A mechanikus órák reneszánsza sok olyan márka újjáéledését hozta magával, amelyek eltűntek a 20. században. A megszűnés oka legtöbbször a kvarcórák megjelenésével elinduló, a teljes svájci óraipar válságát okozó piaci változás volt – ezt kvarcválságként szoktuk emlegetni -, de a század történelmi viharaiban más okai is lehettek. A nemrég újjáéledő márkák sokféle üzleti és piaci stratégiát követtek – ebben a cikkben a skála talán két végpontját jelentő megoldást mutatjuk be a hagyományokhoz, elődökhöz szigorúan ragaszkodó Triton és a magyar vonatkozásokkal is rendelkező, a múltat leginkább a nevében őrző Angelus történetén keresztül.
Triton
A Triton órát 1962-ben tervezte Jean René Parmentier, a francia légierő ezredese a könnyűbúvárkodásban úttörő, 1946-ban Jacques Cousteau által alapított Spirotechnique számára. A Triton francia készítésű óra, ETA 2772 szerkezettel készült, az akkoriban búváróráknál is megfelelő 37 mm átmérőjű tokkal és 39 mm-es lünettával – igen, a lünetta szélesebb volt, mint maga a tok -. Az óra jellegzetes, egyedi eleme a tok felső részén lévő korona és a hajlított koronavédő, amivel a búvárok számára életveszélyt jelentő, véletlen elállítást vagy a korona sérülését előzték meg.
Az órát 1963-ban kezdték árusítani a Spirotechnique boltjaiban, egyáltalán nem volt olcsó, a Rolex Submarinerrel egy árkategóriában mozgott, sőt, valamivel drágább is volt. Az óra ezután az 1970-es évek közepéig volt kapható.
A Tritont 2015-ben indította újra Jean Sebastien Coste és Philip Friedmann. Az eredetihez nagyon hasonló designt dolgoztak ki, gyakorlatilag ugyanúgy néz ki az óra, mint az 50 évvel korábbi, néhány tulajdonságát igazították a mai igényekhez. A tok kissé nagyobb lett, 40 mm átmérőjűre nőtt, hélium szeleppel is felszerelték az 500 méter vízállóságú órát, valamint zafírüveget és dátumot kapott. Szerkezetnek a 42 órás járástartalékú Soprod A10 került a tokba, ami ETA, vagy saját fejlesztés hiányában a jobb megoldás a Sellitával szemben. A változásokat más névvel is ki szerették volna fejezni, az új Triton Subphotique-ként található meg.
A kollekció lényegében ebből az egy típusból áll, ezt adják ki különböző színű számlapokkal (kék, zöld, szürke, fekete stb), szíjakkal vagy fémcsattal, és egyedi kinézetű órát is lehet tőlük rendelni. A Triton órák most sem olcsók, ötezer dollár körüli áron vásárolhatóak meg az újak.
Angelus
Az Angelus jóval hosszabb múltra és komolyabb hírnévre tekinthet vissza, mint a Triton. 1891-ben alapította meg Albert és Gustav Stolz Svájcban, az egyik legnagyobb óraipari központban, Le Locle-ban, majd 1898-ban csatlakozott hozzájuk harmadik testvérük, Charles is. Az Angelus komoly szakmai sikereket aratott kezdetben zsebóráival, majd a karóráival. 1925-ben készítették első, mono-pusher (azaz egygombos, amikor a stopper indítása, megállítása és nullázása ugyanazzal a gombbal történik) megoldással működő kronográfjukat, 1935-ben pedig a napjainkban is megszokott két gombos, kézi húzós kronót.
Az Angelus órái – amíg működött a gyár – mindig a legjobb minőséget és a legújabb fejlesztések alkalmazását jelentették. 1930-ban kezdték gyártani az akkori legkisebb méretű, 8 napos járástartalékkal rendelkező szerkezetet, ennek mérete 32×21 mm, heti pontossága egy percen belüli volt.
A magyar légierő 1940-ben választotta beszállítójának az Angelust, a pilóták ezután a cég kronográfjaival repültek, a 215 típusjelű, a hátlapjukon L.E. feliratot hordó karórák ma féltett gyűjteményi darabok, megtestesítve az ideális antik stopperes órát, a 38 mm-es tokkal, két segédkörös számlappal, fekete-arany színekkel.
Az Angelusra mindig jellemző volt, hogy óraipari újdonságokat készített. Az első volt, amely szériában gyártott dátummal felszerelt kronográfot 1942-ben, itt készítették az első automata és vízálló negyedütős karórákat Tinkler néven – ebből összesen 100 darab készült; 1958 – és az első ébresztős és dátumos karórát, a Datalarmot (1956).
1943-ban a Panerai az Angelust választotta beszállítójának, a végül prototípusként megmaradt Mare Nostrum kronográf lelke az Angelus SF215 szerkezete volt.
Ennek az együttműködésnek és a beépített szerkezeteknek köszönhető a Panerai-okon jól ismert, 9 óránál elhelyezett kismásodperces számlap: 1955-ben a 8 napos SF240 számú szerkezetek kerültek a Panerai tokokba.
Az Angelus 1978-ig működött, majd hasonlóan több, szintén megszűnt legendás márkához (lsd. Universal Geneve) lehúzta a rolót.
A szünet után 2015-ben indult újra az U10 Tourbillon Lumiére típussal. Filozófiájuk teljesen más, mint a Tritoné és a legtöbb feltámadó márkáé. Az új tulajdonos tudatosan meg sem próbálta a régi Angelus órák külsejét, megjelenését felidézni, hanem ehelyett inkább az innovatív szellemiséget követték, a legújabb technológiák alkalmazásával.
Az Angelus kínálatában szereplő órák mindegyike extrém kinézetű és extrém megoldásokat alkalmaz, valóban csak a márkanév hasonlít az ősre. Áruk is extrém, több tízezer eurós. Az első új Angelus, az U10 Tourbillon 62,75×38 milliméteres, tourbillonos kézi felhúzású, 38 köves, 90 órás járástartalékú szerkezettel szerelt, mindössze 25 darabos limitációban, ára 100 ezer euró körüli.
Igaz, ennél „olcsóbban” is vásárolható Angelus, például az U40 Racing típusú, 42 mm-es titántokos, szkelettált számlapos, tourbillonos óra kb. 30 ezer eurós áron már elérhető.
Bár a céges filozófiától láthatóan nagyon messze van, de bízzunk benne, hogy előbb-utóbb visszanyúlnak az Angelus múltjához néhány klasszikusabb formával is.
A régi, elveszett márkák újjáélesztése mindig érdekes kérdés. Sosem lesz eldöntött, hogy mi a megfelelő irány: továbbvinni a márka eredeti vonalát, vagy valami teljesen új koncepciót felhúzni a régről ismert névre. A Triton és az Angelus pont ebben különböznek. A kvarcválság mindkettőt a földre vitte, a huszonegyedik században viszont mindkét márka megkapta a lehetőséget, hogy méltók legyenek a névhez, a múlthoz. Mindkettő másként. Pedig az Angelus szerkezetek kifejezetten elterjedtek voltak és ennél emberközelibb, vagy földhözragadtabb – a szó nemesebb értelmében – kollekciót is el tudtunk volna képzelni. A Tritonnál pedig követték a napjainkban igen biztos stratégiát: régi, bevált típus újjáélesztése, mint ahogy ezt tette, vagy teszi a Rado, a Tudor, az Omega és még sorolhatnánk hány gyártó…
4 hozzászólás
Kedves László,
Érdekes és jól összeszedett a cikk, egy apró dolgot pontosítanék; az Angelus nem 1940-ben lépett a légierő életébe és sosem voltak beszállítók. A légierő az 50-es évek elejétől használt Angelus chronokat, amiket saját maguk szereztek be Svájcból. Később Budapesten látták el az L.E. beütéssel. A 40-es években a légierő még Grana chronokat használt.
Kedves Balázs,
Nagyon köszönöm az észrevételt!
Az információ, amit pontosítandónak említ, az Angelus honlapjáról származik, ezért tartottam megfelelően megalapozottnak ahhoz, hogy bekerüljön a cikkbe, de az észrevétele alapján szerintem is érdemes pontosítani, tisztázni, esetleg az Angelust is megkérdezni erről.
Köszönettel,
László
Kedves László!
Az a személy aki azt az információt írta már nem dolgozik az Angelusnál, tehát arra nincs már mód, hogy javítsanak a kiíráson. Többek között azért nem, mert a mai vezetést ez nem érdekli. Ezért sincs már ott a fent nevezett személy. Másrészről a weblap akkor készült, amikor még nem volt a kutatás olyan stádiumban, mint most van.
Az Angelus nem rendelkezik semmiféle archívummal, ezt bizton állíthatom. Sajnos minden megsemmisült az idők folyamán.
Az évszám sok esetben fel van tüntetve az órák szerkezetén, innen is lehet tudni, hogy nem a 1940’es években, hanem később kerültek gyártásba és érkeztek az országba. A II. Világháborúban a légierő nagy 37mm-es Grana kronográfokat használt, ami a későbbi Certina elődje volt.
A beütés történetének hitelességét pedig jó pár szaki fogja tudni igazolni. Sajnos talán már senki nem él azok közül akik ezt anno végezték, de olyan még biztosan akik ezt első kézből tudják.
Üdvözlettel,
Balázs