Mondanám bár, hogy nagy híve vagyok az újrakiadásoknak, de ez nem teljesen igaz. Azt gondolom, hogy bizonyos esetekben a gyártók lustaságára utal az újrakiadások folytonossága, főleg, hogy sok esetben semmi érdekes nincs bennük. De van jónéhány olyan kiadás, ami kifejezetten érdekesre, hiánypótlóra, vagy történelmileg jelentősre sikerül.
A Timexről itthon a közvélekedés nagyjából olyan, mint a Q&Q-ról. Olcsó és mutatja az időt. Néhányan talán azt is tudják, hogy a Timexet nem elsősorban a kínai tömegtermelés keltette életre. A márka gyökerei rendkívül régre nyúlnak vissza, egészen az 1850-es évekig, amikor még fali-, és asztali órákat készítettek, a századforduló környékén pedig zsebórákat.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Igaz, akkor még nem Timex márkanév alatt, azt ugyanis 1950-ben kapta a vállalat – milyen érdekes párhuzam, a világ másik felén, japánban ekkortájt (’50-51-ben) jelent meg szintén hosszas előzmény után az Orient márkanév. A névleges előd a United States Time Corporation volt. Ami igazán érdekes, hogy nem csak karórákkal foglalkoztak, hanem rakéták időzítőivel, valamint trafikokat és egyéb boltokat nyitottak. Sőt, sokáig együttműködésük volt a Polariddal is, és több, mint 40 millió fényképezőt gyártottak. De visszatérve az órákra, érdekes, hogy az ötvenes évek legelején bemutatták a V-Conic szerkezetet, amiben klasszikus ütésbiztosítás, díszítés, kövezett csapágyak, vagy bármi, ami az óraiparban már-már megszokott és szükséges lett, nem volt. Cserébe olcsó volt és vállalták azt a marketing-szöveget, hogy „magas minőségű”.
Időközben megvásárolták a Laco óramárka anyacégét, valamint a DUROWE-t (Deutsche Uhrenrohwerke), ezutóbbit a hatvanas évek közepén eladták az ETA-nak. A V-Conic szerkezetes olcsó órák következtében annyira népszerű volt a márka, hogy a hatvanas évek elején minden harmadik eladott óra Timex volt Amerikában. Ez itthonról már-már elképzelhetetlennek tűnhet, mégis igaz, az olcsó, mechanikus időmérő akkoriban még nagyobb szerepet is játszott, mint ma. Míg ma számtalan egyéb módon láthatjuk a pontos időt (telefon, számítógép, tv, autó, stb…), addig akkoriban az utcai-, a zseb-, és a karóra állt rendelkezésre.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A kvarcválságot viszont sikerült nagyon jól meglovagolniuk. A hetvenes években jött létre a Q sorozatuk, ami már a számlapon büszkélkedett, hogy épp egy kvarcórát látunk. Egyébként egész sok dokumentáció, reklám, kép megmaradt a Timexekről, de a korai kvarcórák emlékét nem őrízték még. Ezen cikkünk tárgya egy Q Timex 1979 újrakiadás, amiről pár órányi képkeresgélés alatt egyetlen fotót találtam, azt is egy archív eBay-es hirdetésben, ahol is 16 dollárért árulták a vintage darabot.
Ehhez képest, amikor idén, 2019. május 16-án bemutatták az újrakiadást, ami közel egy az egyben történő leképezése volt a régi darabnak, az internet, legalábbis a timex webshop felrobbant és perceken belül elfogyott. Hetekbe telt első körben újratölteni a raktárakat, de megint pillanatok alatt elfogyott. Amellett, hogy a kezdetek kezdetén feliratkoztam e-mailes értesítőre, október végén sikerül elcsípnem egy darabot, ami november elejére meg is érkezett.
Q Timex Reissue from Timex on Vimeo.
A vlog egy korábbi részében már volt szó arról, hogy a Timex mennyire túldimenzionálja a csomagolást – LINK. Ez ebben az esetben is megtörtént. Papírdoboz, majd bőr hatású nagy doboz, majd benne a hosszanti oldalon nyíló klasszikus óradoboz. Hogy mindenképpen tudjuk, hogy mi van a dobozban, a belső-felső felére leírtak egy rövid jellemzést a modellről.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az óra formavilága két nagyon jellegzetes vonalat hoz magával. Az egyik a hetvenes években – Gerald Genta munkássága során – divattá vált Royal Oak jellegű tok, a markáns élekkel és a lecsapott, egybefüggő „tokfüllel”, a másik pedig a Pepsi lünetta. A 7 soros hajtott lemezes, valóban retró hangulatú szíj pedig teljessé teszi a hetevenes évek összképét.
A régi, eredeti modellhez képest az óramutató jelenti a jelentős változást. A tok átmérője 38 milliméter, plexi védi a mélykék számlapot, az óra-, és percmutatók, valamint a festett indexek világítanak – igaz elég gyengén. A mindkét irányba forgatható Pepsi lünetta 12 órás osztása leginkább úgy használható GMT-lünettának, ha az eltolódás 12 órán belül van, viszont a színe és a betűtípus kifejetten szép. A lünetta alatti sötétkék betét még egy színt ad az összképhez.
A szerkezete egy Seiko PC33-as, ami nem hogy nem űrtechnika, de egy kifejezetten egyszerű, olcsó – 9 dollárért könnyedén találhatunk ilyet a neten – nap-dátumos kvarcszerkezet. Az elemnek az „ablaka” hasonlóan a vintage darabokhoz, egy kiálló részlet a hátlapon.
50 méteres vízállóságot ígér a gyártó, koronazár nincs, de ez a mennyiség még elhihető.
Ha eltekintünk attól, hogy kvarcóra, Nem kell eltekintsünk attól, hogy kvarc, hiszen pont így idézi fel egy kifejezetten fontos korszakban gyártott régi mását. A hajtott szemes, sűrű fonású szíj kényelmes, és nem annyira szőrtépő, mint a Casio hasonló fémszíjas darabjai. Az állítása nagyon retro, egyszer kell jól eltalálni, és utána soha többé hozzányúlni.
Összességében azért a ~180 euróért, amennyiért beszerezhető, egy kiváló darab. Találunk ennyiért itthon, mechanikus karórát is, ez tény. Ennek viszont története van, és a legmegkérdőjelezhetőbb tudása, a korhűségből fakadó kvarc werk az óra legerősebb szexepilje. A Pepsi lünetta, a domború plexi és a tokforma mellett. Szóval, ezt kifejezetten eltalálták. És mivel lassan már minden, ami Pepsi, az várólistás, így hát az alábbi LINKen lehet feliratkozni. A hétköznapokban pedig sokoldalú viselet. Lazább, és némileg elegánsabb öltözethez is megfelelő, de mint általában, a fekete öltöny mellé már ne erőltessük a fémszíjas órát.
Galéria:
