A kvarcok terjedésének volt pozitívuma is, a luxuskategóriás gyártók a maguk módján nyitottak az új technológia felé és létrehoztak olyan szerkezeteket és órákat, amik enélkül nem biztos, hogy létrejöttek volna. Ilyen volt például a Rolex Oysterquartz, ami a többi Rolextől teljesen eltérő tokformát kapott, letagadhatatlan volt Gerald Genta befolyása a dizájnra – Genta munkája az AP Royal Oak és a PP Nautilus is.
Ahhoz képest, hogy a kvarcórák lényege az alacsonyabb ár és a kompromisszummentes pontosság volt, napjainkban az Oysterquartzokat is nehéz beszerezni 1,2-1,4 millió forint alatt. Hiába gyártották 25 évig, tehát egészen 2001/2002-ig, mindössze 25.000 darab készült, ami ha a Rolex 80-as években vett teljesítményét, évi ~600.000 legyártott óráját nézzük, akkor tényleg elenyésző, átlagosan 1.000 darab/év.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
A cikksorozat első részében foglalkoztunk az
- Ebauches SA-val, ami a főbb szerkezetgyártókat tömörítő szervezet volt, 1926-ban alakultak,
- az SSIH-val, ami az Omega és a Tissot által 1930-ban alapított Órakészítők szervezete volt, valmint
- az ASUAG-gal, ami 1931-ben jött létre, az Ebauches SA pedig alapító tag volt benne, ez az Általános Svájci Óragyártó Rt. Ennek volt egy belsőbb szervezete a GWC, a General Watch Co. ami majd a 70-es években nyeri el igazi értelmét.
Amikor ezek a szervezetek létrejöttek, akkor az első világháború következményeit nyögték a gyártók, ezek a szerveződések pedig a közös túlélést szolgálták. Az ezt követő békeidőkben amellett, hogy ismét magára talált a svájci óraipar, rengeteg gyártó csatlakozott, hiszen a szervezeteken belül a saját önállóságukat megőrizhették és az alkalmazott intézkedések mind a svájci gyártók előnyére szolgáltak.
A negyvenes évektől kezdve az ASUAG-hoz csatlakozott, bizonytalan anyagi helyzet elől a biztonságos, nagy szervezet felé menekülő gyártók között olyan ismert márkák vannak, mint a Glycine, Certina, Edox, Oris, Longines, az Ebauches SA pedig olyan szerkezetgyártókat vont maga alá, mint a Peseux és a Valjoux. A hetvenes években, hogy a kész órák gyártását egy tető alá vonják, minden márka önállóságának megőrzésével, a már említett General Watch Co. alatt kezdték „gyűjteni” a gyártókat. Ami a márkák belső függetlenségének az előnyére vált, az az ipar hátrányára, tehát az, hogy minden gyártó maga fejlesztett, tervezett, mindegyik onnan vásárolta az órához való specifikus alkatrészeket, ahonnan akarta, stb, egy nagyon idilli helyzet volt, de költségek szempontjából öngyilkosság. Spórolni kellett.
A spórolás legfőbb oka pedig a kvarcórák beköszöntével a mechanikus órák iránt csökkenő kereslet, valamint az 1973-as olajválság volt.
A hetvenes években a svájci márkák próbálták felvenni a fonalat a japánokkal, a két legfőbb gyártóval, a Seikoval és a Citizennel. Nem sikerült. Hayek szavaival élve, a nyolcvanas évekre a világ órapiaca évi 500 millió darabról szólt, ami mint egy több emeletes torta, három részre volt bontva. A legnagyobb, alsó része volt a 45.000 forint* alatti órák, ez a réteg fedte le a legnagyobb részt, 450 millió eladott óra tartozott ide, ebből a svájciak részesedése 0% volt. Tehát ebben a szegmensben gyakorlatilag nem létezett a svájci óragyártás. A torta középső része a 45.000 és 250.000 forint közötti órákból 42 millió darabról szólt, ebből a svájciak 3%-os szeletet kaptak, és a 8 millió darab, 250.000 forintnál drágább órák 97 százaléka volt svájci. Tehát az 500 millió órából 9 millió volt svájci, ami látva a kategóriákat elég elkeserítő és érthetővé teszi a napjainkra elterjedt fogalmat, hogy mit jelent a kvarcválság.
*az összegeket az 1984 és 2018 közötti inflációt számolva, mai árfolyamon számoltuk. Az 1980-as évekbeli összeghatárok 70 dollár és 250 dollár voltak.
1983-ra a svájci hitelező bankok részesedése 97,5%-ra nőtt az ASUAG-ban, ’84-et pedig már úgy kezdték, hogy elkezdődött az SSIH és az ASUAG összevonása. Ekkor kérték fel a hitelező bankok tanácsadónak Nicolas Hayeket a Hayek Engineering képében. A feladata az volt, hogy vizsgálja meg, miként lehet úgy összeolvasztani a szervezeteket, hogy az a bankoknak a legkedvezőbb legyen, és minél könnyebben faktorálni tudják a tartozást. Magyarul minél könnyebben el tudják adni a tartozást, ezáltal a szervezeteket.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
A tét nagyon nagy volt. Gondoljuk csak bele, bejelentkezhetett volna – és be is jelentkezett – egy távol-keleti cég, hogy megvegye a tartozást, és ezáltal annak a cégnek a kezébe került volna szinte minden, ami az elmúlt néhány száz év svájci órakészítését jelenti, és megmaradt volna az a pár cég, ami már korábban befektetőcsoportok kezébe került, vagy meg tudott állni a saját lábán.
Nicolas Hayek, libanoni születésű svájci üzletember viszont úgy érezte, hogy nem engedheti, hogy ez a rengeteg tudás kikerüljön Svájcból. A megbízásának teljesítését elkezdte, és az ASUAG és SSIH összeolvasztására létrehozta az SMH-t (Swiss Corporation for Microelectronics and Watchmaking Industries Ltd). Az SMH neve alatt pedig létrehozta az új márkát, amivel szembeszállhatnak a japán kvarcokkal, ez a márka lett a Swatch.
Elsőre mulatságosnak tűnhet, hogy a Swatch mégis hogyan tudná megváltani a svájci óraipart, pedig ez történt. Hayek úgy gondolta, hogy azzal, hogy Svájcban készült, tényleg svájci órát árul olcsón, az előállítási költségek minimalizálásával, azzal nem csak egy terméket, hanem egy egyedi, svájci hangulatot is ad. Potom pénzért. Mit adott a Swatch? Svájci óra, ami színes, vidám, már-már bolondos, és annyit vehet az ember, amennyi a ruhatárához szükséges, hiszen olcsó.
Ami nagyon fontos volt, hogy Hayek frissíteni akarta a svájci óraiparban uralkodó felfogást, hozzáállást, így a marketinget. Nagyon erős reklámkampánnyal indított a Swatch, az első évre 1, a második évre 2,5 millió darab órát terveztek eladni, ami sikerült, sőt, túlteljesítették a vártakat és 1985-ben, a harmadik évben már 9 millió darabot értékesítettek, csak Swatchból. Ez a szám, pedig meredeken emelkedett, annyi profitot termelve, hogy összességében az SMH már profitábilis vállalkozás lett.
Az ETA feladata volt gyártani a Swatchokat, és minden eszköz megvolt hozzá: szinte teljesen automatizáltan készültek és az addig megszokott átlagosan 91 alkatrész helyett mindössze 51 alkotta a szerkezetet. A kvarcórákhoz az SMH saját mikrocsipet fejlesztett és saját gyártósort készítettek. Hayek elmondása szerint ez kiemelten fontos volt, mivel a kvarcórákhoz szükséges 1,5 voltos csipeket három cég készítette ekkoriban, amiből kettő japán volt (a Seiko és a Citizen), egy pedig az SMH. Érdekes apróság, hogy volt a 90-es évek elején olyan időszak, amikor az SMH szállított mikrocsipeket a Casionak, mivel a japán gyártók már nem tudták kiszolgálni a házon kívüli igényeket, az SMH-nak pedig ez nagyon jól jött, hogy terjeszkedjen és a távol-keleten is építsen gyártósorokat.
1985-ben Hayek befektetőket szerzett és 51%-os részesedést vásárolt az SMH-ban, 1986-ban pedig ő lett a cégóriás ügyvezetője is. A vállalat működése szempontjából nagyon fontos volt, hogy olyan emberek ültek az igazgatótanácsban, akik tulajdonosok is, tehát érintettek a cégek sikeres működésében. Pár év alatt a maradék tartozást is megvásárolták a bankoktól. Az SMH-t 1998-ban keresztelték át Swatch Group-ra, a továbbiakban nevezzük így.
Viszont ahhoz, hogy új gazdasági alapra helyezzék az óragyártók működését, nem tarthatták meg mindet. Sok más márka mellett az Eternát, Edoxot és Oris-t adták el, voltak viszont olyan apróbb márkák, amik nem kellettek senkinek és csendben megszűntek, ezek a folyamatok az átalakulás alatt, tehát ’80-85 között történtek.
A szerkezetgyártó oldalon is hasonló volt a helyzet, annyi különbséggel, hogy a költségcsökkentés és funkcionális működés alapelvárás lett. Mint pár bekezdéssel korábban elkezdtem a gondolatmenetet, az egy őrültség volt, hogy a gyártók és a szerkezetkészítők is a maguk óriás szervezetébe tartoztak, de hogy senkinek ne fájjon, mindenki maga fejlesztett és próbálkozott, ahelyett, hogy ésszerű és elfogadható keretek között ezt centralizálták volna. 1979-ben indult és 1982-ben ért véget az a folyamat, ami az összes szerkezetgyártót beterelte az ETA alá. Így tűnt el névleg az AS, az FHF, az Unitas, a Venus, a Valjoux és még néhány apróbb alkatrész/szerkezet készítő, és lett egyetlen, nagy, mindentudás birtokosa, az ETA.
Így hát amikor azt mondjuk mondjuk egy 2015/6 előtti Tudor Black Bay-re, hogy „ez csak ETÁs”, vagy ekézzük az Omegát, hogy a milyen sokáig ETÁt tokoztak, akkor gondolkodjunk el nyugodtan azon, hogy az az ETA, amit éppen szidunk, az valójában mi. Főleg, hogy az ETA szerkezetekből többféle minőségi szint van, így elég valószínű, hogy nem ugyanazt kapjuk egy alap Tissot-ban, mint egy Tudorban, hiába ETA 2824-2 kerül mindkettőbe.
Már tudjuk, hogy milyen irányba haladt az óragyártás a kvarcválság előtt és azt is, hogy miként kezdett a svájci óragyártás kilábalni a kvarcválságból. A következő oldalon elmondjuk, hogy hogy jutott el az ipar arra a pontra, ahol napjainkban van. LAPOZZ!
