A nyár sem telt el izgalmak nélkül egyik kategóriában sem. Amíg az órakedvelők nyaraltak, a gyártók belehúztak, és amit nem mutattak be tavasszal a Watches and Wonders-en, azzal megvárták az augusztus végi Geneva Watch Days-t.
Így tett a Maurice Lacroix is, és elhozta a legfrissebb Aikon modelleket, titánból. Az Aikon 2016-ban robbant be a köztudatba, és egyből hatalmas sikert aratott. Bár a dizájn történetét tekinthetnénk egy régi Maurice Lacroix feltámadásának, de hunyorítva, vagy nyitott szemmel, sőt, még csukott szemmel, csak tapogatva is észrevehetünk benne némi Royal Oak-ot.
Amikor pedig arról van szó, hogy egy „ikon” dizájnját megkaphatunk elérhető áron, kifejezetten jó minőségben, akkor érdemes figyelni. Az Aikont pedig töretlen figyelem övezi, még úgy is, hogy 2016 óta közel megduplázódott az ára. Jött belőle ki azóta kisebb, nagyobb, stopperes, színes műanyag újrahasznosított tengeri-szemét tokos, most pedig titán, ez pedig már nagyon hiányzott.
Két stopperes és két hárommutatós automata változatot hozott a Maurice Lacroix Genfbe, igazodva a mostani trendekhez, azaz a színes órákhoz. Mi újságírok, és az órabubuk egy szűk szegmense évek óta a színekért sírunk. Unalmas volt már a kék az új zöld és a zöld az új kék klisék , már csak azt vártuk, mikor rontják el a szavak felcserélését: „az új a zöld kék”. De aztán jöttek az első fecskék és 2020-2021 körül megjelentek az első színek, mint a sárga és a piros, valamint a kék látványosabb változatai, aztán narancssárga és még sorolhatnánk.
Az Aikonnak egyébként is volt egy ún. Summer collection, azaz nyári kollekciója, narancssárga és babakék számlappal és ehhez passzoló gumiszíjjal, de most a titán tok mellé kifejezetten ütős színek jelentek meg: a lila, és az árnyalattól függő zöldesszürke – inkább szürke.
A titán tokok nem hoztak új méretet – szükség sem volt ilyenre, van már elég variáció minden csuklóra -, 42 milliméteres, 11 milliméter vastag, 200 méterig vízálló, menetes koronazárral szerelt és a hátlapon is zafírüveget találunk, így bármikor nézegethetjük azt, ami a szerkezetből látszik. Viszont a kidolgozásuk kifejezetten jó. Az élek szépek, a letörések polírozottak, a tokon indult letörések a szíjon is végigfutnak. Grade 2 és grade 5 titánt használtak, utóbbit könnyebb tükörre polírozni állításuk szerint.
A megszokott clous de paris mintát mindkét szín látványosan adja vissza. Bizonyos szögből – köszönhetően a tükröződésmentes bevonattal kezelt zafírüvegnek – olyan, mintha üveg sem lenne az órán, ilyenkor még érdekesebb a számlap textúrája: az apró kis piramisok olyan hatást keltenek, mintha az indexek csak lebegnének rajtuk.
ML115-re keresztelt Sellita SW200-as szerkezet hajtja. Semmi varázslat nincs benne, olcsón javítható, hetvenes évek óta létező szerkezet (ETA 2824-2) az alapja, 38 órás járástartalékkal.
A kronográfok másféle számlapot és színeket kaptak. Négyzetrácsos, macskakő szerű minta, jellegzetes Valjoux-s (valzsús) segédszámlap kiosztás – mivel annak Sellita változata, az SW500 van benne ML112-nek nevezve – és 44 milliméteres titán tok a recept, amivel hódítani kíván.
Lila és arany számlapokkal készül, mindkét szín nagyon jól áll a stopperes kiosztásnak is. A 15 milliméteres vastagságot a szerkezet determinálja, a Valjoux-s kronók egyik hátránya, hogy 14,5-15 milliméteres vastagságról indulnak – cserébe egy a hetvenes évek óta használt szerkezetről van szó. Strapabíró, megbízható, könnyen javítható, és 28.800-as lengésszámon dolgozik, azaz 4 Herzen, ellenben a járástartaléka csupán 42 óra.
Akik fémallergiásak, vagy csak egyszerűen nem szeretik a nehéz órákat – mint én -, azoknak nagyon jó választás lehet a titán Maurice Lacroix Aikon. Amellett viszon nem mehetünk el szó nélkül, hogy az anyaghasználat látványos extrát jelent az árcédulán: a 42 milliméteres alapváltozat acélból 2.150 euró, titánból viszont 2.800, míg az acél kronográfok 3.200 eurós ára helyett 4.350-ért juthatunk a titán változathoz. Még így is versenyképes, de erős ligába került.
Galéria:
További infók a gyártó weboldalán: LINK