Tehát az a szerkezet – a Swissmatic – ami a Swatchokban kipróbált 51 alkatrészből álló, az utolsó gondolatig leegyszerűsített, kizárólag gépek által gyártott Sistem51-re (C10.111) épül, néhány alkatrész kicseréléséve,l egyszerűen méltatlan. Nagyjából ugyanabba az árkategóriába kerülnek a Swissmatic-kal szerelt órák, mint ahol a legendás, nem véletlenül immár 50 éve gyártott ETA2824-2 szerkezettel készült darabok, és mindeközben a tisztes órás iparosmunka helyett a lecsontozott tervezői és gépmunka csodájával találkozunk. Értem az irányt, de szerintem nem ez a megfelelő. Amíg a felsőbb kategóriákban a nem mágnesezhető szilícium felhasználásval foglalkoznak, fejlesztgetik, kísérleteznek, azért, hogy évek múltán az alsó kategóriákba is beszivároghasson a fejlődés, addig az alsó kategóriában a költséghatékonyság oltárán minden szempontot feláldozva egy többnyire pontatlan, nem szabályozható, műanyag alkatrészekkel – is – szerelt szerkezetet tesznek abba a szegmensbe, amiből darabszám szerint a legötbb fogy. Ezt gondolom én méltatlannak és sokan ezt gondolják egy gazdasági zseninek. Olykor csapongónak tűnhetnek a gondolataim, de mint még az elején írtam, az összes részt együtt elolvasva válik majd teljessé a kép.
Egy mechanikus óraszerkezetben rengeteg kopóalkatrész van. Gondoljunk csak bele, a billegő 18.000-36.000 lengést végez óránként (!) – szerkezettől függően többféle változat is van, de ez a két elterjedt határérték, a 18.000-es lengésszámmal dolgozó szerkezetek jellemzően zsebóraszerkezetek, majd a 19.800 az ötvenes-hetvenes évek között volt népszerű, a 21.600 elsősorban a japán órák jellemzője, napjainkban is, a 25.200 az Omega Co-Axial szerkezeteinek, valamint az újabb ETA werkek ismérve, ahol a svájci órák között legnépszerűbb 28.800-as lengésszámot csökkentették a hosszabb járástartalék érdekében. A 36.000 pedig a high-beat, kevés szerkezetnél fordult elő, legismertebb a Zenith El Primero.
Na most az a szerkezet, ahol a billegő ennyi, tehát 18-36.000 óránkénti lengést végez, és ugyanennyi ütemet dolgozik a gátkerék és a horgoynvilla is, ott a legmodernebb, legspécibb olajok mellett is elkerülhetetlen a kopás, ezért indokolt 5-7 évente elvinni szakképzett, jól felszerelt óráshoz elvinni a mechanikus órákat karbantartatni, úgymond szervizeltetni. Ennek a fontosságáról EBBEN a cikkben is szóltunk korábban. Persze, hallottunk már csomó sztorit apuka/nagypapa Doxájáról, Cornavinjéről, zsebórájáról és Seiko ötöséről, amik sose voltak szervizelve és mégis járnak még. Persze, egy 200.000 kilométert futott autó is működhet 30.000 kilométeres olajcsere periódusokkal, és 8-10.000 kilométeressel is, de egészen biztos, hogy megbontva teljesen más állapottal találkozhatunk, és az is biztos, hogy melyik szorul felújításra korábban. Sőt, mégjobb példa, ha az egyik autóban nem cserélünk egyáltalán olajat, a másikban pedig tízezrenként. A kenőanyagok az óraszerkezetben besűrüsödhetnek, vagy porladhatnak idővel, ez pedig megnöveli a surlódást az alkatrészek között, a száraz kenőanyag és a ledarált alkatrész maradványok pedig megállíthatják az órát.
Az is igaz, hogy az 1900-as években gyártott zsebórához egy ügyesebb órás szinte bármilyen alkatrészt el tud készíteni, ha tanult esztergálni, márpedig az órások tanultak esztergálni. Legyen szó a billegő tengelyéről, vagy egy fogaskerékről, szinte nincs lehetetlen. Ha pedig egy 1900-as évek elejéről származó zsebórát a mai napig lehet használni és javítani, akkor miért ne lehetne egy mostani mechnikus órát 100 év múlva hasonló módon javítani?
Ha egy mechanikus szerkezet megkapja a szükséges karbantartást 5-7 évente és nem ázik be, akkor nagy valószínűséggel nem csak egy-két évtizedig, de akár évszázadig is hűen szolgálhatja mindenkori tulajdonosát. Nekem is van egy harmincas évek beli Bulovám és egy negyvenes évek beli Wittnauerem, kézihúzós szerkezettel, kiválóan működik, amióta tisztességgel ki lett tisztítva. Azt még nem láthatjuk pontosan, hogy a szerkezetek elműanyagosodása mennyire lesz tartós, de azt igen, hogy van olyan modern, mechanikus werk, ami esetében szervizajánlás a szerkezet cseréje, mindeközben azt is láthatjuk, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek középkategóriás, vagy annál jobb, tisztességgel megtervezett werkjei napjainkban is kiválóan működnek. Az örökkévalóság természetesen nem 30-50-70 év, de kiindulási alapnak ezek a számok megfelelőek.
Kijelenthetjük tehát, ha a jelenlegivel (pre-corona) nagyjából megegyező, mondhatni ideális, háború és katasztrófamentes világban élhetünk tovább, akkor a mechanikus és a kvarcszerkezetes órák is teljesen megfelelőek arra, hogy a gyerekeink is viselhessék majd.
Bár arra a kérdésre, hogy milyen óra való az örökkévalóságnak, nem találtunk és nem is találhatunk pontos, mindenkinek megfelelő választ, de legalább gondolkodtunk egy kicsit. A következő részben az óraipar egyik leglátványosabb kontrasztjáról lesz szó.
