Nem bírnak magukkal a gyártók a Baselworld előtt és már februárban elkezdték szórni a hírmorzsákat az újdonságokra éhes órakedvelőknek. Legutóbb a TAG Heuer a részben új Carrerával, most a Blancpain a friss Villerettel.

Ráadásul a Villeret az a típus, amivel ’81-ben Biver újraélesztette hamvaiból az 1735-ös alapítású márkát -mint azt a svájci óraipar történetének második részéből megtudtuk. Most a Villeret Quantiéme Complet GMT-ről kaptunk részleteket. Eddig pontosan ebből a típusból GMT változat még nem volt, de a biztos dizájntól nem is távolodott el a tradíciókra építő márka, ez volt a kiindulási alap:

A dátumot, a 8 napos típushoz hasonlóan áthelyezték a számlap szélére, a GMT, tehát a második időzóna számait pedig egy belsőbb körre rajzolták. A mutatók sem változtak, hosszú, elegáns perc és óramutató, a GMT mutató végén az apró nyíl piros, a dátum mutatója pedig hullámos, kékített, kifejezetten elegáns összhatást keltenek, de ez ennél a típusnál nem meglepő. A két kis ablakban maradt a hét napja és a hónap.
Ami viszont már nagyon sok más ilyen naptáras órából hiányzott, az a rejtett naptárállító gombok. Végre (nem mai találmány) nem a tok oldalán éktelenkedő mélyedésekbe kell a kapott tollal piszkálni, hanem a tokfülek alján elhelyezett apró gombokkal állíthatjuk a különböző naptárfunkciókat. Acél és vörös arany változatban is elérhetjük a 40 milliméteres öltönyórát, de a további paraméterek helyett beszéljenek inkább a képek: