Por, víz, tűz
Az órakészítés magasiskolájának egyik legszebb példája a zománc használata. A megszállott órakedvelők örökös vitái legtöbbször az óraszerkezetek körül zajlanak, és valamiért azt tekintjük az egyik legjelentősebb résznek, pedig a felhasználó a tokot, a mutatókat és a számlapot látja a legtöbbet, nem csoda, ha sokaknak ez előrébb való, mint a szerkezet. A sunburst, tehát selyemhatású, a kőből készült vagy a gyémánttal kirakott után érkezik mind szépség, mind összetettség szempontjából a zománc számlap.
A legtöbbször használt mód a grand feu, amelynek lényege, hogy a készítése során többször, minden réteg vagy minden egység után kemencébe helyezik, és mondhatjuk úgy, hogy kiégetik. Mivel a különböző rétegek különböző fázisokban kapják a hőkezelést, mindegyiknek egészen más hatása és árnyalata lesz. Ez a zománc számlapok alfája, a legtöbbször fehér vagy csontszínű, ritkább esetben fekete. Nem különösebben feltűnő, viszont egészen más hatást kelt, mint egy egyszerű, fehér számlap, közelről nézve pedig minden különbség meglátszik, a zománc előnyére.
A flinqué ennél eggyel látványosabb módja a zománc használatának. A számlapot – amely lehet fém vagy arany – még a zománcréteg használata előtt vésik, és amikor ez elkészült, egy egybefüggő, akár színes zománcréteget visznek fel rá, majd ezt sütik ki. A látvány egészen érdekes, mert noha az előtérbe a zománcréteg fényessége kerül, alatta látjuk a szépen, legtöbbször egyenletes „sormintaként” elkészített vésést.
Személyes kedvencem a rekeszzománc, amelynek főként ezt a három változatát használja az óraipar: cloisonne, champlevé és plique-a-jour. Mindegyik ugyanarra az elvre épül, a különböző színeket, formákat és rétegeket elhatárolja egymástól. A cloisonne esetében a számlapra a kívánt mintának megfelelően hajszálvékony fémszálakból rekeszeket hoznak létre, és ezeket töltik fel utána a zománccal, amit egy vagy több rétegben utána kiégetnek, ilyen például ennek az 1949-es Patek Philippe 1415-nek a számlapja is, egy idei árverésen 256 millió forintért cserélt gazdát. Láthatjuk, ahogy a szárazföld határait az apró szál alkotja, és választja el vizuálisan és technikailag is a tengertől.
A champlevé hasonló elven alapul, annyi különbséggel, hogy a rekeszeket nem egy fém- vagy aranyszállal hozzák létre, hanem vésik a számlapba. Tehát belevésik a kívánt mintát, a rekeszhatárokat, majd ezeket az apró üregeket feltöltik, kisütik, és készen is vannak a rekeszek – persze ez a legtöbbször nem egy lépés.
A harmadik és egyben leglátványosabb változata a rekeszzománcnak a plique-a-jour, ezt magyarul azsúrként szokás említeni. Itt szintén fémből vagy egyéb anyagból alakítják ki a rekeszeket, viszont a zománc háttere, amely a többi esetben a számlap maga, itt csak egy ideiglenes lap, amelyet a zománcrétegek felvitele után eltávolítanak, így a rekeszekbe felvitt zománc a színétől és a sűrűségétől függően átlátszó. A rekeszzománc fajtái közül ez talán a legnehezebb, és itt a legnagyobb a hibaszázalék is, de ezért a látványért megéri dolgozni. A Jaquet Droz számlapkülönegességeiről itt írtunk részletesebben.
Napjaink egyik legérdekesebb ilyen alkotása a Vacheron Constantin Métiers d’Art sorozatába tartozó Les Aérostiers kollekció, ahol a hőlégballonok történelmének igazán fontos pontjai, fontos hőlégballonjai ihlették a manufaktúra művészeit, akik elkészítették a négy különböző típusból álló kollekciót. Külön kiemelendő, hogy a számlap közepén a hőlégballont egyetlen darab aranyból alakították ki, nem volt lehetőség hibázni, mivel ha utólag belejavítottak volna, az anyag elvesztette volna az egyenletességét. Ezen a szinten pedig az ilyesfajta hiba már nem fér bele.
Mindenképpen meg kell említenünk az órakészítés, a zománc- és festőművészet találkozásának csodáit is. Ha a zománcporhoz nagyon kevés olajat kevernek, az festékként használható, rendkívül aprólékos alkotásokhoz. A Haute Horlogerie-t mint az órakészítés magasiskoláját mívelő gyártók kollekciójában a legtöbbször találunk olyan darabokat, ahol akár a számlapot, akár a hátlapot egy híres festmény kézzel készült, miniatűr változata díszíti. Míg ezeket a műveket vászonra megalkotni is hatalmas teljesítmény volt, mindenképpen csodálatra méltó, amikor ezt két-három négyzetcentiméteren látjuk viszont.
Az órák díszítésének változatossága végtelen. A mindenképpen említésre méltó köves darabokat, azoknak a készültét, a zománcpor keverését és a miniatürizált festmények megalkotását volt szerencsém alaposan megismerni a Jaeger-LeCoultre manufaktúrájában. Csakúgy, mint az órás műfajban sok más esetben, itt is az segít igazán megérteni és értékelni a munkát vagy a készterméket, ha látjuk a készítés folyamatát. Ha egy dolgot kérhetnék karácsonyra a Kedves Olvasótól, mindenképpen az lenne, hogy bátran kerüljön közelebb az órák világához, hogy felfedezze és közelről is megismerje az ipar e csodáját!
