Senna és a TAG Heuer együttműködése 1988-tól 1994. május elsejéig tartott. Ez a hat év, valamint Senna aktív autóversenyző évei elégnek bizonyultak ahhoz, hogy a gyártó gondoljon rá, és külön modelleket készítsen, az ő nevével fémjelezve.
Tán néhányan emlékeznek még az arany-acél, bőrszíjas S/EL-re, amire ha nem Sennáé lett volna, szó nélkül rávágnánk, hogy “hogy néz ki?!”. Így viszont, mint a kultikus, vagy ikonikus tárgyak jelentős része egészen másképp testesül meg. A S25.706C-t egy ETA 251.251 hajtotta, a korszak különös érdkessége volt az ana-digi számlap.
De ne mélyedjünk el a múlt ködös homályában, fél évvel Ayrton halála után a nevéhez köthető alpítvány megegyezett a TAG Heuerrel további együttműködésről, ami 2004-ig tartott, majd hosszas kihagyás után 2015-ben indult újra. Ebből nekünk a leghasznosabb információ pedig az lehet, hogy idén ősszel a TAG Heuer két újabb Senna-hangulatú modellt adott ki, és mindkettőt az új in-house werkjeikkel.
Az egyik, 175 darabban limitált, a Heuer 02T szerkezettel készült modern tokos Carrera, a Carrera Heuer 02 Tourbillon Chronograph Chronometer. A 45 milliméteres tok nagyrésze kerámia, ami nem, tehát a gombok és a korona pedig fekete PVD bevonatot kapott. A tachy skála is kerámia. Az LVMH csoportnál mostanában divatos belül gumi, kívül bőr szíjat kapta ez a modell is, ami passzol a fekete tokhoz -mondanunk sem kell, hogy 100 méterig vízálló.
A hátlap zafír, így gyönyörködhetünk a tourbillonos szerkezetben, ami 28.800-at leng óránként a járástartaléka pedig 65 óra. A számlap nem szkelettált, de kifejezetten szépen kialakított, a 9 órai segédszámlapon láthatjuk a tipikus Senna-féle S betűt. Mielőtt arra gondolnánk, hogy félelmetesen dárga… Alapvetően az, de a tourbillont is figyelembe véve már kevésbe. 21.200 dollárt kérnek érte a tengerentúlon, tehát nagyjából 6 millió forintot.
A másik különkiadás a Carrera Heuer 02 Chronograph Automatic, ami szerintem egy furcsa dizájn-beli keveredése a Linknek, az F1-nek és a Carrerának. Elvégre nem feltétlen kell egy adott kollekcióba passzolnia, hiszen ez egy különkiadás. A tokforma tűnik elsőre inkább F1-esnek, a számlap a modern kori Carrera, a szíj pedig egyértelműen a Link öröksége.
A hátlap itt is zafírüveg, hogy láthassuk a tényleg csinos, oszlopkerekes werket, a zafíron pedig a különleges kiadásra emlékeztető Senna “S”. A 2017-es Baselworld-ön bemutatott Heuer 02 75 órás járástartalékkal bír, a svájciaktól megszokott 28800-as lengésszámon. A werket úgy tervezték, hogy bármikor használhassák szkelettál számlapokhoz, sőt, lebegő számlapokhoz, tehát ahol több látszik a werkből, mint a számlapból. A segédszámlap 3 óránál a stopper percgyűjtője, 6 óránál a folyamatos másodperc, és 9 óránál a stopper óragyűjtője, ide került a Senna logó is – valamint a tachy-lünettára.
A számlap – mint a legtöbb Heuer 01-et és Heuer 02-t használó TH-nál igen érdekes, el lehet veszni az apró részletekben mire kibogarásszuk, hogy pontosan melyik alkatrész milyen mélyen van, de unalmas percekben szerkezet-összeszerelő elméleti gyorstalpalónak is abszolút alkalmas.
A tükröződésmentes zafírüveggel és kerámialünettával teljessé tett, 43 milliméteres, 100 méterig vízálló acéltokba szerelt “rekviemért” 6.350 dollárt, tehát nagyjából 1,7 millió forintot kérnek. Igazi fanatikusoknak megfontolandó, főleg, ha egyszerre szeretik az órákat és kedvelték Sennát, mivel végre egy igazán jó óra készült a Senna kollekcióba.
Ayrton Senna 24 éve már, hogy elhunyt, idén lenne 58 éves. A TAG Heuerrel való együttműködése viszont idén 30 éve indult. Akinek nosztalgiázhatnékja támadt, annak javaslom az emlékére készült, magyar dokumentum/riportfilmet LINK, az első 40 perc a versenyzői múltja, igazán érdekes.
Galéria: