Éppen azon gondolkodtam a napokban, hogy ha olyan órát keresünk, ami minőségi, bírja a vizet, és alkalomadtán rajtunk marad és egy esti iszogatásra, vagy rendezvényre érkezünk akkor is passzol, és nem akarunk erre vagyonokat kiadni, akkor az elmúlt 25-30 termésében válogathatunk, pontosabban a ’90 és 2005 közötti darabok palettáján.
Ha nem szeretnénk Steinhartot, mert inkább érezzük másolatnak, mint egy jó ár/érték arányú alternatívának (ezt órakedvelője válogatja), a Tissot rendkívül érdekesre tervezett Seastarja nem tetszik, a Certina DS Actionnél pedig vagy túl nagy, vagy csak mást keresünk – pedig a DS Action ebben a kategóriában egy titkos befutó-, és nem is a Seiko kollekciójából választanánk egyébként inkább sportos, mint köztes búvárt, akkor a kilencvenes években fel-fel támadó TAG Heuer felé kell vegyük az irányt.
Minden óramániás ismeri az érzést, ha több órája van, hogy igazából mindegyiket hordaná, de van egy, ami “A kedvenc”, és bármi mást vesz fel, az nem nyújtja azt az érzést, hiába okkal vette meg annak idején. Erre az egy kedvencre akartam alternatívát találni, egy olyan, egyébként alacsonyabb árfekvésű órát, amit viselve nem merül fel, hogy szép-szép, de azért…
Ekkor jött szembe a TAG Heuer CT1110. Nem azt mondom, hogy ez az, ami alternatíva lehet, de az egyik lehetőség mindenképpen lehet ez. A TAG a kilencvenes évek dizájnparádéjából (S/EL kollekció) váltva a Link széria felé egyre letisztultabbá vált. Ez a darab a tisztulási korszak első fázisában készült, amikor még a S/EL hangulata visszaköszönt a lünettáról, de a szíj már a visszafogottabb, és egy fokkal letisztultabb irányba ment.
41 milliméter átmérőjű és 13 milliméter vastag, ez nagyjából a kényelmesség határán van -számomra-, 200 méterig vízálló, van koronazár és búvárlünetta -főzéshez is hasznos-, fémszíjas, és kvarc (!). Ami az órakedvelőknél sokszor már az elején egy rossz pont. Viszont olyan órát keresünk, ami nem első számú, tehát nem feltétlen viseljük naponta, kétnaponta, ha mechanikus lenne, lejárna, ezeket pedig nem gond, ha el tudjuk kerülni, és ha csak fel kell kapni, biztos, hogy jár és a pontos időt mutatja, nem a másfél nappal korábbit, amikor megállt.
Ha már a kvarcszerkezeteket nem is becsüljük meg annyira – ha már ezek okozták a kvarcválságot -, pár szót ejtsünk róla. A 251.262 egy szépen felkövezett, egész pontosan 27 köves stopperes szerkezet az ETA Flatline családjából, a maga nemében egész kellemes megjelenéssel – nem mintha ez számítana, hiszen nem látjuk jobb esetben soha, de a tudat maga, hogy nem csúnya, fekete műanyag alapba van “öntve”, az már pozitívum. tizedmásodpercet, másodpercet, percet és órát tudunk mérni vele, ez a szerkezet egyébként tökéletesen bemutatja a TAG 90-2002 közötti időszakát, amikor saját werkek előállítására nem volt pénz, de amit tokoztak, arra odafigyeltek.
A számlap látványos mélykék, enyhén szálhúzva, ennek köszönhetően több árnyalatát is megmutatja, a segédszámlapok a jellegzetes kvarc ETA szerkezetek V alakját formálják, és kapunk egy nagyméretű tizenkettest is, ez majd végigköveti az elkövetkező évek Linkjeit. A zafírüveget ezen a szinten nem is érdemes külön kiemelni, ez már a kilencvenes években is alapvető volt a TAG Heuernél, a tükröződésmentes réteg viszont nem, ez jól látszik a képeken is.
Mivel csak pár percig ismerkedhettem a darabbal, ezért hosszú távú következtetést nem tudok levonni, de ez a rövid idő is elég volt, hogy arra inspiráljon annyira, hogy billentyűzetet ragadjak. A másik ok, amiért egy jó tipp lehet a Link, hogy hazánkban nemigen becsülik a márka ekkori szakaszát, és a nemzetközi piachoz képest nagyon alacsony áron mennek. Míg Nyugat-Európában 4-500.000 forintot elkérnek érte, itthon nagyjából a fele – a S/EL pedig sokszor még ennél is olcsóbb -, ez pedig ár/érték arányban nagyon jól pozicionálja a márkát. Más kérdés, hogyha itthon is elterjedne, úgy valószínűleg elkezdene minimálisan drágulni, elvégre a kereslet határozza meg a kínálatot bizonyos mértékben.
Hogy lássuk, hogy máshol, legfőképp Amerikában milyen kultusza volt/van a S/EL és Link családnak elég megnézni az 1998-as Bourne-rejtélyt, ahol Matt Damon egy a CT1110-től csak a számlapban (3-9-12) különböző CT1111-et visel.
Érdemes helyén kezelni, a kilencvenes évek végi, kétezres évek eleji tömeggyártott kvarcóra, svájci középkategóriás minőségben, amiből akkor nem lehetett engedni, hiszen éppen újjáéledőben volt a svájci óraipar.
Tehát a CT1110-et felvettük a listára, van még pár esélyes a Seikótól az Omegáig, ezekről is lesz szó a későbbiekben.
Addig is a cikk Facebook posztja [LINK] alatt kommentben várjuk a tippeket olyan órákról, amik egyrészt jó ár/érték aránnyal bírnak, és alkalmasak arra, hogy 1-2 napra, vagy egy nyaralásra kiváltsák az első számú kedvencet.
Galéria:
