Egy nyár a fényevővel: Maurice Lacroix Pontos S Solar

Ha csak egy dolgot lehetne mondani, hogy miben gyenge a svájci óraipar, akkor az a napelemes szerkezet lenne. De úgy tűnik, ezt ők is észre vették.

Hirdetés

-----------

Hirdetés

-----------

Az elmúlt egy-két évben azért már lehetett bíztató jeleket látni: megjelent a Tissot PRC100 Solar egy kifejezetten rendhagyó megoldással, aztán láthattuk az Alpinatól a Solarmetre szerkezetet, a Roamer is bejelentkezett egy napelemes kronóval, sőt, a Cartiernek is van napelemes Tankja, várható volt, hogy a trend folytatódik.

A fent felsorolt márkák három különböző beszállító szerkezetét használják. A Tissot az ETA sajátját – mint Swatch Group tagok -, az Alpina a vele egy cégcsoportba tartozó La Joux-Perret szerkezetét, a Roamer, és a Maurice Lacroix egyaránt a független Ronda szerkezetgyártó werkjét. A működési elv már ismert, vékony, fátyol-szerű fényáteresztő réteg a számlap legfelső része és alatta a fényérzékeny modul. A járástartalék az egész napelemes óra szegmensben fél év és két év között mozog – de lássuk be ezen a téren a japánok viszik a prímet a több évtizedes tapasztalatukkal, a Citizen Eco-Drive szerkezete idén 50 éves, a La Joux-Perret pedig pont a Citizen csoporthoz tartozik.

A Maurice Lacroix, mint a kevés független középkategóriás egyike csak olyan werkhez nyúlhatott, ami nem tartozik egyik márka-konglomerátumhoz sem, így jutottak a Rondáig. A típus megjelenéséről már hírt adtunk, amikor az embargó lejárt, a szárazanyagot abban a cikkben találjátok, ez most inkább arról szól, milyen volt a nyár egy kimondottan nyári, napelemes búvárórával.

Akik aktívan követik a magazint és a vlogot, nagyjából ismerik az óráimat, azt is, hogy milyen közegbe érkezett a Maurice Lacroix Pontos S Solar. Mivel vele egyidőben érkezett a Certinda DS SuperPH2000M is, ami árban nagyjából egy kategória, szintén búváróra, de egyébként egészen más specifikációval, így nyugodtan mondhatom, hogy volt közvetlen összehasonlítási alapom – de ebben a cikkben nem lesz verdikt, mivel a mechanikus és a kvarcóra alma és körte. A “vallási harcokba” most ne is menjünk bele, de nem lenne fair összehasonlítás.

A 42 milliméter átmérőjű tok 13 milliméter vastag, búváróráktól teljesen megszokott vastagság – noha kvarcként lehetne inkább 10-11 körül, egyáltalán nem bántó. A tokfülek szépen formáltak, az élükön polírozott letörés fut végig, a tokfülek íve pedig követi a csuklót, így egyáltalán nem kellemetlen, hogy egyébként hosszúak. Pontosabban csak hosszúnak tűnnek, mert vékonyak, de ha a teljes képet nézzük egyáltalán nincs előző generációs Longines Hydroconquest hatása (ami rettentő hosszú óra). Optikailag kifejezetten trükkös, hogy a tokfülek egyenesen indulnak, majd egy meredek lépés és már fordul is a csuklónkra. A fémszíj kidolgozása szemből nézve ezt a mintát követi, szépen csatlakozik a tokhoz.

Ha már fémszíj. 5 soros, lapos szemekkel, a két ”páros” sor polírozott. kényelmes, nem túl nehéz, pillangócsatos, mikroállítási lehetőség nélkül – ez elvesz a búvárórás élményből. A gumiszíj viszont kifejezetten jó, szívesebben hordtam ezzel, az acélszíj csak 1-2 napig volt fent a tisztesség kedvéért. Ettől függetlenül, ha jól be van állítva, akkor egy kifejezetten jó fémszíj és biztos vagyok benne, hogy sokaknak zokszó nélkül lehetne ez a mindenes órájuk – nyár okán most a kaucsuk állt hozzám közelebb.

Az viszont kellőképpen rugalmas, erősebb szorítás nélkül is csuklóra simul, nincs kifogásom ellene. Optikailag érdekes, hogy a 42-es tokhoz a 22-es tokfül kifejezetten szélesnek hat. Ez csak optikai dolog, mert alapvetően ez az a méret ami passzol hozzá, de kifejezetten masszívnak tűnik rajta a gumiszíj, semmi finomság.

Ezt kompenzálj a számlap, és a tok szélén végigfutó, már említett polírozott letörés. A számlapon az indexek és a mutatók pont annyi polírozott, csillogó felületet kaptak, hogy ha egy picit is süt a nap, és rápillantasz az órára, lesz egy pont, ami megcsillan rajta. Valamelyik index pereme, vagy valamelyik mutató, vagy egyszerre több minden. És ez egészen más jelleget kölcsönöz az órának, mint a többi búváróra szálcsiszolt, vagy matt részletei. Nem tudok más hasonlatot mondani, egyszerűen drágának hat az óra. Pedig nem vagyok híve az olyan általánosításoknak, hogy ami csillog az drága, de itt most ez az érzés. Ez pedig megmosolyogtat, főleg mivel ez egy nagyjából 450.000 forintos óra. Tehát magyar viszonylatban természetesen drága, de egyébként abszolút középkategória.

A csillogáshoz hozzátartozik a zafírüveg is. Bosszantó, hogy mostanában a gyártók egy része elégnek gondolja csak a zafírüveg belső felére tenni tükröződésmentes réteget. De ez nem jó így! Sötét számlap esetén, ha a külső oldalon nincs AR (anti-reflect) réteg, akkor mindent is látni fogunk tükröződni. Világos számlapoknál ez nincs, sötéteknél van. De nem csak feketénél, hanem bordónál, sötétkéknél, feketénél, satöbbi. Ennél is. Ha olyan szögben esik rá a fény, nagyon tükröződik. Nem mondom, hogy zavaró, de jobb lenne, ha nem lenne. Lehet nyugodtan példát venni az Omegáról, vagy a Breitlingről. Az Omega zafírjain olyan AR réteg van mindkét oldalon, hogy olyan, mintha üveg sem lenne rajta. Nem csak néhány szögből, hanem szinte minden irányból ezt az érzést kapjuk. Persze, a külső réteg meg tud karcolódni. Tény. De egy két karc még nem zavaró – tapasztalat -, sőt, sokszor nem is látható még, ha pedig több van rajta, egyszerűen lepolírozható a réteg – bár ez az ezermester megoldás, de attól még létezik.

A viselési élmény legjobb része, hogy alapvetően észre sem veszed, hogy rajtad van. A gumiszíj felfekvése egy-két nap alatt megszokottá válik, és onnantól csak úgy van. És ez jó! Az én szememben pontosan az a lényege egy órának, hogy ne kelljen állandóan igazgatni, lökdösni, rázni a csuklót, egyszerűen csak legyen rajtunk, és amikor kell ránézünk, és tudjuk, hogy ott van. Ezt tökéletesen teljesíti. Még a brutális koronával és koronavédőkkel sem gyűlt meg a bajom, pedig ez már akkor felmerült bennem, amikor még a hivatalos bemutató előtt hónapokkal, áprilisban kézbe foghattam Genfben.

A vizet nyilván bírta, ezzel nem volt baj, 200 méteres vízállóság, menetes koronazár, nem opció a beázás. A lume kifejezetten szórakoztató, mivel más színben világít a percmutató és a lünetta első negyed órányi beosztása – kéken -, mint az óramutató, az indexek és a lünetta 15 perc utáni osztásai – amik zöldek.

A dátumot el tudnám engedni, nem hiányozna, de ha már van legalább sötét alapszínű a dátumtárcsa, így nem üt el a számlaptól. Az egyetlen zavaró dolog az volt, hogy a másodpercmutató nem mindig üt az indexre pontosan. Szerencsére nem a két index közé, mert az tényleg zavaró lenne. Ez így csak néha látszik, de érdekes, hogy amikor Geneva Watch Days alatt ezt említettem a márka képviselőinek, akkor egyikük emlékezett arra, hogy tavasszal pont azt emeltem ki, hogy milyen jó, hogy tökéletesen eltalálja az indexeket. Ebből számomra az az egyértelmű következtetés jön le, hogy nem minden darabnál fordul ez elő, és ha személyesen vásároljuk meg az órát, ellenőrizzük le, hogy teljesen az indexekre üssön a másodpercmutató. Feltéve, ha ez érdekel minket.

Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy miért nem használ az egyébként sok csodára képes svájci óraipar folyékony másodperckijelzést? Mint ahogy egyes Seiko faliórák, vagy a Grand Seikok Spring Drive szerkezete is működik. Nem lenne lépkedés, nem lenne szó arról, hogy eltalálja-e az indexet, egyszerűen csak siklana.

Mindent összevetve a Maurice Lacroix Pontos S Solar egy kifejezetten jó svájci solar-búvár. Kényelmes, jó ergonómiájú darab, látványos, de nem tolakodó becsillanásokkal, és némi arisztokratikus anglázzsal a tok élein. A kidolgozásra sem lehet panasz, tehát ha a kérdés az, hogy megéri-e ezt a nagyjából 450.000 forintos árat, mint Swiss Made napelemes búváróra, akkor arra mindenképp igen a válaszom. Solar szerkezetes svájci versenytársa legfeljebb az Alpina lehetne az Alpiner Solarmetre típussal, ami egyébként valóban szemre való darab, de még ennyire sem csillog és nem is búvár. A japánok között 450.000 ezerig pedig elképesztő mennyiségű napelemes szerkezettel szerelt óra van, látszik, hogy ők ebben vannak igazán otthon, legyen az Citizen, Casio, vagy Seiko. A legnagyobb választóvonal itt mégis az, hogy ez svájci, azok pedig japán órák. És ha valakinek számít, hogy ott legyen rajta a Swiss Made, akkor nincs napelemes vetélytársa a Pontos S Solarnak.