Az órakedvelők egyik fele imádja, mert olyan típusokat készít jó minőségben, amik csak magasabb kategóriákban lennének elérhetőek, a másik fele viszont elítéli, mert “másol”.
Ahhoz, hogy a másik felének igazat tudjunk adni, először is el kéne dönteni, hogy mit jelent az a kifejezés, vagy vád, hogy másol. De ne próbáljunk ilyen magasröptű gondolatmenetek felé csapongani, maradjunk a tényeknél. A Steinhart szinte teljes modellpalettája a Rolex és Tudor kollekcióira épül. Amelyik része nem, az pedig klasszikus, már-már elcsépelt dizájnokba nyúl bele, mint a világháborús pilótaóra, vagy a “Marine”, tehát tengerész típusok.
Swiss Made
A márkát 2001-ben Augsburgban alapította Günther Steinhart, a márka névadója, aki eredetileg építész. A tervezés és adminisztratív folyamatok itt történnek, Németországban, az órák összeszerelése pedig Svájcban, ennek köszönhetően láthatjuk az órákon a Swiss Made feliratot.
Jelenlegi, 2017 január elsejével életbe lépett szabályozás szerint az alábbiak a Swiss Made-nek nyilvánítás alapfeltételei:
- A szerkezet értékét* tekintve minimum 60%-ban Svájcban készült
- A szerkezet végső összeszerelése és minőségellenőrzése Svájcban történt
- Az óra értéke legalább 60%-ban svájci eredetű, (a szerkezetre vonatkozólag is)
- Az óra végső összeszerelése és minőségellenőrzése Svájcban történt
- Az óra és a szerkezet fejlesztése Svájcban történt
Csupa nehezen kézzelfogható szabály. Magyarul a tok, számlap, mutatók és a szíj akár kínai is lehet, ha a szerkezet svájci, és összegszerüleg épp egy drágább werk, és a tervezés, összeszerelés Svájcban történt, máris lehet Swiss Made az óra.
Ez így ebben a formában igen szomorú. Mivel a Steinhart olyan márka, ami nem adja ki a titkait, így csak különböző nemzetközi fórumok olvasása, folyamatos követése, és elszórt ipari pletykák alapján tudunk következtetni, és mindeközben semmi biztosat nem lehet megállapítani. Azt tudjuk, hogy a cég főhadiszállása a németországi Augsburgban van, valamint azt, hogy a svájci Jura hegységben van egy összeszerelő műhely. Az is biztos, hogy Swiss Made szerkezeteket használnak: Unitas, ETA, Soprod, Sellita.
A Swiss Made feliratot egyértelműen jogosan viselik, tehát az óra értékszerűleg 60%-a biztos, hogy Svájcban készül, de ennél pontosabbat nem tudunk. Külföldi fórumokon lehet(ett) olvasni arról, hogy 2005 környékén megszűnt a svájci óra-, és alkatrészgyártó Grovana és a Steinhart együttműködése, azóta a Steinhart 12 különböző beszállítóval dolgozik együtt, de hogy ezek pontosan melyek, arról nem lehet tudni szinte semmit.
Minden a Submarinerrel indult
A Steinhart első és legfőbb küldetése elérhető árú homage-okat készíteni olyan típusokból, amik dizájnjára fenntartott szabadalom már lejárt. Az első ilyen a Rolex Submariner volt, amire létrejött az Ocean 1 széria. Ez a mai napig létező, folyamatosan fejlődő, és korszerűsített modellcsalád.
Az eredeti típushoz képest 2 milliméterrel nagyobb, és éppen más formájú tokot terveztek, ezt pedig az elérhető-megbízható ETA 2824-2 szerkezettel párosították. Eleinte alumínium lünettabetéttel, majd ahogy fejlődött az elérhető árú technológia, már kerámiával. Egyre több változat lett elérhető, megjelentek legendás, ritka Submariner típusok Steinhart-féle változatai, így a kardmutatós 5513/5517-nek a Steinhart Ocean Vintage Military, vagy a piros feliratos Ocean One Vintage Red.
Nem sokkal a Submariner után megjelent a GMT Master Steinhart-féle változata GMT-Ocean One néven, pontosan a Rolex modelljével megegyező színkombinációkban, ETA 2893-2 GMT szerkezetet használva. Közben a “Marine” kollekció a vitorlázás, a tengeri hajóskapitány-élet hangulatát teremtette meg, a jellegzetes fehér számlappal, kékített, hosszú, karcsú mutatókkal.
A stopperes vonalon a Tudor kronográfjainak legendás megjelenésére ment rá a Steinhart, ebben az esetben inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel, pedig alapvetően jól kidolgozott, szép órák, mégsem terjedtek el.
Aki nem ismeri annyira a Tudor Heritage Monte Carlo kronókat, talán rá sem jönne, hogy ez is homage. A szerkezet egy megbízható, bevált ETA 7750 és tény, hogy ezzel a werkkel készültek vékonyabb órák is, a Steinhart 44 milliméteres átmérője és 16 milliméteres vastagsága nagymértékben leszűkíti a potenciális vásárlók körét.
2017-ben, amikor az órás berkekben már egyébként is tetőfokára hágott a PN Daytona-mánia, bemutatták a Paul Newman-féle [LINK] Daytonára megszólalásig hasonlító stopperes órájukat és a leírásban még csak annyit sem írtak, hogy mi ihlette.
Azt speciel egy ETA 2824-2-re épített Dubois Depraz stoppermodullal álmodták meg, ennek eredménye az 51 kő a szerkezetben, és az 5 éves példányoknál a kiemelkedően magas szervizköltség – egy modulos stopper szervizelése magasabban indul, mint ahol egy ETA 7750-é véget ér, tehát nagyjából 50-60.000 forint a minimum szervizköltség. Gyakorlatilag két werket kell szétszedni, szervizelni, összerakni, tehát az alap 2824-2-t, és rajta a stoppermodult. Ezt a darabot egyébként ~300.000 forintért árulják, ami a tudásához, minőségéhez képest jó ár, szó se róla.
Ami viszont a búvár szériához hasonlóan bejött, az a pilótaóra vonal. A választék a két klasszikus típusra épült, az úgynevezett Flieger type A, ahol csak az órákat jelölik számmal. A másik, a type B, amikor a számlap külsőbb körén vannak a percek 5-ös felosztással, egy belső körben pedig az órák. Mindkét pilóta esetében 12 óránál a jellegzetes háromszöget találjuk a két pöttyel, aminek a célja, hogy a pilóta egy gyors rápillantással meg tudja állapítani a viszonyítási pontot.
Az elmúlt pár évben egyre gyorsabb tempóban bővülnek a modellcsaládok, megjelentek a 39 milliméteres Ocean 1 modellek, sőt, bronzból és titánból készült búvárórákat is találunk a kínálatban. Kronográfok közül a már említett Paul Newman Daytonának mása és egy “Navy Officer” fantázianevű típus is megjelent. Bemutatták az Ocean 2-t és kialakítottak egy “Premium Line” irányzatot, ami valamivel prémiumabb, mint a többi modell. Ez jellemzően abban nyilvánul meg, hogy nem Sellita SW200, vagy ETA 2824-2 kerül az órába, hanem ETA 2892-a2, vagy Soprod A10, néhány esetben pedig egyedileg is módosítanak a werken.
Összességében a Steinhartnak van pozitívuma és negatívuma egyaránt. Pozitívum, hogy olyan formákat, dizájnokat tesz elérhetővé a kisebb büdzsével gazdálkodóknak, amik egyébként drágább, korszakalkotó, vagy legendássá vált modellek jellemzője, és tízszer, vagy akár százszor többe kerülnek.
Korrekt, Swiss Made minőséget nyújt – és itt most lássuk, hogy például az egy nullával drágább Rolex négy különböző gyárban, maga készít mindent, hogy a lehető legközelebb legyen a 100%-hoz, valamint jusson eszünkbe a genfi pecsét fogalma, amit kevés régi, svájci gyártó teljesít csupán, annyira szigorú kritériumoknak kell megfelelni -, megbízható, ismert szerkezeteket tokoz, ebből a szempontból csalódásmentes .
Másik oldalról viszont nincs önálló kreatívum, hacsak azt nem tartjuk annak, hogy miként tudja lemásolni a legendássá vált dizájnokat, pont annyira megváltoztatva (O1B tokja), hogy ne lehessen ujjal mutogatni, hogy “de hát ez egy az egyben ugyanaz”. Így is lehet mutogatni, de mindig ott lehet egy válasz, hogy “nézd csak meg a tokfülek formáját”, vagy “mi üveghátlapot adunk, nem telit”, és a többi. Nem mondom, hogy rossz az, amit a Steinhart csinál, mert nem ez az egyetlen gyártó, sőt. Mondhatjuk, hogy már vannak önálló modellek, mint az Ocean Titanium 500 Premium.
A két tábor talán sosem fog egyetérteni. Egyrészről tényleg jó, hogy 300.000 forintért lehet egy olyan, svájci szerkezetes óránk, ami nagyon hasonlít a legendás exotic számlapos Rolex Daytonára, vagy Submariner megjelenésű búváróránk lehet ~ 130.000 forintért. Másrészről sokan nem tartják igazi óramárkának, mivel a kategóriájában (de árban valamivel feljebb) szereplő Tissot és Certina saját dizájnt “kényszerű” kitalálni, fejleszteni, rengeteg pénzt költeni arra, hogy az arculatnak megfelelő új modelleket készítsen, míg a Steinhart csak ki kell találja, melyik ikont szabja át egy új típushoz.
Persze náluk is vannak hibák, például több, mint egy évig úgy árulták webshopjukban az Aviation Automatic modellt, hogy már egészen más számlappal kínálták. Tehát a neten egy olyan órát rendeltünk meg, aminek célkereszt-szerű vonalak voltak a számlapon, de a postás már olyat hozott, aminek a számlapján ilyen vonalak nincsenek. Két ilyen esettel is találkoztam, mindkét esetben azt válaszolta levélben a cég, hogy sajnálják, nem frissítették még a neten a termék képeit (több, mint egy évig), de ha így mégsem tetszik, akkor vissza lehet nekik küldeni, és visszaadják a pénzt és elnézést kérnek.
Hogy ajánljuk-e a Steinhartot? Ha annyira beleszerelmesedtünk egy olyan típusba, aminek a Steinhart elérhető árú alternatíváját adja és ezt svájci minőségben szeretnénk a csuklónkon hordani, akkor igen. Ha egy márka-szinten egyedi órákat alkotó (tehát nem kizárólag homage-okat készítő) cég termékét vennénk meg, akkor nem.
