Végy egy klasszikust, némi bátorságot és az eredmény… a Tissot Ballade

A Ballade kollekció már a kilencvenes évek óta velünk van, ’94-ben mutatták be, akkor még inkább elegáns, mint hétköznapi, vagy úgymond „casual” viseletként. Tetten érhető volt rajta a 90-es évek minden dizájneleme, amikre most már csak elhalványuló emlékekben látunk.

Hirdetés

-----------

Hirdetés

-----------

Néhány generációváltás után pedig eljutottunk a 2020 környékén debütált jelenkori formához, majd ezen vadiúj modellhez, ami hunyorítva kifejezetten hasonlít a Rolex Datejustra. (Itt most egy igen-igen hosszú bevezetés következik, akit csak a szárazanyag-tartalom érdekel, ugorja át ezt a bekezdést.)
Nem érdemes ezen rugóznom, de azt mindenképp tudnia kell a kedves olvasónak, hogy alapvetően nem szeretem a Datejust „homage”-okat. Sosem sikerülnek jól, és azt érzem, hogy csak beletörlik a lábukat az 1945 óta tartó örökségbe. Általában ez így is van. Valamit mindig éppen annyira csinálnak másként, hogy az el is rontja az egyébként közel tökéletes összképet és arányokat. Például a Submarinernél nem zavarnak a „másolatok”, mivel abból igazán jók is készültek, például a Davosa búvárórája, a Ternos, meg picit mások, amik mégis jók, mint a Steinhart, meg olyanok is, amik igazából elérték céljukat, olcsón, de vállalható minőségben hoztak Sub hangulatot – ilyen volt a dél-koreai Tisell.

Viszont emlékszem arra, amikor 2015 környékén az akkori anyagi lehetőségeimmel nagyon szerettem volna egy Datejustot (akkoriban még az 5 referenciások, tehát a ’77-87 közötti 16000 és a ’87-2004 közötti 16200-as család 5-700 ezer forint között mozgott), de nem tellett rá. A dizájn viszont nagyon szerettem, akkori filmes-csinovnyik létemhez pedig kiválóan passzolt. Volna. De be kellett érnem alternatívákkal, homage-okkal, amik viszont egy kicsit mindig… lehetett rajtuk látni, hogy azért ez nem egy Rolex. Például ott van a Tudor, ami egy időben 1:1 Datejustokat gyártott, Rolex szíjjal, tokkal, koronával, csak a számlap és a werk nem volt az, viszont a méret sem 36-, hanem 34 vagy a jumbo modellnél 38 milliméter volt, és volt még a day-date 36 milliméterrel. Rengeteget keresgéltem, és a Tudorok nagyon tetszettek, de 150-300.000 forint között mentek, ugye ETA 2824 vagy 2834-es szerkezettel. Közben pedig ott volt a Bulova Super Seville is, de abból is ami szép volt, 120-150.000 körül kértek érte. Maradt egy Rado Purple Horse, ami igazából olyan is volt, meg nem is. Aztán másfél évvel később ’16 karácsonya előtt pár nappal meg is lett az első igazi Datejustom, madarat lehetett fogatni velem – azóta is van, igaz nem az, mert azt eladtam, majd megbántam, ennek köszönhetően jött létre itt az oldalon a Datejust mementó c. sorozat. No ilyen előmenetel mellett talán már lehet érteni, miért mondom, hogy az igaziból csak egy van. De! És ez egy fontos de! Egész más árakon máködik már a piac mint akkor. Az 5 reffes Datejustok 1,5-3 millió között mozognak változattól, állapottól, kortól függően, a Tudorok is elszálltak, a lelakott csúfságok mennek 500.000 körül, ha szépet szeretnénk a 34-esből, az 6-700.000. A jumbo, vagy a day-date könnyedén belenyal az 1-1,2 millióba. Sőt! A szintén, napról napra egyre öregebb Bulova Super Seville az ETA szerkezetével, és a csörgős, üreges hangú fémszíjával is 4-500 ezer, HA nincs még fogpiszkálóra polírozva, de ott meg ki mondja meg, hogy a számlap gyári, vagy újrafestett. Na ebben a káoszban elképzelem jómagam 12 évvel későbbi 24 éves változatát, aki itt áll 2025-26 fordulóján, lassan 25 éves, és szeretne egy Datejustot, a maga büdzséjével, de olyat, amire ránéz és nem a kényszert, hanem a szépet látja benne. Nem egy pótmegoldást, hanem magát az órát.

És itt jön képbe a Tissot – magam sem gondoltam, hogy ezt egyszer így leírom. Az elmúlt két-három évben látványos minőségi ugráson – pontosabban törekvésen, mert eddig sem volt rossz, de most nagyon látszik az akarás – ment keresztül a le locle-i márka, és a megújult Ballade is részese ennek. Tagadhatatlan Datejust stílusát sikerült úgy megcsinálni, hogy önmagában is egy jól kialakított, szép óra legyen. Két olyan pontot tudnék megjelölni, ahol lehetne még jobb, akár ezen az áron is, az a csat és a lünetta.

Hirdetés

-----------

Hirdetés

-----------

Hirdetés

-----------

Hirdetés

-----------

39 milliméteres tokot készítettek a Ballade-nak – ami jó, hiszen pont annyival kisebb a Rolex 41-esénél, mint amennyire az egy picit nagy -, 100 méteres vízállóságot, sajnos koronazár nélkül, és átlátszó hátlapot kapunk. A tok íve és a szálcsiszolt és polírozott felületek találkozása szépen kidolgozott. A lünetta nem lett annyira szépen vágva, mint ahogy lennie kellene, pedig a Tissotnál tudják úgy is csinálni, mivel az acél tokos, 18k arany lünettás PRX-en olyan a lünetta vágása, amilyennek lennie kell. Itt sem rossz, de nem olyan.

És értem, kövezzen meg az olvasó, hogy minek egy többmilliós órához hasonlítani egy töredék annyiba kerülőt… Igaza is van, de erre egyszerű a válasz: a Datejust a „másolt etalon”. Akkor pedig ne finomkodjunk, nézzük meg hogy sikerült lemásolni a házifeladatot, netalán hozzátenni olyat, ami előnyére válik – pont mint a 39-es méret.

Ha már pont arról van szó, mi az ami előnyére válik, az a számlap. A mélyen texturált, már-már sunburst irányban barázdált számlap nagyon látványos, ha pedig forgatni kezdjük a fényben, láthatjuk, hogy tényleg minden szögben máshogy töri, és a jégkéktől a nagyon sötét kékig fedezhetjük fel az árnyalatokat. A római számos indexek megmaradhatnak ízlés kérdésének. Alapvetően nincs a római sázmokkal bajom, itt talán egy picit zsúfolttá teszi a számlapot és a pálcika indexek jobban álnának, de ez spekuláció. Látni kéne mindkettőt. Mindenesetre a polírozott, rakott római számok tükröződnek is, így kapunk még egy egységnyi csillogást.

A Powermatic 80 szerkezet teljes skáláját használja a Tissot. A belépő, 200.000 forinthoz közeli szinten a C07.111-es verziót, amiben a gátkerék és a horgonyvilla műanyagból  szintetikus anyagból készül, használják a C07.811-et, ami a szilícium (nem szilikon!) hajszálrugós verzió, ez a legmenőbb, de ez inkább a félmillióhoz közel, pl a Gentleman családban – erről itt olvasható a cikkünk -, és az arany középút, a C07.611, amibe már az alapmodellhez képest kevésbé mágnesezhető Nivachron hajszálrugót szerelik, és kapható COSC kronometer minősítéssel és anélkül. Beszélő neve van, 80 órás járástartalékkal bír, ami elég péntek délutántól hétfő reggelig, 21.600-as lengésszámon dolgozik és nem néz ki rosszul.

Maradt a szíj. A szíj a 2005 környékén bevezetett „super jubilee” dizájnt viszi, nekem hiányzik az, hogy jobban szűkűljön a szíj a toktól a csatig, némi finomságot adna az összképhez, de így sem rossz. Viszont a csatban nincs finomállítási lehetőség. Alapvetően egy pillangócsatról beszléünk, ott nem is szokott lenni – de ettől még tény a tény: nincs lehetőség kicsiket állítani. Öröm az ürömben, hogy félszemek is vannak a szemben, amik nagyjából fél centi hosszúak, tehát a nyári/téli csuklóvastagság különbséget ezzel kompenzálhatjuk. Cserébe a tokfüleknél gyorskioldós, tehát, ha nyáron inkább egy gumiszíjat, vagy a színházba egy bőrt tennénk rá, nem kell ahhoz szerszám, hogy a fémszíjat leszedjük.

Ne hagyjuk ki, hogy van egy női, 30 milliméteres változat is, hasonlóan látványos számlappal, szintén a hullámos, rovátkolt lünettával, egy ETA 2671-en alapuló Powermatic 48-as szerkezettel, képeket erről a galériában láthattok.
Most pedig következzék a lényeg, hogy visszakanyarodjak a bevezető bekezdés végéhez, az ár: 419.000 forint. Nem kevés, ez konkrétan az alsó-középkategória ára. Mido, kvarc Longines is van már ennyiért, de Tissot és Certina is bőven, sőt! Ez pedig COSC kronometer, ami szép teljesítmény a pontossági szabványokat illetően. Tehát ha most itt állna a Datejust után áhitozó majd’ 25 éves én egy – az álomnál – szűkebb kerettel, akkor lehet, hogy inkább ezt ajánlanám neki, mint a vintage Tudort 600-ért. Képességeit tekintve ez is, és az is egy örök darab. De ennek az örökkévalósága most indul.
Azoknak pedig, akik az ezzel az órával kapcsolatos videós diskurzusunkra is kíváncsiak, jó szórakozást kívánok az alábbi epizóddal: