Számtalan legenda kering a neten arról, hogy a réz, vagy bronztokos órákat miként marta meg az idő, a sós víz, az izzadtság, és egyéb folyadékok. A Ventus búváróráján a Morin kipróbáltunk néhány olyan „kezelést”, amivel felgyorsíthatjuk a patina képződését.
A réz és bronztokon kialakuló patina valójában egy oxid réteg, ami külső behatások ellen jön létre a tokon, hogy védje magát az anyagot ezektől. Ahhoz viszont, hogy kialakuljon, valamennyire érintkeznie kell ezekkel, el kell induljon a reakció. Az első részben [LINK] még az ép órát ismerhettük meg. Azóta járt termál vízben, kólában, forró ecetben és ecetpárában, edzőteremben, strandon, és egyszerűen a hétköznapokban.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Termál víz és edzőterem
Víz és izzadtság éri legtöbbet a vízálló óráinkat, így ez lehet a legéletszerűbb teszt. Az egyórányi edzőtermi izzadás rövid időn belül megtette hatását, azon a ponton, ahol a legtöbb sós nedvesség éri, tehát a korona két oldalán egyből megindult az elváltozás, és zöldesszürke réteg képződött. Az egyből alatt itt az edzés utáni első fél órát érthetjük, tehát ahogy megszáradt az óra, és levegő érte a felületét.
A termálvíz ehhez képest kifejezetten semleges. Még acéltokos óra esetében is -könnyen lemosható- nyomot hagynak a vízcseppek, ha nem öblítjük le a tokot és a szíjat a fürdőzés végén, ami meglepő, hogy a réztokon sem hagytak ennél markánsabb nyomot. Langyos, szappanos víz nagyrészt leszedte az egész napi patinát, a korona körül maradt csak apró elszíneződés.
Sum: Az izzadtság aránylag gyors oxidációt indít, (termál)víz viszont nagyon lassan színezhetné el a réztokos órát, tehát ezektől nagyon lassan néz majd ki bronzkori relikviának.
Kóla
Nem telt semmibe, hogy kipróbáljuk, de ettől nem várhattunk csodát. Amellett, hogy a fogorvosok és dietetikusok álmatlanul forognak a kóla szótól, amellett, hogy a Cuba Librébe is passzol, vécék, csaptelepek tisztítására is szokták használni, mivel nagyon szépen lemarja a vízkövet és még vegyszer szaga sincs.
Amellett, hogy tisztít, elég savas kémhatású, 2-3 közötti a PH-értéke, ezért számíthattunk arra, hogy a találkozás után a termálvíznél, vagy a hétköznapi izzadtságnál látványosabb nyomokat kapunk. Ehhez képest a kóla nagyon szépen megtisztította az órát a korábbi szennyeződésektől, és az addig kialakult patinarétegtől, csupán az öblítés utáni vízcseppek hagytak nyomot rajta. Legnagyobb hátránya, hogy a lünetta világító indexeit fehérről sárgásra színezte.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
sum: a kólát továbbra is inni kell, az óránk ettől legfeljebb ragadni fog…
ECET – 1. kör
Az ecetet két lépcsőben próbáltam. Az első fázis még a kíméletesebb próba, nem volt még meg a teljes elhatározás, vagy mondjuk inkább kísérletező szellemnek, túl sokat nyomott a mérleg másik serpenyőjében, hogy akár még kárt is tehetünk az órában. Így elsőnek csak a tokfüleket lógattam forró ecetbe. Először mindkettőt, majd fél óra után már csak az egyiket, egészen másnap reggelig, tehát nagyjából 12 órát ázott benne. Az ecetet eleinte óránként újraforraltam, aztán hajnali kettőtől reggelig hagytam kihűlni.
A hatás nem maradt el, egyszerre kétféle. Az ecetet sokszor használják réz és bronztárgyak tisztítására, mivel savas, szépen lemarja a szennyeződéseket az anyagról, így történt ez azzal a kis résszel, ami egész éjszaka ecetben volt. A többi rész viszont csak a forró ecetpárát kapta, amitől egyből beindult az oxidációs folyamat és nagyon markáns nyomokat hagyott.
Azon a tokfülön, amit csak az első forralásnál ért az ecet, márványos patinaréteg alakult ki, a tok oldalán és a lünettabetét peremén pedig egy kristályos lerakódás. Látványos változás, és szép mintássá, most már teljesen egyedivé tette a tokot, de érezni, hogy a lerakódás túl vastag ahhoz, hogy rajtamaradjon.
Alapos, langyos víz alatti átmosással ez a kristályos réteg könnyen eltűnt, viszont a patina foltokban megmaradt. Az órát ezután elraktam egy hétre, de szabad levegőn maradt, tehát hagytam teret a további oxidációs folyamatoknak.
Egy hétig nem mozdult az óra, a lünetta nem volt tekergetve, a levegőn kívül semmi nem érte, néha odébb raktam, mert útban volt. Aztán jött a hétvége, a vízpart, egyértelmű volt, hogy ismét hadrendbe állhat. Az M7 kivezetőn egy defekt miatt félre kellett álljunk, gondoltam, végre hasznos lehet a búvárlünetta, mérjük le a kerékcsere idejét.
Nem sikerült. A lünetta berohadt. Teljesen. Negyed óra erőlködés és ide-oda mozgatás után sikerült megmozdítani. Még 20 perc játék után, amikor az ujjaimról elkezdet leválni a bőr, sikerült körbetekerni. Egyszer. Aztán megint semmi. A hétvége során érte víz, nap, tusfürdő, és vasárnapra elkezdett lazulni. 1-2 nehezebb kör után már könnyen lehetett tekerni, nagyjából, mint újkorában.
Ez tehát az első két hét eredménye. A következő részben szóba kerül a pontosság és járástartalék, komolyabban „bántani kezdjük” a felületét, aktívabb ecetkúrát kap, talán egy kis virágföldet és sós vizet is. Tartsatok velünk!
Galéria:
A Ventus Mori Brass Diver a SeriousWatches jóvoltából került hozzánk.
