Vennem kéne egy vintage svájci órát. Vagyis nem kéne, csak szeretnék, de hol, mennyiért és milyet?
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Minden tisztességes órakedvelőnek vannak vágyai. Nekem is van pár óra, amit azonnal megvennék, ha lenne miből. De attól, hogy billentyűzetnyomkodó kisiparosként nincs meg a keret egy tömörarany Chopardra, vagy egy 50 Hz-es Zenithre, attól még ott motoszkál a szürkeállományomban, hogy azért jó lenne a csuklómra valami menő svájci óra. Nem a lakótelepi, lerúgott 3-as BMW-vel villantós értelemben – bár a hóesésben egy bajor beteg is melengette volna a szívem – hanem egyszerű órakedvelői minőségben, aki tudja, hogy úgyse venné észre senki mi van rajta, inkább magának vesz órát. Itt jönnek a képbe a 20, 30, 40 éves, vagy öregebb vintage órák, amik sokszor nemcsak jó márkanévvel, de ma is kitűnő dizájnokkal érkeznek, elérhető áron, nem kevés használatautós párhuzammal.
Egy régi óránál sose tudja mibe tenyerel bele az ember. Ha fémszíjas, akkor valószínűleg lehetetlen hozzá extra szemet szerezni, ha nagyon olcsó, akkor többe kerül rajta egy szerviz, mint maga az óra, és persze lehet, hogy élőben közel sem néz ki olyan jól, mint a képeken.
Aztán ott a kérdés, hogy hol nézzünk magunknak órát. Miután az összes, kevés igazán jó órát tartalmazó magyar hirdetést átnyálaztuk, jöhetnek a külföldi oldalak. Ott egyből belefutunk abba, hogy tényleg nem tudjuk mit hoz majd a futár, mert esélyünk sincs személyesen megnézni és felpróbálni a kiszemelt áldozatot.
Itthon és külföldön is rengeteg frankeinsteni bontó fiókszökevénnyel találkozni, amik innen-onnan összesepert, oda nem illő alkatrészekkel megtoldva vészelték át hosszú életútjukat. De a legtöbbször nem egyszerű kiszúrni a szörnyszülötteket, mert amíg egy feltűnően rossz mutatókkal szerelt órát még észrevesz az ember, addig az apró eltéréseket megtalálni és kikutatni, hogy hogyan kéne valójában kinéznie, nehéz. Az óraipar híresen rossz archívumokkal rendelkezik, és lényegében csak az órás médiaára hagyatkozik, hogy azok saját cikkeikkel kereshető adattárakká váljanak. Ha viszont a 2000-es évek előtti – tehát a legtöbb – vintage óráról van szó, akkor online is nehéz lesz hiteles képeket találni arról, hogy hogy kéne kinéznie.
Az ár sem utolsó. Mindig, amikor keresésbe kezdek, egyre magasabbra lépek, mert jó az a régi Longines, amit találtam, de attól a márkától vehetnék órát akár újonnan is, viszont itt van ez a másik, drágább Zenith, aminek az aktuális katalógusából már nem tudnék válogatni, de a vintage darabok még úgy-ahogy beleférnének a keretbe.
Hasonlóan, az Instagram algoritmusom sincs segítségemre, mert olyan vintage órákat dobál elém, amiket kérdés nélkül felvennék, csak az árukat megnézve már erősen elgondolkodok, hogy ennyiért már lehet hogy tisztességes állapotú használt BMW-t is vehetnék. Aztán jön az alternatívák kutatása, és kezdődik előröl minden.
A könyvjelzőlistám egyre hosszabb, de vintage svájci óra még mindig nincs a csuklómon.
A képek egy korábbi cikkünkből származnak. A vintage hirdetéseket a Flaxad gyűjtötte.
