Bár a Hanhart ma a német óraipar egyik jelentős és történelmileg fontos szereplője, a történet 1882. július 1-jén még az északkelet-svájci Diessenhofenben indult, ahol Johann Adolf Hanhart megnyitotta első órásüzletét. A vállalat 1902-ben költözött át a fekete-erdei Schwenningenbe, a valódi ipari fordulópontot pedig az alapító legkisebb fia, az 1920-ban csatlakozó Wilhelm „Willy” Hanhart hozta el: 1924-ben bemutatta a világ első megfizethető mechanikus stopperóráját, majd a cég 1934-ben megalapította a máig működő gütenbachi manufaktúrát.
A márka arculatát a stopperóráik, valamint az 1938 és 1940 között megjelent korai pilótakronográfok határozták meg. Az 1938-as egygombos Kaliber 40, az 1939-ben bemutatott TachyTele, majd az 1940-től sorozatban gyártott kétgombos, aszimmetrikus felső nyomógombbal és flyback (visszaugró) funkcióval szerelt Kaliber 41 kijelölte azt a funkcionális formanyelvet – a katedrálismutatókkal, a jól leolvasható bicompax számlappal és a 12 óránál piros jelöléssel ellátott, forgatható recézett lünettával –, amelyre a gyártó a mai napig épít.

A Hanhart kronográfok legkönnyebben azonosítható részlete az alsó, pirosra színezett nullázógomb, amely 1939 óta számít a márka védjegyének. Az óraipari folklór szerint az első piros gombot egy pilóta kedvese festette be körömlakkal felszállás előtt, hogy a férfi a műszerfalra pillantva mindig rá gondoljon, és épségben hazatérjen. A prózaibb – és a gyári krónikában is szereplő – magyarázat ennél gyakorlatiasabb: a jelzőszín megakadályozta, hogy a pilóták repülés közben, a navigációs számításokhoz használt részidőmérés alatt véletlenül lenullázzák a futó stoppert. Míg a korabeli darabokon az utólag felvitt lakkréteg a használattól gyakran megkopott, a modern kiadásokon a gyártó már kopásálló HyCeram hibridkerámiát alkalmaz.

A márka popkulturális súlyát nem fizetett nagykövetek, hanem Steve McQueen adta meg. Ellentétben a Heuer Monacóval, amelyet az 1971-es Le Mans című film kellékeként csatolt fel, az 1953 és 1962 között a német légierő (Bundeswehr) számára gyártott – már szimmetrikus, festetlen fémszínű nyomógombokkal, fecskendőmutatókkal és 1957-től az oszlopkerekes, flybackes Kaliber 42 szerkezettel szerelt – Hanhart 417 (matt krómozott réztokkal 417 E,rozsdamentes acéltokkal, azaz Edelstahl kivitelben 417 ES) a színész saját, magánéletben is rendszeresen nyúzott órája volt.

McQueen csuklóján számtalan archív fotón feltűnik a 39 milliméteres kronográf a széles, kétrétegű Bund-szíjon, az 1964-es kelet-németországi hatnapos motokrosszversenytől (ISDT) a mexikói Baja 1000 sivatagi futamáig. Ezt a valós kötődést öntötte hivatalos formába a 300 darabra limitált, immár piros gombbal szerelt 417 ES Steve McQueen Limited Edition No. 1, amely a színész unokáinak bevonásával, kézi húzású, oszlopkerekes Sellita AMT5100 M flyback szerkezettel, Shell Cordovan bőrszíjjal és – a legendára visszautaló gesztusként – egy apró üveg piros körömlakkal a dobozában került piacra.

A jelenlegi kollekció gerincét a történelmi pilóta- és katonai kronográfok adják, világosan elkülönülő műszaki tartalommal. A 39 és 42 milliméteres méretben is elérhető standard 417 ES, valamint az 1960-as évek civil kronográfjait megidéző, kizárólag 39 milliméteres, skálázott lünettás 415 ES modellekben a kézi húzású, kulisszás Sellita SW510 M dolgozik, míg a 417 ES Flyback változatokba az oszlopkerekes, visszaugró funkciós Sellita AMT5100 M kerül,egységesen 100 méteres vízállósággal.

A Pioneer családban a korai, katedrálismutatós és a felső tokfül felé eltolt nyomógombos repülős kronográfok automata szerkezetes leszármazottai (az egygombos Mk I, valamint a kétgombos Mk II és TachyTele) sorakoznak, kiegészülve a felszíni edzéssel (HD12) 1200 Vickers keménységűre (HV) edzett acéltokos,150 méterig vízálló, hárommutatós automata Preventor HD12 modellekkel. Aki a történelmi alapok helyett modernebb tokformát keres, a 2009-ben bevezetett, lengő tokfüles Primus kronográfok, illetve a 300 méterig vízálló Aquasphere búvárórák között talál alternatívát.

A gütenbachi gyártó óráiért mostantól nem kell külföldre utazni vagy látatlanban rendelni: egy budaörsi bemutatórendezvény keretében a Hanhart hivatalosan is megérkezett Magyarországra. Az eseményen a nemzetközi világpremier után alig egy héttel már élőben is kézbe vehető volt a Steve McQueen-különkiadás, a hazai piacra lépést pedig egy saját, mindössze 56 számozott példányban készülő modellel kötötte össze a manufaktúra. Az 1956-os forradalom 70. évfordulójára időzített, 39 milliméteres Hanhart 415 ES Hungary Limited Edition számlapjára visszafogott trikolór és Hungary felirat, tömör hátlapjára pedig az Országház és a Lánchíd gravírozása került. A modell gyűjtői értékét növeli, hogy a 415 ES sorozatban – a standard kiadásoktól eltérően – egyedül ez az 56 darabos magyar széria kapta meg a márka védjegyének számító piros kronográfgombot.




































