Veterán olvasóink már ismerhetik a „Datejust mementó” sorozatot. Saját órab… órabubuságomon keresztül gyászolom egykor eladott első Rolexemet és ezen a „nyomoron” keresztül mutatom be a kedves olvasóknak, hogy egy szakavatott szakmabeli hogyan éli meg a hétköznapi órabubukkal közös szenvedéseket, kétségeket, gyűjtői gondolatokat és minden egyebet, amit mindannyian érezhetünk egy-egy pillanatban. Én így dolgozom ezt fel.
Akik nem szeretnek keresni, megtalálják az előző részeket az alábbi linkeken: első, második, harmadik, negyedik. És akkor jön 2023. Ahogy az előző részt újraolvastam, láttam, hogy ott is némi nedű segített elindulni a vallomás útján, hát most is. Olyan polipcsápot csináltam ebédre, hogy ezt egy darabig még minden Interfoodos ebéd alatt visszasírom… Szerencsémre van egy sógorom, aki egy három Michelin csillagos étterem chef de partie-ja, így ha bármit veszek, fűszáltól a wagyu steakig, mindenre van egy-, vagy több elkészítési módja, amit általában el tud úgy mondani, hogy ha a felét megértem, már úgy is sokkal jobb lesz, mint bármi, amit ehetnék.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Az előző részt úgy zártam, hogy „2023 a színek jegyében telik. De hogy pontosan hogyan, miként, milyen órák képében, azt csak a következő, 5. részben mesélem el.”. Őszintén szólva 2023-at végigalibiztem egy sárga Capsule G-Shockkal és alkalomadtán Datejustommal.
Elég szomorú, de ha már őszinték vagyunk – márpedig nem csak a vlogunk de a magazinunk is mindig az – akkor be kell ismerni, hogy a 2023-as év számomra maga volt az óraipari kiégés. Nem éreztem azt, hogy bármi igazán érdekeset tartogat, nem csak az 1-2 millió alatti kategóriában, de sehol sem. Persze, egy alapvető érdeklődés megvolt, ezt lehetett látni a vlogban is, érkeztek jó és érdekes modellek, de nem éreztem azt, hogy lenne bármi ami úgy igazán meg tudja rázni ezt az órásvilágot az én szememben. Márpedig ez is fontos: az egy dolog, hogy rendületlen közvetítünk mindenről. Mikrobrandek azért próbálkoztak, igyekeztek, de nem volt meg az az igazán nagy boogie, ami miatt úgy hétről hétre érzi az ember az inspirációt.
Aztán az inspiráció némi lendületet kapott, amikor a Zenith 2024 februárjában meghívott Bécsbe egy kiscsoportos bemutatóra, ahol láthattunk néhány El Primerot, régebbi kiadások felidézését és pár Defy-t. Egészen felvillanyozó volt látni az új modelleket és élvezni a svájciak vendégszeretetét Bécsben. Ráadás volt csak, hogy végig a Zenith egyik értékesítési vezetője, Nicolas Ruellan volt a házigazdánk, ő pedig korábban, kishíján 12 évig a Moet Hennessy csoportnak volt regionális vezetője (LVMH – Louis Vuitton Moet Hennessy – Zenith, Hublot, TAG Heuer). Tehát ha az órák terepén még valamennyire új is volt, a prémium alkoholok terén feketeövesnek számított, így a kis csoport estéje Cloudy Bay-be burkolózott. Aki még nem ismeri a Cloudy Bay Sauvignon Blanc-ját, szánjon rá egy ünnepet (12 ezer egy üveg) és kóstolja meg, mert önnön maga egy ízorgia. Ha tehetném a Laica vízszűrőbe is csak ezt tölteném.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
A zenithes mulatság másnap délelőttig tartott, ekkor viszont még volt pár órám Bécs belvárosában. Miután megebédeltem a Breitling regionális marketingvezetőjével, sétáltam pár kört a belvárosban, és megpillantottam egy Swatch boltot. Egy életem egy halálom, gondoltam megkérdezem van-e világosszürke SwatchPain (Blancpain x Swatch Fifty Fathoms). Volt. Nálam meg tényleg véletlenül pont ennyi euró készpénz volt, úgyhogy februári születésnapom alkalmából meg is vettem – két nap volt a születésnapomig, szerintem így azért belefért.
Őszintén mondhatom, hogy egy nagyon kellemes meglepetés volt a Swatchpain, sokkal jobban tetszett, mint a MoonSwatch, és elkezdte felébreszteni bennem a lelkesedést – ami egy ilyen szakmában, ahol az esszenciát a vélemény adja, elengedhetetlen.
Márciusban jött a 2024-es második csapás: új forgalmazója lett a Tissot-nak itthon, így volt lehetőségem közelebb kerülni az újdonságokhoz és népszerű – valamint kevésbé népszerű – modellekhez. Bennem már egy ideje forrongott a kíváncsiság a karbon tokos Sideral felé, még akkor is, ha a Powermatic 80.111-es werk hajtja, ami ugye a műanyag gátszerkezetes PM80 – ezt a werket pedig legalább annyit ekéztük a vlogban, mint a 7S26-os Seiko szerkezetet.
Sok idő után ismét jött egy óra, amire azt mondtam, hogy „nem érdekel, mennyit bukok majd rajta, ezt megveszem”. Hát így lett enyém a sárga-fekete Sideral, amiről később a vlogban is beszámoltunk. Azóta is töltünk együtt boldog perceket, igaz nem sokat, ennek oka mindjárt ki is derül.
Aztán jött a Watches & Wonders áprilisban, amit egy egészen agresszív bölcsődei betegség kíséretében sikerült végigcsinálnom – aki kimaradt volna belőle, a napi közvetítéseinket ITT megtekintheti, az extrákat meg Patreonon. De minden gyengélkedés ellenére feltámadt bennem ismét az aktív érdeklődés. Olyan modellek kerültek bemutatásra, amik érdekesek voltak, látványosak, a lehető legjobb módon idéztek fel egy korszakot, vagy éppen valami újat tartogattak.
Szerencsére az itthoni partnereink is követni tudták ezt a hullámot, és jobbnál jobb darabokat mutathattunk be a vlogba. Ennek egyik csúcspontja volt, ha már a saját órabubuságomról van szó ebben a sorozatban, az Orient Star vs. Grand Seiko összehasonlítás (link), aminek vágóképezése közben kibukott belőlem, hogy „nekem kell egy ilyen Grand Seiko basszus”. Ekkor gyorsan bele is vágtam egy bátor beszélgetésbe a Seiko Magyarország vezetőjével, Attilával, és szerencsére sikerült találnunk egy olyan megoldást, ami mindenkinek jó, nekem pedig meglett életem első Grand Seikoja (SBGA413).
Ezüstös-rózsaszínes, texturált számlap, Spring Drive szerkezet, járástartalék kijelző a számlapon – amiért annyira nem rajongok – és titán tok zaratsu polírral. Nehezen tudom leírni azt a gyermeki örömöt, ami azzal ért, ahogy megkaptam a garanciakártyát és a bejegyzést az alkalmazásba.
Ez volt augusztus elején, amikor viszont a műhely is egy időre bezárt, és én is átálltam nyári apa-módba. A solar Tuna volt rajtam legtöbbet, vagy a titán G-Shock. Elvégre a kutya – gyerek kombinációt sok más minden nem élné túl ilyen sikerrel.
Augusztus végén pedig jött a Geneva Watch Days. Eddig nem volt szerencsém a nyári expóra elmenni, viszont idén a Patreon-tagjainknak köszönhetően Dani is és én is eljutottunk, kint pedig minden nap Dáviddal jelentkeztünk friss epizóddal (link).
Maradandó élmény volt: egy sokkal lazább és kötetlenebb Watches and Wonders, ezesetben nem a nagy Palexpón, hanem a Genfi tó partján fekvő hotelekben. Az a körülbelül 50 gyártó, akik megjelentek, kisebb-nagyobb lakosztályokat foglaltak a szállókban, ahol vendégül látták az újságírókat, kereskedőket. Egészen más volt a hangulat – főleg, hogy ezen a héten talán a melegrekord is megdőlt Genfben -, végig nagyon jó idő volt.
Érdekesnél érdekesebb darabok, közvetlen sajtósok és marketingesek, órakészítők, akik készséggel álltak rendelkezésre és válaszoltak minden kérdésünkre. A manufaktúrák, gyárak is nyitottabbak voltak, jártunk például a Franck Müllernél – erről majd később érkezik beszámoló is.
De menjünk vissza az expó elé egy nappal. Az MB&F aktuális hírlevele landolt postaládámban, amiben beszámoltak a frissített M.A.D.1S.-ről. A nevében az S három dolgot is jelöl: slimmer, swiss, single cylinder. Azaz vékonyabb, svájci, és csak egy henger jelöli az időt, ellenben a korábbi japán szerkezetes, két cilinderes változattal, ami 18 milliméteres volt, és külön hengeren mutatta az órát és a percet. Az első verzióval foglalkoztunk a vlogban is – link.
A faceliftelt verzióra úgy lehetett csak jelentkezni – elkerülendő a korábbi változatok iránti népszerűség okozta flipperkedést – ha előre befizettük a 2900 frank + ÁFA vételárat, amit zároltak a számlánkon. Pár nappal később, szeptember másodikán történt a sorsolás, és harmadikán kaptak a kedves résztvevők mailt, hogy ki „nyert” és ki nem. Ha ebből a bekezdésből nem derült ki, akkor egyértelműsítem, hogy feltörtem a malacperselyt, és befizettem a kötelezőt, aztán izgatottan vártam harmadikát.
Ritkán szokott ilyen dolgokban szerencsém lenni, de harmadikán jött a mail, hogy „nyertem”, és enyém lehet az egyik darab az ezerötszázból, majd szeptember végén értesítenek, hogy október és április között mikor kaphatom meg.
Nem türelmetlenségből, inkább kíváncsiságból megkerestem Arnaud-t, aki a márka sajtófelelőse, és elújságoltam neki a hírt – ugyanis a Geneva Watch Days alatt is ő mutatta be nekünk az újdonságokat, így a M.A.D.1S-t is – és megkértem, hogy az átvételt kössük össze egy manufaktúra látogatással.
Ő nyitott volt, így leegyeztettük a még jócskán szeptemberi időpontot, én pedig egy szerdai reggelen 10 órakor kopogtattam a M.A.D. House ajtaján. Így esett az, hogy még szeptemberben, hetekkel az elkészült darabok kiküldésének megkezdése előtt enyém lehetett az első M.A.D.1S. Bár majd érkezik egy írott gyárlátogatás, de a videós beszámolót alább megnézhetitek.
Egy elképesztő világ fogadott, felnőtt létemre nagyjából úgy éltem meg, mint a M.A.D. House saját videószpotjában a főszereplő kisgyerek. Közvetlen légkör egy elképesztő, 19/20. század fordulója környékén épült és rengeteg eredeti elemet hűen megőrzött villaépületben. Mindent meg lehetett nézni, fotózni, kérdezni, és érdemi szakemberektől lehetett érdemi választ kapni. Egy igazi órabubunak ez ezerszer nagyobb élmény, mint amikor csak sablon válaszok érkeznek valakitől, akinek csak kötelességéből fakadó nyűg a beszélgetés, mivel ez a munkája. Itt nem ezt éreztem. Az órát a túra végén adták át, zseniális élmény volt.
És még október sem volt. A hátralevő hónapok nekem új órát már nem hoztak – hova már -, viszont egyre erősödött bennem az az érzés, hogy ez a kollekció kifejezetten kerek. A Datejustom, mint casual jellegű, de toolwatch-ként is használható, érzelmileg nagyon fontos darab, az eggyel elegánsabb Grand Seiko, a habókos M.A.D.1S., a nyári pancsolós Seiko Solar Tuna, a bármikor ütős-vágós titánkocka G-Shock (GMW-B5000TB), a funky-s Tissot Sideral elsősorban. És akkor még a többi „apróság”: a negyvenedik évfordulós, újrahasznosított hulladékból készült G-Shock (igaz, ez csak decemberben lett meg), a cikk elején említett citromsárga G-Shock, évközben lett egy AE-1200 is, meg ott van a Bamford G-Shock is, tehát van mi foglalja a helyet az óratartóban. Ezeket a sorokat írva magam is meglepődöm, mennyi G-Shockom van.
A hátralevő három hónap még sok izgalmat tartogatott, a vlogba jobbnál jobb órák kerültek, érkezett bronz Baltic, Venezianico Arsenale – mindkettő kifejeztten jó ár/értékű darab, a King Seiko előrenyomulása sem piskóta, sőt! A KS1969-es modellek is elképesztőek, az SJE10* szériáról nem is beszélve. Nagyon belehúzott a Seiko mostanában a felsőbb kategóriákba.
Még karácsony előtt berobbant egy Urwerk, ami fölött nem tudok elsiklani, de mivel nincs nagyjából 50 millió forintom a következő órára, így marad álom, ez az UR230 Polaris. Őrület.
És akkor a nyári Geneva Watch Days-en megismert új nagyon nagy kedvencemről nem is meséltem, a Bulgari Octo Finissimo kék számlapos, aranytokos, aranyszíjas változatáról. Ritkán mozgatnak meg 20 milliós aranydarabok, de ez az óra annyira egy egészet alkot, és annyira jól állt, hogy ha holnap kéne egy aranyórát válasszak, akkor mindenféle hezitálás nélkül, értékhatárokat figyelmen kívül hagyva ezt választanám. Mit nekem Patek Philippe, meg rendkívüli manufaktúrák. Ha arany óra, akkor ezt a Bulgarit nekem!
Az év lezárása pedig, hogy elhagyom a Pesti órás műhelyt, mint tulajdonos és mint ott dolgozó egyaránt. 4,5 éve alapítottuk, a műhely megy, sokat tanultam ott, sokat tapasztaltam, sokat láttam, de úgy érzem, hogy a továbbiakban már nem tudjuk egymást építeni és inkább a tartalomgyártásra, tehát a videókra és cikkekre helyezem a hangsúlyt. Tavasszal lesz 8 éves a kronometer.hu, az oldal és a kedves olvasók is megérdemlik, hogy végre főállásként foglalkozzak ezzel.
Én ezekkel a gondolatokkal zárom az évet. Kívánom minden olvasónknak és nézőnknek, hogy mindannyiunk számára rengeteg érdekességet tartogasson a 2025-ös év. Mi itt leszünk, és ott ahol az érdekességeket bemutatják, igyekszünk Genfből tavasszal és nyár végén is közvetíteni, és bízzunk a lehető legtöbb gyárlátogatásban. Az egész szerkesztőség nevében boldog új évet kívánok!
