Minden korábbival szembemegy az új Moser: nem mechanikus és nem „very rare”.
Az utóbbi évek egyik feltörekvő független óragyártója az H. Moser & Cie., akik a klasszikus óragyártási hagyományokat könnyed kommunikációval, de erős svájci identitással ötvözik. Szerethető, mert nem veszi túl komolyan magát, mégis ritka és kiemelkedő órákat gyártanak. A belépési küszöb eddig a Pioneer kollekció volt, körülbelül 15.000 svájci frankos kezdőárral, plusz az évi pár száz, talán egy-két ezer darabos gyártási kapacitás is megnehezítette egy Moser beszerzését, innen a „very rare” azaz nagyon ritka szlogen.
Ahogy a márka fejlődött egyre szélesebb közönséghez jutott el, akiket valahogy a kommunikáción túl fizikailag is be szerettek volna vonni. Ez hívta életre az digitális Off-Gridet, egy nem annyira okos okosórát, ami a Moser belépő terméke lett.
A tok a már ismert Streamliner, 42,6 milliméteres átmérővel és 14,4 milliméteres vastagsággal, valamint bőséges, 120 méteres vízállósággal. Mind kidolgozásban, mind dizájnban, ez egy Streamliner tok, így csuklón is olyan érzést és megjelenést nyújt, mint a Moser luxus sportórája. A számlap viszont nem is lehetne messzebb egy Streamlinertől.
Eltolva, fentre került a hagyományos időkijelzés, egy perc és egy óramutatóval, a márka jellegzetes fumé, azaz belülről kifelé sötétedő alapján. Egy fekete-piros és egy kék-szürke változat jelent meg. Utóbbi az Alpine F1 csapatnak gyártott, szintén digitális, csapatutasítások továbbítására fejlesztett Streamlinerre emlékeztet.
Klasszikus értelemben vett skeleton, azaz áttört óra, de a megszokott fogaskerekek és hidak helyett csak két dizájn hidat és tech alkatrészeket látunk a zafír búra alatt.
Az órához képest relatíve nagy méretű, alacsony felbontású kijelző nincs mindig bekapcsolva, hanem akkor ébred fel, amikor használjuk, majd utána alvó módba kapcsol. Van benne stopper, GMT, naptár, holdfázis, időzítő, napkelte és napnyugta kijelzés, ébresztő és egy 12 nyelven 10-10 szót tartalmazó szótár. Utóbbi az Off-Grid mód.
A tok baloldalán lévő nagy gombbal lépünk Off-Grid, azaz hálózaton kívüli módba, ahol a GMT funkciónál kiválasztott válasz alapján egy 10 szavas szótárat kapunk az adott ország nyelvén, olyan alapkifejezésekkel, mint a köszönöm, vagy alap üdvözlések. Ez a jópofa extra, amiről nevét is kapta az óra, arra ösztönöz, hogy a telefonunk nélkül induljunk az ismeretlenbe, hálózaton kívül. Ha nagyon szeretnénk, akkor Bluetooth-on is csatlakozhatunk az órára, hogy megkapjuk az értesítéseinket, de mivel válaszolni nem tudunk rájuk, nincs sok értelme összekapcsolva használni az órát.
3.900 svájci frankba kerül mindkét változat, ami már olyan összeg amiért komoly mechanikus órát kaphatunk, ismert gyártóktól, de Moser-t még kétszer ennyiért sem. Az Off-Grid a Moser megoldása arra, hogy valamivel közelebb kerüljön ahhoz az órakedvelő közönséghez, akik ismerik és szeretik az óráikat, de nem tudják megvenni a mechanikus darabokat. Plusz, a már meglévő Moser tulajoknak is egy, a márka identitásához passzoló, könnyed óra, ami jó lehet kutyasétáltatáshoz, ha ahhoz nem vennék fel az 50.000 svájci frankos mechanikus Streamlinert.
Ahhoz, hogy az alacsonyabb belépési küszöb nem rontsa a márka felépített presztízsét, egy olyan óra kellett, ami radikálisan más, mégis Moser. A digitális, kicsit okos Off-Grid látszólag megfelel ezeknek a kritériumoknak.
Színenként 1000 darabot gyártanak, tehát összesen 2000 Off-Grid készül majd, amiket első körben a már meglévő Moser tulajoknak tartanak fenn, majd bárki vásárolhat belőlük. A kapu október 5-ig van nyitva, a cikk megjelenésének napján már elérhető mindenki számára, egészen október 5-ig.
Tok: 42,6 x 14,4 mm acél
Kristály: Zafír
Vízállóság: 120 m
Szerkezet: Moser D10
Szíj: Gumi
Ár: 3.900 CHF
Limitált: 1000 db. / szín
Ref.: 6DI0-1202 (kék)
6DI0-1205 (fekete)




