Háromrészes sorozatunkban részleteiben mutatjuk be a Rolex egykori zászlóshajóját, a napjainkban is gyártott Datejustot, ami az 1945-ös megalkotása óta a gyártó arculatának szerves része. Az elmúlt 72 év során pontosan annyit változott a típus, amennyit a technológia fejlődése megkövetelt, ellenben a megjelenése, mivel az eredeti dizájn még a 21. században is naprakész. A kiindulópont legyen az, hogy ez volt az első karóra, amin a számlapról olvashatjuk le a dátumot.
Vízálló Oyster tok, koronazár, kronométer szabványnak megfelelő automata szerkezet, kényelmes -és jellegzetes- fémszíj, dátumkijelzés, 36 milliméter. Ezek a Datejust típuscsalád legfőbb jellemzői, ezek és a 4467-es referenciaszámú modell jelentik a kiindulópontot -Ez a modell már szóba került az Explorer-storyban is-. Akkor, egészen a Day-Date megjelenéséig a Datejust jelentette a márka zászlóshajóját. A ma is ismert típusok azonban ha nagyrészben igen, de nem teljesen egyeznek meg a kezdeti modellekkel.
1945-ben a gyártó épp 40 éves volt és az új, dátumos modell mellé passzolt egy új szíj is. Minthogy évforduló, így a neve is erre utal: Jubilee. Az ötsoros, jellegzetes szíj azóta is kapható és a Datejust modell mellőzhetetlen tartozéka, két szélén szálcsiszolt, középen pedig a három polírozott szemmel.
Az ekkori szerkezetek, például a Caliber 730 megbízhatóak, és pontosak voltak, felépítésük valamivel bonyolultabb volt a később elterjedt dátumos Rolex szerkezeteknél, így napjainkra ezekhez tartalékalkatrészt találni közel lehetetlen. A jelenlegi szerkezetektől eltérő felépítés miatt, hogy a szerkezet automatikája, és a rotor elférjen, a hátlap finoman gömbölyödött, innen is származik a korabeli Rolexek nem hivatalos elnevezése, a Bubbleback, tehát buborék hátú.
A Rolexnek legendásan sok szöveg van a számlapján, ez pedig mindig is megosztotta az órakedvelőket. Vannak, akik a letisztultabb, akár minimalista számlapokat kedvelik -pl. Junghans-, és vannak, akiket nem zavar a sok szöveg.
A Perpetual szó az automata szerkezetre utal, miszerint örökké jár (ha mozog), alatta pedig a típusnév -azoknál a modelleknél, ahol a Rolex logó festett és nem rakott, ott ez eltérő lehet-.
A kronométer minősítés jellemzően a számlap alsó felén kap helyet, „Superlative Chronometer Officially Certified” felirat képében. Amennyiben a 100 méterestől eltérő a vízállóság, akkor efölött jelölik méterben és lábban megadva.
Így lehet az, hogy a Datejust esetében is elég hosszú felirat kerül a számlapra: Rolex Oyster Perpetual Datejust Superlative Chronometer Officially Certified. Viszont, ha ismerjük a szavakat, akkor tudjuk, hogy egy kronométer minősítésű, automata, dátumos szerkezetű típussal van dolgunk, ami 100 méter mélységig vízálló.
A Datejust számlapján a kezdetek óta ugyanazok, a keretes részben is említett sorok szerepelnek, és sokat lehet vitázni azon, hogy ez, és – ahogy a későbbiekben kiderül – a típusfejlődés sajátossága éppen hagyományőrzés, vagy egyhangúság: ezt kizárólag az olvasónak tisztje eldönteni.
A jellegzetes nagyító a dátumablak felett, az úgynevezett küklopsz sem a kezdetektől fogva került a típusra, 1954-ben vezették be és pár évvel később, 1956 körül a 1065-ös kaliberszámú szerkezet megjelenésével a gömbölyödő hátlapot is el tudták hagyni, megközelítőleg ekkor nyerte el az azóta is csak csiszolt, de jelentősen nem változott formát.
Ezek a szerkezetek még csak 18.000 óránkénti lengésszámon működtek, viszont mindegyik kronométer minősítést kapott. A 660x referenciaszámú Datejust család egészen a 1565-ös szerkezet 1959-es megjelenéséig, tehát 2-3 évig volt forgalomban, kifejezetten ritkák, de áruk nem szállt el. Bár nagyon hasonlít a későbbi, hatvanas évek beli modellekre, jellegzetessége, az íves, ún. „Dauphine” mutatók és lándzsahegyre hajazó indexek segíthetnek megkülönböztetni a 1600 szériától.
A 1560/1565-ös szerkezettel egy új korszak indult a modell életében: elkezdték azt a számozást, ami folytatólagosan ma is ismert, 1600-tól. Tehát megjelentek a négy számos referenciával ellátott modellek.
A ritkább, különböző finiselésű arany és rózsaarany modellek (ref. 1607, 1610) és az egyedi lünettájú ref.1605 mellett az ismertebb és elterjedtebb az acéltokos – fehérarany lünettás, vagy acéltokos – sárga arany lünettás 1601 és az ún. „engine turned bezel” elnevezésű, acéltokos – acéllünettás, 1603-as referenciaszámú, valamint a nem recézett, dóm lünettás 1600 modell lett.
Maga a szerkezet egy 18.000 óránkénti lengésszámon dolgozó, 44 órás járástartalékkal rendelkező werk, aminek pontossága megfelelt a kronométer szabványoknak. Ezt 1965-ben váltotta a 1570/1575, aminek a lengésszámát 19.800-ra, járástartalékát, 48 órára növelték, valamint ekkora kapta meg a rotor azt az -inkább lényegretörő, semmint látványos- dizájnt, amit a napjainkban is használnak. Meg kell jegyezni, hogy a Rolex szerkezeteinek többsége, és a szerkezetekkel kapcsolatos fejlesztések nem a vékonyítás és elegancia felé törekvést tartották szem előtt, hanem a stabil, megbízható, pontos járást. Így lehet az is, hogy a dátumos, 1575-ös werknek a vastagsága 6,3mm, ami inkább a vastagabb szerkezetek közé sorolta.
Érdekesség még, hogy elméletileg -és gyakorlatilag is- a 1570 volt a dátum nélküli és a 1575 a dátumos verzió, utóbbit lehetett használni a GMT, tehát 24 órás mutatóval szerelt típusokhoz is (GMT Master, Explorer II), azonban akár az interneten, akár a börzéken böngészve ezek a modellek 1570-es szerkezettel szereltek -a szerkezet számát, a kronométer minősítés részleteit az automatika hídjába vésték, így ez a hátlap levétele után látható-.
Ennek az ellentmondásnak, tehát dátum nélküli szerkezet a dátumos órában egyetlen -hivatalosan nem megerősített – oka lehetett: Az automatika hídja, tehát az az alkatrész, ami -ha leegyszerűsítjük- összeköti a rotort és a rugóházat, ugyanaz az alkatrész mindkét werkben, tehát a dátum és a GMT funkció nem befolyásolja az automatika felépítését és a 1575 is valójában egy 1570, csak a dátummal kiegészítve.
Nagy vonalakban már ismerjük a típus alapjait alkotó első 15 évet. A 1601 megjelenése előtti modellek azt a fajta gyűjtői/gyűjteményi vonalat képviselik, amik nem jönnek szembe velünk nap, mint nap. Részben a már említett szervizigényes szerkezetek miatt, részben pedig azért, mert az ötvenes években a Rolex tömegtermelése még nem volt összehasonlítható a jelenkori tömegtermeléssel, de erre később még visszatérünk. Az enyhén gömbölyded „dauphine” mutatók, a küklopsz-nélküliség, a buborék-hátlap, a ritka, piros típusnév az ötvenes évek végének martalékává vált, felváltotta a laposabb, jellegzetes szálcsiszolt hátlap, az egyenes mutatók és a küklopsz.
A cikk további részében megnézzük a Datejust jellemzőit, és a legváltozatosabb első generáció különböző változatait, valamint, hogy mik azok a sarkallatos pontok, amikre mindenképpen figyelni kell a típusnál.
Lapozz!
