Egy óra vagy legyen vidám, vagy legyen változatos, vagy legyen benne egy olyan apró részlet, amitől több, mint egy ‘bármilyen’ óra.

Ez természetesen ízlés kérdése. Számlapokkal, indexekkel, mutatókkal könnyű variálni, viszont a tok anyagával már nehezebb. Főleg, ha egy olyan anyagot szeretnénk, ami időről időre változtatja a színét. A bronz pedig ebből a szempontból az egyik legérdekesebb anyag. Ahogy viseljük – vagy éppen hogy nem viseljük -, napról napra változtatja színét, foltjait. Patinásodik. Ezt nézni megfigyelni, akár fotódokumentálni pedig rendkívül izgalmas, főleg, ha nem átallunk keményebb módszerekhez nyúlni. Az egyik legolcsóbb, minőségi bronz karóra, egy Vostok-Europe Almaz került a kezeink közé.

A Cartier 1904-ben mutatta be az első Santos modellt. Azóta pedig folyamatosan alakul a kor divatjának megfelelően, de csupán annyira, hogy mindig egyértelműen emlékeztessen a korai verziókra. A 21. század viszont a méretnövekedést hozta magával, így lett létjogosultsága a Santos 100-nak. Ezzel foglalkozunk a második részben, jó szórakozást!

A korábbi részeket ITT az oldalon, vagy YouTube csatornánkon találjátok.

Fontos kiegészítés: a citromcsepp a forgatás ideje alatt látványos változást nem eredményezett, így nem készült róla “utána” kép. 

A forgatásra biztosított Vostok-Europe-ot köszönjük az itstimeshop.hu webshop üzemeltetőjének, a next-time kft-nek.