Félantik/vintage
A 90-es évek számtalan fejlesztést és előrelépést hozott az óragyártásban, de mondhatjuk, hogy a két legjelentősebb a zafírüveg használatának elterjedése – a zafír az egyszerű ásványi üvegnél lényegesen nehezebben, szinte alig karcolható, cserébe ejtés hatására könnyebben törik. Polírozni nem lehet, legalábbis költséghatékonyan nem. A zafírüvegek ára órától függ, de 25-100.000 forint között mozognak -, valamint a trícium, mint indexek, mutatók sötétben világításáért felelős -sugárzó- anyag használatának betiltása (1998).
Például ez az a két újítás, ami a félantik órákra nem jellemző. Így Omega Constellation-ök, a Rolex Submarinerek, Datejustok generációváltása is nagyjából a nyolcvanas évek végére tehető (87-89), ekkor tértek át plexiről zafírüvegre.
Hirdetés
-----------
De ne azt nézzük, hogy mit nem nyújtanak, hanem azt, hogy mit adnak. A félantik órák sokkal inkább érzelmi oldalról közelítendők meg. Megvan a romantikája egy plexinek, ami az óra tokjából kidudorodik, sajátos hangulatot és perspektívát kölcsönözve a számlapnak. Bár könnyen karcolódik de ugyanolyan könnyen polírozható szinte új állapotúra, és ha cserélni kell sem egy őrült összeg.
Másrészt egy vintage darabnak múltja van. Sokak többre tartják, ha az óra már élt valakinek a csuklóján és elragadhatja az új tulajdonost annak misztikuma, hogy vajon miket élt meg az óra a korábbi csuklókon. Karcok, ütések a szemmel látható nyomai ezeknek az emlékeknek. Ha pedig valakit a korábbi karcok egyáltalán nem vonzanak, van lehetőség polírozásra, felújításra, és akkor csak úgy, mint egy új darab esetében, nálunk kezdi újabb „életét”.
Ha már félantik, akkor érdemes odafigyelni arra, hogy mik azok az alapvető jellemzők, tényezők, amik befolyásolják a régiségünk értékét.
Az első és legfontosabb az eredeti állapot.
- Tok: mennyire polírozott, mennyire karcos. A legszerencsésebb, ha nem karcos, és még nem, vagy alig volt polírozva. Ez viszont a legkevésbé életszerű, mert az az óra, amit hordanak, az idővel karcolódik.
Omegáknál a tok sorozatszáma és a szerkezet sorozatszáma egyezik, ha tokot, vagy szerkezetet cseréltek, akkor már nem egyezik, intő jel. Aranyóráknál érdemes utánanézni a tokon látható fémjelnek, egyezik-e az óra eredetével (lsd. bővebben: pesti tokos aranyórák). A felhúzó korona sem mindegy. Sok esetben olcsó, utángyártott koronával pótolták az eredetit.
A rozsdamentes acél elterjedése előtt legtöbb esetben krómozott vagy aranyozott réztokot használtak. A fedőrétegek kopása egyértelműen látszik, mindkét anyag aránylag olcsón javítható. - Számlap és mutatók: Egyértelműen látszik ha sérült. Akár ázás, akár üvegtörés, akár kontármunka eredménye. Viszont az is érdekes lehet, ha korához képest túl szép a számlap. Érdemes megvizsgálni, hogy nem felújított-e. A felismerés egyszerűbb módja, ha kézzel történt a felújítás, ez könnyen észrevehető a vonalakból. Ha egy olasz felújító műhelyben készült, akkor nagyon tapasztalt szem kell ahhoz, hogy bizonyosságot nyerjen az újrafestés. Természetesen az ép, eredeti állapot a legszerencsésebb. A mutatók esetében fontos, hogy ne legyenek újrafestve a világító felületek, hiszen ezzel is az eredetiségét törik meg. Tény, hogy a használhatóságát növelik, valamint ha nem a típushoz való mutatókészlet van az órán, jobb elengedni.
- Szerkezet: Vásárlás után -ha hosszútávra tervezünk-, illik leszervizeltetni. Ezért ami vásárláskor a legfontosabb, hogy egyenletesen járjon, a dátumváltás működjön, és ha például stopperes az óra, akkor gombnyomásra rendeltetésszerűen induljon, megálljon és nullázzon pontosan. Ha bármelyikben hiba van, az javítható, de érdemes számolni vele. Koronáról történő felhúzásnál avatottabbak már a felhúzás hangjából megállapíthatják, hogy a rugóház kenése milyen: használható még, vagy teljesen kiszáradt. Ha van lehetőségünk, mindenképpen szakszervizben vegyük át az órát, ahol az órásmester a szerkezet járását és állapotát egyből ellenőrizni tudja.
- Szíj: Ez már egy érdekes pont. Az idősebb órák esetében az eredeti fémszíj vagy nincs meg, vagy nagyon megnyúlt, kilazult, már-már veszélyes állapotú. Az apró kis csapok/tűk/pinek legtöbbször alig tartják már a kilazult, elfáradt szemeket egymáshoz. Ahogy fiatalodnak az órák és fejlődött a technika, elterjedtek hajtott szemes helyett a tömör szemes szíjak, amiknek élettartama már elfogadhatóbb. Persze szinte minden szíj beszerezhető használtan, jó állapotban, de egy 25-50 éves fémszíj új állapotban vagyonokba is kerülhet (2-6-800.000 Ft). A karcokkal ezesetben kevésbé kell foglalkozzunk, a szíjak többször polírozhatóak látványos anyagfogyás nélkül, legalábbis kevésbé látványos a fogyás. A gyártók a kilencvenes években elkezdtek tömör végszemeket használni, szintén a tartósság jegyében. A végszemek azok a speciális formájú csatszemek, amik felfekszenek a tokra.
- Tartozékok: 30-50 évig tárolgatni az óra dobozát és papírjait olyasvalaki számára, aki nem kifejezett órafüggő, sok esetben teher. Ilyen korú óráknál a doboz megléte is szót érdemel és érezhető az áron, de ha a papírjai is megvannak, az már kiemelkedő, akár 20-40% többletet is jelenthet az árban.
A negyvenes évek és a huszonegyedik század között elképesztő mértékben fejlődött a technológia. A hatvanas évek végéig még rádiumos festékkeveréket használtak a mutatókon és az indexeken, ezzel elérve, hogy sötétben világítsanak, jól leolvasható legyen a számlap, majd a jóval gyengébb tríciumot, a huszonegyedik századra elengedték a sugárzó anyagokat, és szintetikussal dolgoznak. A szíjak felépítése változott, megjelent a plexi és az ásványi üveg helyett a zafír, az automata szerkezet elterjedtebb lett, mint a kézihúzós, és a tokok készítésekor alapvető lett a rozsdamentes acél használata a réz helyett.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
A félantiknak viszont van egy varázsa. Nem minden esetben a funkció a legfontosabb. A tríciumos mutatók és indexek már valószínűleg nem világítanak. A lünetta -ha van, mondjuk búvár, vagy GMT- már fakóbb, a számlapon, indexeken talán patina is látszik, és még sorolhatnánk az idő vasfogának jeleit. És pontosan ezek azok, amik miatt sokan a vintage órákat kedvelik inkább.
Mert megéltek korszakokat, más stílust tükröznek, más időből valók. Mintha egy időgép hozta volna közénk a maga korából, annak megfelelő stílusirányzattal és technológiával. Ezek azok a dolgok, amik együtt, magukban hordozzák a vintage romantikáját.
A vintage órákon nem látni még a jelenkort uraló legfőbb divatot, a méret drasztikus növekedését. Az akkori órák mintha azt sugallanák, hogy ők nem akarnak túlzottan feltűnőek lenni. Nem akarnak lelógni a csuklóról. Az vintage férfióra méret 33-38 milliméter között volt átlagos, ennél csak a célszerszámnak minősülő órák voltak nagyobbak. A stopperes órák, ahol el kellett férjen a két-három segédszámlap, és könnyen leolvashatónak kellett lenni, vagy a búvárórák, amiknek elég masszívnak kellett lenni ahhoz, hogy az 1-2-300 méteres vízállóságot teljesíteni tudja a tok. A klasszikusnak számító öltönyórák is megnőttek azóta, 39-42 milliméter közé híztak a korábban 32-36 milliméteres darabok. Kevés típusnak sikerült „túlélnie” a növekedést, de ilyen a két sokat emlegetett örökzöld, a Rolex Datejust és az Omega Constellation, amik 36 és 35 milliméteres mivoltukban is naprakész formának nevezhetőek.
Kár tovább próbálkoznom azzal, hogy leírjam mit és miképp hordoz magában egy félantik óra. Történelmet, történeteket, érzelmeket, eseményeket és a többi… Egyfajta misztikum veszi őket körül és ezzel minden pillanatban, amikor ránézünk, körüllengi a rejtélyes, számunkra legtöbbször ismeretlen múlt. És azt a történelmet, amit magában hordoz, azt mi, a jelenkori tulajdonosai írjuk tovább.
Különösen szép ez akkor, amikor családon belül marad egy óra. Amikor ránk marad, vagy mi adjuk tovább a következő generációnak. Álljék itt a Patek Philippe reklámkampányának szlogenje: „Egy Patek Philippe-et valójában sosem birtokolsz, csupán megőrzöd a következő generációnak”. De lehetne ez érvényes bármilyen márkára.
A családon belül öröklődött órák, ami szinte minden családban van, a „nagypapa órája” talán az egyik legnagyobb eszmei érték, ami órakedvelőnek megadatik. A család történetei leíratlanul, kimondatlanul, amiket egy tárgy közvetít, ami nem tett mást, csupán ott volt. Ezzel részese lett, és azzal, hogy nálunk van, mi is részesei vagyunk annak, amit akkor megélt.
Talán szentimentálisnak tűnhetnek ezek a sorok, de a vintage lényege pontosan ez. Elnézzük neki a hosszú idő alatt elszenvedett sérüléseket, mert több van benne, mint egy újban. Pontosan annyival több, amennyit már megélt.
Az antik
Érzelmi oldalról minden elmondható róla, ami a félantikról. Rengeteg tulajdonost, sok-sok évet megélt órák, a fiatalabbja is lassan 100 éves. Talán a legfőbb különbség, hogy nagyon kevesen élnek már, akik ezek készültekor már felnőttek voltak, vagy akár gyerekként látták szüleik csuklóján.
Másfelől ezek még kezdetlegesebb werkek voltak mint a mostani szerkezetek. Bár ütésbiztosítást használtak, mind kézihúzós darabok voltak. Egy-egy ilyen antik darab, amikor az ember kezébe kerül egész érdekes élmény ad. Más a ketyegés hangja, a felhúzás hangja, más érzés már felhúzni, a számlap anyaga is egészen különböző akár a vintage darabokhoz képest is. A szerkezetek bár első ránézésre hasonlóak, de ott is a régmúlt idők cizelláltságát tapasztalhatjuk.
És mégis, vannak olyan órák, olyan stílusok, amik túlélték az elmúlt közel 100 évet és az első generációhoz nagyon hasonlóan léteznek még ma is. Ilyen például az örökzöld Jaeger-LeCoultre Reverso. 1931-es bemutatása óta a kezdeti elvet követve és a kezdeti tokformával készítik, évről évre apró módosításokkal, fejlesztésekkel. Az elképzelés, hogy a téglalap alakú tokot egy sínben eltolva meg lehessen fordítani, hogy ezzel védjék az óra üvegét, mondjuk úgy előlapját az ütésektől, bevált. A Reverso az egyik legjobb példa, és egy kivétel is. Kevés olyan típus van, ami ilyen hosszú időt sikerrel megélt, sőt, ma is egy keresett modell.
Ha jobban elmélyedünk az antikban, megismerhetjük a más anyagokból készült tokokat, számlapokat, már a fejlett őseit azoknak, amiket ma a csuklónkon viselünk. A porcelán számlapok egyedi megjelenése, a repedések rajta, amik határainál az anyag már elszíneződött. Vagy az ezüst tokok sajátos korróziója mind-mind sajátossága az antik óráknak, amiket lehet szeretni és lehet kevésbé kedvelni, de nem lehet elmenni mellettük, hiszen a meghatározó múltja annak, amit ma új, használt, vagy félantik karórának nevezünk.
Az antik egy nosztalgia, egy kapu egy egészen más, történelmi filmekből, vagy a történelemkönyvekből ismert korba, ami 90-110-140 év után most éppen velünk él tovább.
Bízom benne, hogy ez az összefoglaló megfelelő iránymutatás lehet azoknak, akik most kezdenek elmélyülni az órák világában, és nap, mint nap megismerkednek új dolgokkal, történetekkel. LV.
