Harmadjára ad ki limitált órát a Zenith az Extreme E futamokhoz. Idén szeptemberben két napon keresztül, Chile híres rézbányáiban zajlott a különleges elektromos autó verseny. Erre az alkalomra készült el a Zenith DEFY Extreme E Copper X Prix.
2018-ban indult útjára az Extreme E versenysorozat és 2021-ben került megrendezésre az első versenyszezon. A Formula E alapítója, Alejandro Agag egy olyan terepverseny-sorozatot hozott létre ami azon felül, hogy szórakoztató, felhívja a figyelmet fontos környezeti problémákra.
Egy-egy szezon helyszíneit gondosan választják, hogy azzal felhívják a figyelmet a helyi természeti változásokra. Ezen felül egy örökségprogramot is szerveztek ami támogatást nyújt azon területeknek ahol már voltak futamok. Most Chilébe utaznak az elektromos terepjárók, és az ország híres rézbányáiban mérik össze képességeiket.
Az új Zenith nem csupán dizájn szinten kapcsolódik a programhoz. Szintén a környezetvédelem érdekében több újrahasznosított anyagot is használtak. A tok, a korona és a kronográf gombjai is karbonból készültek, míg a lünetta és a koronavédők titánból. A kéttónusú megjelenésen túl azért van szükség a titánra, mert csakúgy, mint a kerámia tokok esetében, egy fém, jelen esetben titán, belső magra van szükség amibe lehet marni a hátlap és a tokcső meneteit. Egy zafírkorong a számlap, így az felfedi az alatta lévő, méltán híres szerkezetet. Az indexek és mutatók nagyrészt fehérek vagy fémesen csillognak, míg a festett jelölések barnás réz szerű színt kaptak. Ez egyezik a versenyszezon színeivel.
A már említett szerkezet nem más mint a Zenith El Primero 9004. Jelenleg ez a “leggyorsabb” automata kronográf gyártásban. Az időkijelzésre szolgáló billegő 5 Hz-es frekvencián üzemel, míg a másik, ami a kronográf működéséhez szükséges, az 50 Hz-en. Ez lehetővé teszi, hogy századmásodperc pontossággal tudjuk leolvasni a mért időt. Gyakorlatban ez annyit tesz, hogy míg a hagyományos kronográfok központi mutatója 60 másodperc alatt megy körbe a számlapon, addig a 9004-é 1 másodperc alatt. Magával ragadó a mutató elképesztő sebessége, ilyen apró mechanikus alkatrészekkel rendkívüli teljesítmény ez.
20 darabban készül a Zenith DEFY Extreme E Copper X Prix, 26,900 svájci frankos áron. Kettő, újrahasznosított szíjat adnak az óra mellé. Egy fekete gumi és egy a számlaphoz illő színű, tépőzáras szövetszíjat.