Két és fél év hosszú idő egy óra-függő életében. Két-három Baselworld, ugyanennyi SIHH, átalakuló, de legalábbis változó vintage piac. Csupa olyan dolog, ami hatására folyamatosan alakul az ízlésünk és folyton váltani akarunk.
Mert hogy működik ez egy tisztes óramániásnál: Megtetszik neki egy típus, mérlegel, utánaolvas, mérlegel, elhatározza, megvásárolja. Élvezi, majd egy-két-három hónap múlva meglát valami mást: mérlegel, utánaolvas, mérlegel, elhatározza, eladja az előzőt, és megveszi az újabbat. És ez a körforgás így folyatódik évekig, évtizedekig.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
A 16 éves koromban magamnak vásárolt ETA szerkezetes, automata Swatchomon kívül egyetlen olyan órám volt, amiről azt mondhatom, hogy huzamosabb ideig megmaradt nálam, de ne szaladjunk ennyire előre. Az elején közelről kellett megismerjem a mushroom brandeket, hogy pontosan tudjam, mik azok. Ezek azok a márkák, amik jól csengő névvel, és szépen hangzó történelemmel hirdetik magukat, olykor igényes, olykor borzalmas minőségben kidolgozott órákkal, elfogadható áron. Ez az elfogadható ár sokszor viszont abból adódik, hogy a weblapon több száz, több ezer eurós árakról beszélnek, míg mindenhol máshol „nagy leárazással” megkaphatóak 30-50.000 forintért. Nekem abból a szempontból szerencsém volt, hogy a mushroomok közül olyanba sikerült belenyúlni, ami még svájci szerkezetekkel is készített és készít a mai napig órákat, de ez nem szépíti a tényt, hogy a márkatörténelem egy nagy köteg bullshit.
Aztán megcsapott a valódi órák szele, és a japán, automata kronográfok felé vettem az irányt – azóta sem sikerült elég távol kerülnöm tőlük: LINK. A szépségük, hogy ugyanonnan datáljuk létezésüket, mint a svájciakét, 1969-től [ITT írtunk erről már] és mégis lényegesen olcsóbban hozzájuthatunk. Az egyik leginkább alulértékelt család szerintem a 8100 és 8110 szerkezettel szerelt modellek a Citizentől. Flyback, tehát megállítás nélkül lehet nullázni. Ez Svájcban még használtan is leginkább egymillió forint fölött indul. Aztán szépen lassan, ahogy egy tisztes órakedvelőnek épül és alakul, változik az ízlése, és a kerete, eljutottam Svájcig. Vintage Rado után mid-size Omega…
Majd egészen hirtelen, és véletlen megérkezett „A Datejust”. Alapvetően egy olcsóbb, mindenhez jó, mondhatni casual órát kerestem az aránylag ritka, fehérarany lünettabetétes, rakott indexes mid-size Seamaster mellé. A sor a Ball Watches-tól indult, de a karácsony előtti akciójukról lecsúsztam, egyébként is Amerika, vám, ÁFA, olykor sok-sok macera. Aztán a 34 milliméteres Tudorok felé vettem az irányt, fel is próbáltam egyet, viszont ezt a méretet még az egyébként sem nagynak tűnő Seamaster mellett is kicsinek éreztem.
Majd gondoltam egyet és meghirdettem a Seamastert hazánk – sőt, talán Európa – akkor is, és most is legnagyobb Facebookos használt órás csoportjában, azzal a megjegyzéssel, hogy Datejustra cserélném, ráfizetéssel. Ki gondolta volna, hogy egy évvel korábban még eBay-en vadásztam az olcsón megszerezhető, majd szépen felújítható japán kronókat, majd egyszer csak egy Rolex válik belőlük. Éppen karácsony előtt kaptam is egy üzenetet, közepes képekkel, egy galambszürke számlapos DJ-ről.
Karácsony és Szilveszter között találkoztunk az akkor még Vörösmarty téri Rolex butikban, átnézettük, kiderült, hogy igen-igen szervizérett, hiszen 160-as lengésszöggel éppen csak vergődött a werk, de egyéb sérülés nem látszott rajta. A tok karcos volt, a zafír peremén egy apró horzsolás, erősen nyúlt szíj, de mégis éreztem, hogy ebből még lesz szép óra. Megállapodtunk, az Omega ment, az akkor már mellőzött Seiko Black Pandát pedig feltettem eBay-re, felkészítve magam a felújítás költségeire.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Abban semmiképpen nem mélyednék el, milyen szerviz-kálváriát jártunk végig az első két hónapban, dióhéjban elég annyi, hogy a tokpolír minősíthetetlen volt, a szerviz pedig talán meg sem történt. A szíjfelújítást itthon senki nem vállalta, így a nemzetközi Rolex szíjspecialistáig jutottam, Hongkongba Michael Younghoz. A szíj egy hónap alatt elkészült, ezidő alatt megtértem, és eljutottam a Hantos órásműhelyig, ahol kapott egy tisztességes tokfelújítást. A különbséget zongorázni lehetett volna, főleg, amikor a 250 dollárért felújított szíj is megérkezett. Az ütött-kopott, nyúlt szíjas Datejust helyett egyszercsak egy szinte új állapotú, mégis 25 éves órát láttam magam előtt.
Amikor már összeállt, akkor teljesedett ki a sunburst számlap szépsége. A szürke nem csak 50, hanem összes árnyalatát megmutatta napfényben, bármikor el lehetett veszni a szépségében. A küklopsz, tehát a dátum fölötti nagyító számomra egyébként is egy kedves részlet, és az acél ún. hamutartó lünetta (engine turned bezel) is egy szolidabb megoldás, mint az egyébként elterjedtebb fehérarany fluted bezel.
Amit nagyon kedvel az ember, általában nem megy könnyen, így jártam én is. Fél évvel a kérdésesre sikeredett szerviz után megállt az óra, elkerült az említett Hantos műhelybe, és szomorúan láttam, hogy rendesen szervizelve bizony nem volt korábban, állt benne a retek. Ezek után viszont egyszerre kapott egy új koronát, tömítésszettet és egy tisztes szervizt, innentől számolom az újjászületését.
Kettő és fél év bőven elég volt arra, hogy vizet, napsütést, hideget, forróságot lásson az óra én pedig egyre jobban értsem, hogy mit jelent az „egy óra mindenre” tézis, aminek instagramon külön hashtaget találtunk ki, a #kronometerultimate-et, a gondolatiságról pedig ITT írtunk korábban.
És tény, hogy a 36-os Datejust 20 centiméteres csuklóig tökéletes méret. Nem hivalkodó, nem tolakodó, de látható, és ha úgy akarjuk, észrevehető, minden csak a viselője szándékán múlik.
Az Oyster tok 100 méteres vízállósága, a koronazár teljes biztonságot ad viselés közben, a zafírüvegen nincs tükröződésmentes réteg – mint ahogy egyetlen Rolexnél sincs – ez néha bosszantó, de ahogy a gyártó állítja, ez a dizájn része. Ki tudja.
A 3135-ös szerkezet már nem fiatal, ’87 óta készítik, apró változtatásokkal, még az idei (2018-as) Submarinerekbe is ilyen werket szerelnek. Mégis időtálló konstrukció, masszívan megépített, jól kigondolt szerkezet, ami nem csak az idő próbáját bírja jól, hanem a külső behatásokat is. Az elméleti ötven órás járástartalékról a két és fél év alatt egyszer tudtam csak meggyőződni, ezen kívül ennyit sosem pihent. A pontosságát csak az első héten mértem, és a két hét alatt 5 másodpercet tért el a pontos időhöz képest, ez éppen elég volt ahhoz, hogy a továbbiakban ezt elengedjem.
A típusról sokkal többet nem lehet írni azok után, hogy eddig kétrészes cikksorozatban vettük át a történelmét és a generációkat, az első cikk ITT, a második rész pedig ITT elérhető, tartalmas olvasmány.
Aztán eljött az idő, amikor egyre kevésbé mozgatott meg a szürke sunburst, néha, amikor teszt miatt nagyobb óra volt rajtam, már másképp állt vissza a szemem a 36 milliméterre, a Jubilee szíj csörgőssége is bosszantott olykor, egy Oyster szíjat szívesen kipróbáltam volna rajta, mivel ’91-es volt, még tríciumos, ezért már nem is világított. Az arany-acél Submariner kifejezetten tetszett, és inkább hordtam azt, amíg nálam volt, mint a „házi kedvencet”. Ekkor jött a gyárlátogatás a JLC-nél, ahol kifejezetten nagy hatással voltak rám a tradicionális gyártásfolyamatok és eszközök, valamint, hogy valódi kézimunkával (nemröhög!) készülnek az órák. Mikor hazajöttem, vettem egy nagy levegőt és meghirdettem a Datejustot, olyan áron, amennyit nekem jelentett az óra. Nem anyagilag, érzelmileg.
Két napba telt, és már új tulajdonosát boldogította, én pedig rábeszéltem egy ismerősöm, hogy adja el nekem a Reversoját. Másnap este már a Reversoval mentem haza, örültem, hiszen pontosan tudtam, hogy óraiparilag mit jelent az az óra, hiába alulértékelt – mint minden más a Rolex-szel, AP-val és Patekkel szemben – jelenleg a használt órák piacán. Ez volt idén júniusban.
Nem kellett sok idő, hogy elkezdjek kételkedni magamban. Nem az órában, magamban. Az én életvitelem és öltözködésem nem minden esetben felelt meg egy elegáns(abb), bőrszíjas órának. A nyár végképp egy rossz próbaidő volt, mivel az ad-hoc strandolások, fürdőbe járás, satöbbi nem egy bőrszíjas óra terepe, mondjuk úgy. Fokozza ezt még az is, ha az ember a hazai nyári negyven fokban izzadásra hajlamos. Az első struccbőr szíjat pár nap alatt le is nulláztam, teljesen átáztatta az izzadtság. Erre megoldás volt a Hirsch Active családjából egy James szíj, ami belül gumi, kívül finom bőr, és nem csak elméletben, de gyakorlatban is bevált. Ettől viszont az óra még nem lett vízálló.
Ezen a ponton már tudtam, hogy az én életvitelem és igényeim, valamint az óra stílusa nem illenek össze, és lassan mennie kell. Mindeközben ott volt bennem az ellen-gondolat is, a manufakturális gyártásmóddal és a szépen gilosált számlapokkal. A sors fintora, hogy míg ezek a gondolatok kavarogtak bennem, feltűnt a látótérben egy Datejust. A ritkább, fekete sunburst számlappal, Oyster szíjjal, és a hátlapon még a gyári hologramos matricával, finoman világító indexekkel, polírozatlan, mégis szép, karcmentes állapotban, gyakorlatilag minden olyan tulajdonsággal rendelkezett, amit az előzőben szerettem, vagy éppen hiányoltam.
Mondanom sem kell, hogy belevágtam. A Reverso helyzete még kérdéses, bár ez így pontatlan, nem a helyzete, hanem az új tulajdonosának személye. Mivel nálam két dudás nem fér meg egy csárdában, így a továbbiakban mást kell boldoggá tegyen, egy olyan embert, akinek az életstílusa és ritmusa jobban összeegyeztethető ezzel a klasszikussal.
És mielőtt azt gondolnánk, hogy révbe értem… Az elmúlt hónapokban a Reverso kivételével inkább nagy órákat viseltem. A Seiko SNE498, a Sea-Dweller, az arany-acél Submariner, a Ventus Mori mind 40 mm fölötti méret. Erről kell most ismét megszokni a 36-ot, vagy tovább keresni azt az egyet, ami minden élethelyzetben megfelelő. Számomra. Ez még az elkövetkező hetek zenéje. Vagy keressek egy Tudor BB58-at?
Ez egy olyan szélmalomharc, aminek talán sosem lehet vége, legfeljebb kompromisszumot kötünk. De mindig keresni fogjuk azt, ami valamivel jobb, valamivel másabb, érdekesebb, újabb, vagy pont hogy régibb. Azt viszont sosem tudjuk előre, hogy a következő lépés szerencsés lesz-e.
Ennek a cikknek a folytatását, a második részt ITT, a harmadikat pedig ITT találod.
Ha neked is van ilyen történeted, vagy volt az életedben olyan óra, mint ebben az írásban a Datejust, oszd meg velünk a Facebook poszt [LINK] alatt kommentben.
