A Seiko az elmúlt néhány évtizedben mesterévé vált annak, hogyan lehet folyamatosan fejleszteni, csiszolni, a változó igényekhez és technológiai lehetőségekhez igazítani évtizedek óta meglévő óráikat. Ennek jó példája a korábban Marinemasternek hívott nagyméretű búváróra, amelyből számtalan változat készült az 1967-es első kiadás óta. A sorozat egyik mai képviselője a nagyon jól sikerült SLA 023.
A Seiko búvárórákról a kronometer.hu-n már sok cikk jelent meg, közöttük hosszabb cikkek is búváróráik több mint 50 éves történetéről. Az SLA 023 elődjeiről itt lehet olvasni.
A Seikonak ezt a sorozatát korábban Marinemaster-nek hívták, de az elnevezés hivatalosan megszűnt, már nem szerepel az óra számlapján. Nem sikerült pontos információt találnom, miért tűnt el ez a jól ismert név, de figyelembe véve, hogy nagyon sok másik márka hívja hasonlóan vagy ugyanígy az óráját (például Omega Seamaster, Fortis Marinemaster), valamilyen névhasználati-szabadalmi csatározást sejtek a háttérben. Ettől függetlenül ez a név rajta maradt, sokan így hívják az új verziókat is.
Az első benyomás
Az első benyomásom az volt az óráról, hogy nagy. Minden nagy és széles rajta, a 300 méteres vízállóságú tok, a lünetta, az indexek, a mutatók. Komoly fémmennyiséget építettek bele, majdnem negyed kiló acélt viselhetünk minden nap a csuklónkon, tömege 222 gramm acélszíjjal együtt. Így az óra nehéz is, ami jól illeszkedik a mindent kibíró, funkcionális imázshoz. A nagy méret jó kezelhetőséget jelent, ahogyan mondani szokás, van mit fogni rajta, a 4 óránál lévő korona, a lünetta nagyon jól kezelhető.
Tok
A második benyomás az volt, hogy ezt az órát nagyon összerakták, nagyon egyben van. A monoblokkos tok, a vastag csatszemek, a vastag lünetta, a nagy mélységek elviselésére tervezett, vastag, mindkét oldalán tükröződésmentes zafírüveg mind-mind ráerősít a minőség érzésre. Az egy irányban forgatható lünetta „klikkelése” szerintem az éppen ideális, se nem túl könnyű, se nem túl nehéz, tűpontos érzést ad, 120 kattanással fordul egyszer körbe. A lünettabetét ezen az órán már kerámiából van, amiben nagyon nehéz kárt tenni.
Persze egy ilyen nagy és 15,4 mm vastag óránál a lünetta oldala is fokozottan ki van téve a sérüléseknek, beakadásoknak, koccanásoknak, de a recézett oldal kisebb-nagyobb karcai sosem lesznek olyan látványosak, mintha ugyanezek szemből, a színezett lünettán, lünettabetéten jelennek meg. A tok megmunkálása is nagyon szép, pontos, átgondolt, az oldalán a felsőkategóriás Seikokra jellemző Zaratsu polírozással készült. A Zaratsu polírozás célja olyan felület elérése, ami tükörszerűen, torzulás nélkül veri vissza a fényt.
Fémszíj
Az egyetlen részlet, ami nem tűnik elpusztíthatatlannak, a fémszíj búvár-hosszabbítós csatja. A megoldás egyszerűen, jól kezelhető, a csat egyik részének felemelésével lehet húzni kisebbre vagy nagyobbra a hosszabbítót, de az ezt végző csatrész elég vékony fémből van és a működése, kidolgozása sem olyan szintű, mint az óra többi része.
Nem tűnik annak az alkatrésznek, amire rábíznám az óra minden körülmények közötti csuklón tartását és ezen keresztül az életem egy mélytengeri merülésen. Tudjuk, már nagyon kevesen vannak, akik búvárkodáshoz használják a mechanikus búvárórákat, de ha mégis előfordulna, a csatot érdemes merülés előtt jól megnézni, kipróbálni.
Számlap
A számlapot külön is meg kell említeni, a fényben és árnyékban folyamatosan változó színű, mélykék, háromdimenziósnak látszik, pedig a számlap természetesen teljesen sima. A számlap ilyen színmélységét egyszerű festéssel nem, csak komoly tudással és technológiával, hosszú megmunkálással, sok réteg felvitelével lehet elérni.
A Grand Seikoknál használt eljárásról itt lehet olvasni néhány információt.
Érdekes apróság, hogy a dátumtárcsa színe nem fehér, hanem világosszürke, a dátum számai pedig feketék, ami eltér a számlapon és az órán látható többi felirattól. Talán az acélkeretes, fehér lume-os indexek inverzét jelenti a fehér dátumablak kerettel. Ez sem új motívum, a 70-es évekből származó Seiko búvárórákon láttam ugyanilyet. A másodpercmutató szintén utal a korábbi órákra, a többi mutatótól eltérően aranyszínű, alakja és színe nagyon hasonlít az 1968-as elődére.
Szerkezet
Az órában a felső kategóriás, díszítetlen Grand Seikonak hívott, kiváló 8L35 szerkezetet találhatjuk. A monoblokk tok vastagsága miatt a 26 köves, 28.800 óránkénti féllengésszámmal, 50 órás járástartalékkal működő szerkezet ketyegését legfeljebb akkor élvezhetjük, ha kinyitjuk a tokot, egyébként semmit sem hallani ebből.
Összegzés
Ezzel az órával tévedni nem lehet, nem olcsó, de nem véletlenül rendelkezik komoly rajongótáborral, a minősége, múltja és megjelenése indokolja ezt. A mérete, tömege miatt vétel előtt mindenképpen érdemes felpróbálni, átlagos csuklóméretűeknek ez a tokméret már határeset.
A Seiko hasonló modelljeinek új ára 1 millió forint körül mozog (az évfordulós vagy limitált, speciális kiadások ennél lehetnek drágábbak). Számtalan színben lehet megvenni, választék van belőle újonnan és használtan is, értékét is elég jól tartja jó tulajdonságai és ismertsége miatt.
Miután a Seiko és a Grand Seiko márkákat teljesen szétválasztották, és a Grand Seikot elkezdték felfelé pozicionálni a piacon, logikus lépés volt, hogy 2019-ben elkészült a Grand Seikok és a már meglévő Seikok közé minőségben és árban tartozó LX széria, amiről itt írtunk.
A szériában több, a Marinemasterekhez hasonló búváróra is található, de titán tokkal és Spring Drive szerkezettel. A körülbelül ugyanekkora titán tok megoldhatja az acél nagy tömegével járó esetleges kifogásokat, a Spring Drive szerkezet pedig különlegességet, sokkal nagyobb pontosságot (a Spring Drive szerkezet járáseltérése havonta akkora, mint a 8L35 szerkezeté naponta) és sokkal hosszabb járástartalékot jelent. Az LX széria órái ezért drágábbak, új áron 2 millió Ft. környékén és valamivel felette találhatóak meg.
Galéria:
1 comment