Új órával bővült az Albishorn képzeletbeli univerzuma, amiben valós termékek vannak.
2024-ben foglalkoztunk már az Albishorn márka egyik alapdarabjával, a Type 10 kollekcióval, ami a híres Type 20 pilótaórák elődje…is lehetne, de nem az. Ez egy képzeletbeli előd, egy „Imaginary Vintage” óra, ami akár az órás történelem valódi része is lehetett volna.
Kontextus nélkül ez a koncepció lehetne egy újabb zavaros, fellengzős – az óraiparban sajnos megszokott – háttértörténet, de az Albishorn márka sokkal inkább egy egyedi, érdekes órákon keresztül folytatott gondolatkísérlet, amit könnyed történetmesélés kísér. Van amikor jól esik egy kis órás Marvel Cinematic Universe a nagy márkák már-már túl sokszor újraélesztett, vintage hangulatú órái mellett.

A történet szerint az Type X-Graph az Albishorn Type 10 egy korai prototípusa, a plexiüveg 30-as évekbeli és a polikarbonát mai formáját az 50-es években elnyerő kísérletek idejéről. A 39 milliméter átmérőjű és 12 milliméter vastag tok feltűnő eleme a középtokon túlnyúló, 41 milliméteres, egy irányba forgatható lünetta, körkörös csiszolással és fehér jelölésekkel. Ez a széles alkatrész kitakarja a tok jelentős részét, így csak az igényes letöréssel díszített, lefelé ívelő tokfülek és a 10 órai kezelőszervek lógnak ki alóla.
100 méteres vízállóságával és karcálló zafírkristályával praktikus hétköznapi óra, ami adott esetben akkor se ázik be, ha vízbe zuhanunk a képzeletbeli repülős bevetésünk során.

A megszokottal ellentétben nem a tok jobboldalára került a korona és a stopper gombja, hanem mindkettőt baloldalt, 10 óra környékén találjuk. Így egyrészt biztosan nem lesznek útban, amikor a csuklónkat mozgatjuk, másrészt a monopusher, azaz egyetlen gombbal vezérelhető stopper hüvelyujjal, akár kesztyűben is kezelhető.
Áttetsző polikarbonátból – igen, amiből terasztetőket is szokás gyártani – készült a szürke számlap. Textúrája ugyanúgy szemcsés, mint a Type 10 órán, de fényviszonyoktól fűggően felsejlik mögötte a mechanikus szerkezet. Nem fumé, és nem is klasszikus sötétített üveg, hanem egy épp csak valamit sejtető megoldás, amin keresztül a szerkezet alkatrészei akár számlapmintázatnak is tűnhetnek.

Repülőgépek műszerei ihlették a két segédszámlap lenti pozícióját. Jobboldalt a folyamatosan futó másodercmutatót találjuk, míg baloldalt a stopper 30 perces számlálóját.
12 óra alá egy elmés, szabadalmaztatott funkciójelző került, amit eltakar a stoppermutató, amikor nem fut mérés, piros amikor fut és fehér, amikor áll. Legjobb tulajdonsága, hogy csak akkor bukkan fel a központi stoppermutató alól, amikor használjuk a kronográfot, ellenben a legtöbb hasonló funkciójelzővel, amik folyamatosan látszódnak.

Az óra tömör hátlapja mögött egy ALB04 M kézi-felhúzású stopperes szerkezet ketyeg, ami egy átdolgozott Sellita SW510. Az extra funkciók, a korona és a segédszámlapok pozíciója miatt itt valóban hozzányúltak a Sellita alaphoz, nem csak átnevezték. 4 Hz-es frekvencia mellett 65 órás járástartalékot kínál.
99 darab készül majd 3 év alatt az új Albishorn Type X-Graph órából, ami egy fekete és egy extra vakond színű bőrszíjon érkezik, 4.250 svájci frankos áron.
A márka weboldalán el lehet merülni az Albishorn képzeletbeli történelmében, ahol az új óra is „történelmi” kontextusba kerül.
Tok: 39 x 12mm acél
Kristály: Zafír
Vízállóság: 100m
Szerkezet: Caliber ALB04 M, kézi-húzós kronográf, 4 Hz, 65 óra járástartalék
Szíj: Bőr
Limitált: 99 db.
Ár: 4.250 CHF

