hozzájuk tartozó két különálló járatot jelenti egy szerkezet belül.
A komplikáció hatékonyságát a billegők pozíciója, főként egymáshoz való távolságuk határozza meg. Ha ezt sikerül eltalálni, akkor egy ilyen szerkezet pontosabb és hatékonyabb lesz egy mezei gátszerkezetet használótól. Mikor külső behatás ér egy órát, akkor a billegő egyenletes járásra megszakad és idő kell, mire újra felveszi a ritmust – ezalatt veszítve pontosságából. Mikor két billegő dolgozik egymás mellett, egy ilyen sokk után a rezonancia elve szerint egymásra hatva, gyorsabban áll helyre a járás, mondhatni szinkronizálódnak, maximális pontosságot biztosítva hosszútávon. 
A világ első karórája, aminek szerkezete erre az elvre épített François-Paul Journe Chronomètre à Résonance modellje volt, amit 2000-től egészen 2019-ig gyártottak. Ebben két külön rugó hajtotta a két billegőt, míg utódja a caliber 1520 már csak egy rugóval és egy differenciállal dolgozott. Emellett, a most is elérhető F.P.Journe Résonance egy remontoir d’égalitét is hozott az egyenletbe, ami egy másodpercenként felhúzott különálló hajszálrugóval biztosítja az azonos nyomatékot mindkét gátszerkezetnek. Ez az egyik leggyorsabb remontoir, ami valaha karórába került. Mindkét említett F.P.Journe az alaplemez rezgését használja, hogy a két billegő megtalálja a másik ritmusát. Ez a klasszikus megközelítés, de ez azzal jár, hogy egy külső behatás több, kevésbé azonos mértékben érinti mindkét billegőt, ezzel növelve a normalizálódáshoz szükséges időt.
A 2016-ban bemutatott Armin Strom Mirrored Force Resonance ezt próbálta megoldani egy új összeköttetéssel, ami az egyik leglátványosabb. Claude Greisler, technikai igazgató és csapata több mint két és fél éven át dolgozott a hajszálrugók pontos részletein, ahhoz, hogy azok kevesebb, mint 10 perc alatt kiátlagolják egymást és tökéletesen járjanak egy ütést követően, ezzel a leggyorsabbak legyenek saját ligájukban.
Hirdetés
-----------
Ezt egy szabadalmaztatott tengelykapcsoló rugóval oldották meg, amely összeköti mindkét hajszálrugó külső ívét, közvetlenebb és robusztusabb kapcsolatot biztosítva, ami sorozatgyártásban is megbízhatóan reprodukálható. Ez olyan mérnöki teljesítmény ebben a szegmensben, mint előtte még soha. Az Armin Strom azóta is reszelgeti technikát, hogy minél hatékonyabb legyen.
Egy másik lenyűgöző megoldást találunk a 2005-ös Haldimann H2 Flying Resonance órában, ami két külön járat és két billegő helyett egy tourbillonba sűrít két gátszerkezetet egyetlen járat által hajtva. Ez így önmagában nem működne, hiszen az energia szabályzott felszabadulását egyszerre csak egy gátszerkezet végezheti, ezért egy remontoir nyit egy kis időablakot, ami alatt a két gátszerkezet szétválhat. Emellett a két billegőt egy kifeszített vezeték is összeköti, a rezgések közvetlenebb átadása végett.
Miután Haldimann elkészítette a legelső rezonanciát használó tourbillont, Vianney Halter még egy csavart tett a vízióra a Deep Space Resonance Tourbillonnal, ami egy háromtengelyes tourbillonba zárja a két gátszerkezetet, saját billegőikkel. A belső ketrec egy perc alatt tesz meg egy teljes fordulatot origója körül, egy keresztirányú szerkezet hat perc alatt forog körbe, benne a belső ketreccel, mindez pedig egy másik tengelyen 30 perc alatt körbe forgó bölcsőben ül. Ez kombinálja a tourbillon kiátlagóló hatását a rezonancia elvével, amit egy egyszerűbb, közös csaptartóval old meg, ami lényegében megegyezik az F.P.Journe közös lemezes megoldásával.
Hiába elhanyagolható egy tourbillon hatása a modern karórákban, mert a kezünk egyfajta gyro-tourbillonként működik egész nap, mégis ezek a fejlesztések és egészen elborult, határokat feszegető kísérletek tartják életben az óraipart. Mikor történelmi márkák a legbonyolultabb óráikban is költésgcsökkentenek, akkor az ilyen pénzt és munkaórát nem kímélő szerkezetek maradnak a haute horlogerie élvonalában. Valójában ezek eredménye nem éri meg a befektetett munkát, de mikor máskor nőhetnének nagyobbra ezek a projektek, amikor az órák már régóta nem eszközök, hanem egy igazán emberi művészet termékei.
