Egészséges órakedvelőknek már-már unalmas lehet a folyamatos bázeli hírdömping. Hogy ki hagyja ott, ki megy mégis, ki kinek szól be svájci-mód, csupa tárgyilagos álláspontok. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy ne csak hírek, de egy vélemény is eljusson a kedves kronometer olvasók felé. Két éve ezen a napon kezdődött az utolsó Baselworld.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
A ’17-es Baselworld (BW) híreivel indult el a kronometer.hu tehát számomra kifejezetten nagy jelentőséggel bír az expó. A 2018-as volt az első, amire el is mentem. Egészen érdekes élmény volt. Egyrészt, korábban még nem jártam Svájcban, csak az azt körülvevő országokban, így nem kaptam meg egy dózisban egyszerre azt a multikultit, ami egy olyan hármas határvárosban van, mint Bázel. Akkor már elgondolkodtam azon, hogy mi értelme itt megrendezni, amikor Bázelhez legközelebb talán Schaffhausen van, ahol az IWC – ami az SIHH-re jár – és a H. Moser & Cie tevékenyedik – aki pedig nem a bázeli Messe pavilonjában foglal helyet, hanem a szomszédos Hyperion Hotelben. De értsük meg, Svájc a tradíciók országa. Ráadásul a parkolási díj a minimálbér arányaiban olcsóbb, mint itthon.
Érdekes volt, hogy amikor 6-8 hónappal előtte, csak úgy tájékozódás céljából megnéztem az árakat, olyan volt, mint bármilyen más közepesen drága európai városban, tehát egy éjszaka átlag 20-30.000 forint között. Aztán amikor már 2018. januárjában meglett a sajtó akkreditációm, megvoltak pontosan a show napjai, elkezdtem szállást keresgélni. Csodák csodájára mindenhol megnövekedtek az árak, legalább 3-szor, de inkább 5-ször annyira. Szerencsémre sikerült airBnB-n találni a Messétől (a rendezvényhelyszín) 20 perc sétára egy lakást, ahol elképesztő szerencsémre „alapáron” sikerült foglalni egy szobát, mi több, a szállásadóim elutaztak egy nappal később, tehát gyakorlatilag az egész lakás az enyém volt. Sok előnyét végül nem láttam, mert reggel fél 9-kor elindultam otthonról és este 7-8 között értem vissza, amikor legfeljebb arra volt idő, hogy egy, vagy maximum két cikket megírjak, majd félholtan zuhanjak az ágyba.
Maga Baselworld egyébként nekem tetszett. ’18-ban még külön volt a sajtóépület, rendkívül kevés ülőhellyel és konnektorral, cserébe volt szünetmentes táp (folyamatos étel és ital utánpótlás), más téma, hogy rém kényelmetlen állva enni, de ennél komikusabb, amikor jól öltözött újságírók fotós-, és vagy laptoptáskákkal megrakodva, kezükben szalvéta fölött szendvicset majszolva, mint egy kőröző sasmadár lesik, hogy ki-hol emeli fel farpofáját a pult, vagy asztal mellől akárcsak egy pillanatra is. Ez tényleg komikus volt. A főépületbe egy QR kódos nyakbalógó pass-szal lehetett bejutni, kifejezetten zökkenőmentesen.
Ha előre egyeztetett időpont nélkül ment valaki oda, akkor legfeljebb nagy szerencsével volt lehetősége kézbe fogni egy-egy újdonságot, egyébként csak a kirakatokat tudta nézegetni. Előre kellett időpontot egyeztetni a gyártók sajtó-kapcsolataival. Ez az első igazi kihívás – egy épkézláb sajtókapcsolatot találni. Bár vannak márkák, akik ugye itthon is képviseltetik magukat, és könnyedén fel lehet venni velük a kapcsolatot, ilyen például az Omega, a Seiko, vagy a Breitling.
No de az LVMH márkák… A TAG Heuer sajtóoldalán keresztül ’18-ban sikerült felvenni a kapcsolatot az illetékes elvtárssal, viszont ’19-re ő már nem volt a cégnél, más pedig nem reagált semmilyen e-mail címen két hónapon keresztül, így maradt ki a látogatásom náluk. Az Hublot-hoz kaptam időpontot, és a Zenith-hez is, bár utóbbihoz csak ’19-ben. Így 2021-ben úgy látom a digitalizáció teljes erővel lecsapott rájuk, és sokkal ügyesebben kezelik a sajtókapcsolatokat.
Tehát a saját kis időpontjaira kell az embernek csak odaérni, ott fél óra alatt elmutogatják az újdonságokat, ez idő alatt kell megérteni, fényképzeni, feldolgozni. Ha épp van idő, vissza lehet menni a sajtóépületbe és magunkhoz vehetünk némi életben tartó ételt, italt, kávét, aztán rohanás vissza. Esetleg a szünetekben egy-egy gyors cikk, vagy vázlat, insta-poszt belefér. Esténként hazafele megálltam a Les Garecons nevű étteremnél, nagyon jól főznek, és csak kétszer került annyiba, mint a kínai étterem, és négyszer annyiba, mint a meki. De legalább rendes ételhez jutottam az egész napi szendvicskék után: finom leves, marhahús, vörösbor.
Másnap pedig kezdődött az egész elölről. Sajtóépület, gyors reggeli, és a találkozók. A 2019-es és egyben utolsó Baselworld annyival volt másabb, hogy a határon túl, Németországban szereztünk szállást, 10 perc séta, majd 10 perc vonat, majd megint 10 perc séta vezetett a Messére. A sajtóépület már a kisebb márkáknak lett fenntartva, az újságírók pedig a főépület földszintjén kaptak egy elég nagy területet. Ez volt a leglátványosabb változás, amit a Swatch Group tizensok márkájának a kivonulása okozott: rengeteg szabad terület a főépületben.
A hangulaton egyáltalán nem lehetett érezni, hogy közel a vég, sőt, a Zenith egy kifejezetten jó partit varázsolt. Az ilyen partikon az igazi érdekesség amellett, hogy Moet a folyópezsgő, az a sok óraipari vendég, akik a márkákat, vagy dizájn-részlegeket irányítanak. Ott, abban a közegben teljesen normális dolog összefutni J.C. Biverrel, vagy George Bamforddal.
Ami miatt viszont én személy szerint rendkívül hasznosnak és fontosnak tartottam és tartom a Baselworld jellegű rendezvényeket, az az egységnyi idő alatt összegyűjthető anyag. A legjobb tartalom mindig a saját tartalom, sajtóközleményből cikket írni nem űrtechnika. Sokkal jobb anyagot lehet készíteni, ha nem csak képen láttuk az adott órát, órákat, hanem élőben is. Megtapogattuk, felpróbáltuk, valódi, bár rövid tapasztalatot szereztünk vele.
Bár a koronavírus miatti korlátozások is nagy szerepet játszottak az óraexpók ilyen jellegű átmeneti szünetében – Baselworld mint olyan 2020. márciusára már éppen eléggé ki lett véreztetve, és biztos volt, hogy korábbi formájában elmarad -, ebben az idei év sem lesz más, az „élő találkozások” az újdonságokkal lényegesen korlátozottabbak. Az a néhány darab lassabban ér körbe a nemzetközi médiumok között, sok gyártó csak online bemutatót tart, és majd akkor lehet kézbe venni az újdonságokat, amikor már a butikokba érkeztek az újdonságok. A kiemelt forgalmú blogok – az a 4-5 nemzetközi – megkapja az elkészült tesztdarabokat előre, mindenki más pedig táplálkozhat a sajtóközleményből, és várhat arra, hogy az ő országába is eljussanak az újdonságok.
Gyakorlatilag azt a pofont, amit a svájci óraipar akart adni a rajtuk élősködő expónak -többnyire joggal -, azt a természet többszörösen adta vissza a svájci óraiparnak. 2020-ban pusztán pár hónapjuk volt arra, hogy bekössék az internetet és az egyébként méregdrága személyes prezentációk helyett digitális, online bemutatókra álljanak át. Mint tapasztalhattuk, ez nem ment zökkenőmentesen, sokan ki is hagyták a „bemutatót” és inkább csak termékvideók és hangulatos termékfotók mellett egyszerűen megjelentették az újdonságokat. Viszont úgy tűnik 2021-re az óragyártók felnőttek a feladathoz, megismerték az online meetinget lehetővé tevő alkalmazásokat, és elég ügyesen össze tudnak hozni egy-két termékbemutatót. Tennék be ilyenről képet, de a közvetítések előtt vastag feliratokkal nyomatékosítják az újságírókban, hogy nem készíthetünk kép-, és hangfelvételt az olykor elég esetlenre sikerült közvetítésekről. Érdekes kontraszt, hogy az IWC 17 perc alatt 5 új modellt mutatott be, amiből 1 csak új számlapváltozat, a többi új méret/új modell, míg a Sinn a kérdezz-felelek résszel együtt 60 percig mutatott be egyetlen új számlapot. Van még hova fejlődni. Baselworld már nincs többé, a maradványait átnevezték HourUniverse-re, a gyártók pedig másként oldják meg a továbbiakban.
A Watches & Wonders (korábban SIHH) például április hetedikén kezdődik, és már elérhető az online sajtó-platform, marketing elérhetőségekkel és lassan elméletileg a gyártók bemutatóinak időpontjai is felkerülnek. Kifejezetten izgatott vagyok, hogy ez hogy sikerül, ahogy az is egy érdekes kérdés, hogy a többiek, mint például a Swatch Group, vagy a Rolex idén mekkora feneket kerítenek az újdonságok bemutatásának. Tavaly csak csepegtették őket, idén már megérdemelnének többet, mint hogy frissül a weboldal és felkerülnek az új típusok.
Összességében egy sokak által utált, teherként kezelt, de szerintem nagyon hasznos rendezvénytől esik el az óraipar, és az óraipari sajtómunkás-társadalom. A jó hír az, hogy ez pótolható, és egészen biztos vagyok benne, hogy a COVID lecsengése után helyreáll a rend, és lesznek időben egymáshoz közel eső nagy rendezvények, expók, ismét azon gondolkodunk majd odafele az autópályán, hogy a szivárogtatott újdonságok vajon igazak-e, vagy csak kacsa (’19, Rolex), és újra lesz lehetőség csak úgy véletlenszerűen összefutni az LVMH mindenhatójával Biverrel, vagy a H. Moser & Cie. ügyvezetőjével, az ifjú Edouard Meylannal, vagy akár a neves óra-dizájner/óratervező Guy Bove-val, majd egy esti összejövetelen egy bor mellett az ipar valódi rejtelmeiről beszélgetni a Chopard vezető órásmesterével, hogy minden, az órakedvelőknek átadott sor mögött egy réteggel több bennfentes tudás lapuljon.
A ’19-es Baselworld utolsó estéjén felvett vlog epizódunk itt elérhető:
