A márkák és típusok története mindig rejtélyes téma. Nem mindenről van dokumentáció, sok mindenről nem találunk leírást, csak hosszas kutakodás után kaphatunk közel teljes képet. A Rolex esetében az Explorer legendáját már megdöntöttük korábban [LINK], hallottunk már a TAG Heuer Seiko alapú szerkezetéről, most pedig a Panerai elfeledett történelmét nézzük meg közelebbről.
Ahhoz, hogy értsük a márka történelmét és a kialakult történeteket, ismernünk kell röviden a múltját. 1860-ban Firenzében megnyitotta órásműhelyét Giovanni Panerai, majd az ezt követő 40 évben egy különösen elismert és híres márkává nőtte ki magát. Legismertebb szabadalma, amire a Radomir típus neve is utal, a rádium alapanyagú sötétben világító festék, amit a mutatókon és a számlapon alkalmaztak – 1916-ban járunk. Panerai márkanév alatt a harmincas évek végétől készültek az órák, viszont ezeket a számlap kivételével a Rolex szállította egészen 1955-ig.
Az utolsó, az üzletet és márkát éltető Panerai, Giuseppe 1972-ben halt meg. 25 évnyi szenvedés és kilátástalanság után a márkát megvette a Richemont Group és autentikus formában újjáélesztette modellpalettát.
Hirdetés
-----------
A kicsavart történelem első morzsája 2006-ban hullott elénk, amikor a Panerai bemutatta a PAM249 típusszámú California számlapos modellt, mint az 1936-os ref. 3646 E, F, G újrakiadását -a California számlap lényege, hogy a számlap felső részén római, az alsó részén arab számokkal jelölik az órákat-.
Második, tényleg figyelemre méltó részlet pedig idén, 2017-ben, amikor bemutatták a PAM721-es modellt, úgy beharangozva, mint az 1930-as évek végén gyártott Panerai 3646 D modell modern kori remake-je.
Modelltörténet
Mielőtt továbbmegyünk és megpróbáljuk feltárni a valós történetet, ismerjük meg az akkori modelleket. 1935-ben a Rolex elkészített egy oyster tokos, tehát vízálló, 47 milliméteres karórát 2533-as referenciaszámmal. A tokforma nagyon hasonlított a későbbi Panerai Radiomir tokjára. Nem véletlenül.
1940-ben jelent meg az első Panerai Radiomir, ref. 3646, type A néven. Az “A” betűtől induló típus elnevezés még fontos lesz a történetben. Vízálló oyster tok és Rolex szerkezet (amit a Cortebert szerkezet készítő vállalattól vásárolt a Rolex, ilyen volt például a cal.618). Az A és B széria számlapja még műanyagból készült, ami hő hatására könnyedén eldeformálódott, ehhez elegendő volt akár intenzív napsütés is.
Érdekes megoldás volt, hogy a számlapot szegecselve rögzítették. Fontos, hogy mindegyik típusnál láthatjuk a számlapon a márka és típusjelzést.
1941-ben jelent meg a Type C, immár alumíniumból készült szendvics számlappal, kiemelten az olasz hadsereg búvárjai, a Decima MAS számára. A szendvics számlap jellegzetes Panerai megoldás volt. Lényege, hogy több rétegű, nem a számlapra festették az indexeket, hanem a számlap alatt, az indexeknek kivágott réseknél, egy külön réteg volt a világító festék. Ennél jobban leírja a szendvics számlap felépítését az alábbi kép:
1944 elején megjelent a type D, márka és típusjelzés nélkül, ezt nevezzük napjainkban Anonymus számlapnak.
1944 második felében pedig megjelent a California számlapos Radiomir, immár nem a többrétegű szendvics számlappal, szintén márka és típusjelzés nélkül. Ami külön érdekesség, hogy míg korábban a szerkezet hídjába bele volt gravírozva a Rolex felirat, addig a California számlapos type E, F és G esetében már nem szerepelt. Nem sokkal később, még 1944-ben megjelent egy úgynevezett Fuzzy Brass számlap, ami visszatért az arab számokhoz 3-6-9-12 óránál.
A ref. 3646-ból még készült a hatvanas évek elején egy limitált újrakiadás, a háborúból megmaradt darabokból legózták össze a modelleket, elsősorban F és G szériásokból, a tokon módosítva valamennyit, gravírozott rámával a plexi körül. Viszont a Radiomir típusokat a háború után már újabb, vastagabb tokfüllel gyártották (ez a mai Luminor család alapja), a történetünk szempontjából ezek már nem érdekesek.
Az új modellek
2006-ban bemutatták a California számlapos 3646 type E (F, G) újrakiadását. A marketing arra épült, hogy az 1936-os (!!!) modell modern kori mása, a 2017-ben bemutatott PAM 721 pedig az 1930-as évek végén (!!!) gyártott 3646 type D újkori változata.
Három Anonymus számlapos -amin nincs márka és típusjelölés- Panerait ismerünk, a szendvics számlapos 3646 D, a California számlapos E/F/G és a Fuzzy Brass számlapos változat és mint tudjuk, ezeket 1943 és 1944 között gyártották. A California számlapot 1941-ben védette le a Rolex, a Panerai mégis 1936-ra hivatkozik.
De mégis mi oka lenne egy cégnek másképp előadni a történelmét, mint ahogy az valójában megtörtént? Az okok a történelemben, egész pontosan a második világháború alatt keresendőek.
A történelem “elfeledett” oldala
Olaszországot 1943 szeptemberében német csapatok szállták meg, így a katonák előtt két választási lehetőség állt: vagy harcolnak tovább régi szövetségeseik oldalán az „új” felállásban, vagy árulásért munkatáborba kerülnek, esetleg kivégzik őket. Sokan nem éltek a lehetőséggel, mintegy 710.000 olasz katona került börtönbe, munkatáborokba. Történetünk szempontjából az Olasz Haditengerészet elit egységének, a Decima MAS katonai búvárjainak a sorsa érdekes, melynek tagjai a háború során vakmerő és teljesen újszerű akcióik kivitelezésével legendás hírnévre tettek szert. Tudásuk, képességeik túl értékesek voltak a megszálló csapatok számára, így a továbbiakban a hasonló feladattal rendelkező, ugyanakkor kevesebb tapasztalattal bíró német Kampfschwimmer harci búvárok képzésében vettek részt.
A Panerai már évek óta az Olasz Haditengerészet partnere volt, mikor 1940-ben elkezdte a vízálló, sötétben is könnyen leolvasható számlapú órák gyártását. Mint azt feljebb átvettük, a számlap kivételével ezeket a Rolex készítette és szállította a Panerainak.
1944-ben érkezett az első Kampfschwimmer egység a Decima MAS valdagno-i központjába. Mivel Lieutenant Commander Heinz Schomburg-nak, a német csapatok helyi parancsnokának Firenzébe kellett
utaznia, ezért a Decima MAS vezetője megkérte, hogy a már megrendelt órákat hozza el a Paneraitól. Schomburg az órákat el is hozta, de azok sosem kerültek el a Decima MAS katonáihoz, mindet a Kampfschwimmer újoncai kapták meg. Ez volt az utolsó széria a 3646 Type C-ből.
Mivel a szövetségesek átfogó támadást indítottak, a német búvároknak égető szükségük volt időmérő eszközökre. Schomburg visszatért Giuseppe Paneraihoz és nagy mennyiségben “rendelt” órát, egészen pontosan 300 darabot, és több tucat iránytűt. Amikor Panerai a költségeket említette, akkor Schomburg sokat mondóan kibiztosította fegyverét és közölte, hogy ezért fizetség nem jár. Tisztában volt vele, hogyha megtagadja, akkor végeznek vele, munkásaival és családjával. Másnap a németek koholt vádakkal őrizetbe vették Giuseppe két dolgozóját, akiket csak úgy tudott kiszabadítani, hogy közölte: nélkülük nem lehet teljesíteni a Schomburg által szabott szűk határidőket.
Giuseppe Panerai az órákat ingyen kellett elkészítse, kényszerből, és a náci ideológiával sem értett egyet. Mivel nem is akart azonosulni a megszállókkal, a számlapra nem került fel a Panerai Radiomir felirat. Ezzel a gyártás költsége alacsonyabb, ideje rövidebb lett, és nem állt fenn annak a veszélye, hogy az elfogott német búvárok csuklóján egyből felismerjék a Panerait és felmerüljön bárkiben, hogy a németeket támogatja.
350 darab 3646 type D számlapjára futotta, majd elfogyott az alumínium, ami alapvető alkotóeleme volt a Radiomir szendvics számlapjának. A németek a hadászati eszközök készítéséhez minden fellelhető alumíniumot felhasználtak, így teljesen reménytelen volt további alapanyag beszerzése. Mindeközben még 400 órára kapott megrendelést Schomburgtól. Giuseppe továbbította a megrendeléseket a Rolex felé, és számlap híján a Rolexet kérte meg annak elkészítésére is. Így került a Panerai 3646 type E-be a Rolex féle California számlap.
Schomburg vette át személyesen az első 450 darabot, 300-at a jelöletlen Radiomir szendvics számlappal és 150-et a California számlappal. Az persze egyből feltűnt a németnek, hogy a California számlapok lényegesen gyengébben világítanak, mint a Radiomir festékkel készültek. Ezeket a modelleket röviddel a begyűjtés után Arturo Junghans velencei üzemébe szállították a németek, ahol egy sokkal erősebben világító számlapra cserélték az eredetiket.
Ez lett a Fuzzy Brass számlap. Nevét onnan kapta, hogy a rézlapra nagyon vastag réteg rádiumos festékkeveréket tettek, ami gyorsan formáját vesztette. Nem mellesleg a magas szintű, a Panerai módszereihez képest nem megfelelően kezelt radioaktív sugárzás a számlapot és a plexit is gyengítette.
Hans Wilsdorf felesége 1944 áprilisi halálából éppen csak feleszmélve, miután visszatért a vállalat irányításához gyanút fogott a Panerai megrendelései kapcsán. Egyből felvette a kapcsolatot Giuseppével, és amikor bebizonyosodott számára, hogy az általa készített, a hátlap belső részén, és a szerkezet hídján jelzett darabokat közvetetten a németeknek szállítja, le akarta állítani a szállítmányokat. Giuseppe kérlelte Wilsdorfot, hogy ne állítsa le a gyártást, hiszen nincs más választása, a Rolex nélkül nem tudja teljesíteni a megrendeléseket. Wilsdorf megértette, hogy itt nem elsősorban politikáról van szó, hanem arról, hogyha nem küldi el az órákat a Panerainak, Giuseppét és családját megölik, vagy munkatáborba küldik.
Hans Wilsdorf kiadta a Rolex számára tokokat készítő C. R. Spillmann-nak, hogy az összes hátlapból polírozzák ki a Rolex logóját, a sorozatszámot pedig a hátlap vastagabb részébe nyomják újra. Ugyanígy tett a Cortebert-rel is. A szerkezetek hídjait újra rendelte, a gravírozott márkajelzés nélkül, és ezeket az összes, még összeszerelés alatt levő órában kicserélték.
Giuseppe még 100 darab órára kapott megrendelést Schomburgtól, valamint erről tudomást szerezve Eugenio Wolk, a Gruppo Gamma vezetője titokban plusz 35 darab óra megrendelését kérte Paneraitól, kifejezetten az olasz újoncok részére. Az órákat elkészültük után, hogy a megrendelés ne jusson a németek tudomására egy a manufaktúrából a közeli Edison térre vezető titkos alagút falába rejtették.
Nem sokkal később Schomburg és kísérete megérkezett a 100 darab óráért, de nem csak azt vitték. Lefoglaltak és elszállítottak a manufaktúrából számtalan eszközt, szerszámot, kisgépet, gyakorlatilag mindent, amiről azt gondolták, hogy használható. És ezzel a manufaktúra pár évre meg is szűnt.
Összegzés
Természetesen nem lehet a feledni való múltat előnyös szemszögből beállítani. Egyetlen gyártó sem lesz arra büszke, ha a nevét összemossák a náci/fasiszta ideológia követőivel, akár kényszerből, akár saját akaratából foglalt állást valamelyik oldal mellett. A Panerai most pontosan ezt akarta elkerülni. Híres és kedvelt modelleket élesztett újjá, kiemelve a -nem valós- történelmi alapokat. Hiszen történelmi alapok nélkül nincs benne különlegesség, viszont a valós történelmi alapokat ezesetben kár lett volna firtatni. Az mégsem egy megnyerő marketing szöveg, hogy “Bemutatjuk a Panerai PAM721-es modellt, Anonymus számlappal, ami korhű mása annak, amit Giuseppe Panerai a náciknak gyártott”.
Szóval valamennyire érthető, hogy ezt nem akarta reklámozni a Richemont Group, viszont az nagyon szomorú, hogy a márka történelmét a jelenkori marketing érdekében megpróbálták átírni. Fentiekben viszont megismertük egy újabb szeletét a történelemnek és láthatjuk, hogy mekkora összetartás volt iparon belül. Hans Wilsdorf megértve, hogy Giuseppe Panerai milyen helyzetbe került, nem állította le a Panerai megrendelésére készült órák gyártását és szállítását.
Ennek a marketing-bénázásnak köszönhetően elmélyedhettünk egy márka történelmében, egy olyan kiemelten súlyos időszakot megismerve, mint a második világháború és megismerhettünk egy marketing bakit, amiről nem lehet megállapítani, hogy tényleg egy marketing szakember tudatlansága, vagy a történelem tudatos, majdnem észrevétlenül maradt átírása volt a cél.
Hogy az Olvasó szemében a Panerai-kultusz éppen értelmet nyer, vagy csalódást okoz, várjuk a Facebook poszt alatt [LINK], kommentként. Kíváncsiak vagyunk!
A cikk létrejöttéhez nélkülözhetetlen forrás volt Jose Pereztroika Panerai-szakértő weboldala a perezcope.com, és az itt megjelent kutatások. Minden Panerai kedvelő figyelmébe ajánlom.
