Vacheron Constantin Métiers d’Art Les Aérostiers – hőlégballon történelem a számlapon

A Métiers d’Art sorozat a Les Aérostiers kollekcióval visszarepít minket egészen a 18. század végére, amikor a tudományos tanulmányok eljutottak oda, hogy a levegőt megpróbálják repülésre használni azon az elven, hogy a meleg levegő felfelé száll, ha azt „befogják”, akkor felemel. A kollekció mindegyik darabja 40 milliméteres fehérarany tokkal készül, ami 30 méterig vízálló, vegyük ezt a vízállóságot úgy, hogy ez a minimum, ami mellett egy kézmosástól, vagy bármilyen vízzel való érintkezéstől nem ázik be, és nem vész kárba egy műremek. A számlap az úgynevezett cloisonné, azaz rekeszzománc egyik típusával a plique-à-jour, magyarul is azsúrnak nevezett típusával készül.

A rekeszzománc lényege, hogy létrehoznak egy keretet, amit felosztanak részekre, azaz rekeszelnek és ezeket a rekeszeket megtöltik a zománcanyaggal. Az azsúr zománc esetében az alaplemezt, amin a keretet tartják -ez a VC esetében üveglap- eltávolítják, így a kiégetett, kész zománc olyan hatást kelt, mint a színes ólomablakok. Éppen csak átlátszóak, ez adja meg a különleges hatását.

A számlap négy sarkában egy-egy zománclemez hiányzik. A nyitott részeken látjuk a az órát és a percet a felső ablakokban, a hét napját és a dátumot pedig az alsókban. Ezeket apró lemezeken látjuk, gyakorlatilag ugróóraként működik. A lemezek alapszíne és a karakterek színe a zománc témáját követi. Az automata szerkezet a 2460 G4/1 nevet kapta, 28800-as lengésszámon dolgozik, a rotor 22 karátos arany, és 40 óra a werk járástartaléka. A márkától megszokott magas minőségű, genfi pecsétes szerkezet.

A léggömb elképesztő aprólékossággal és részletgazdagsággal készül 18 karátos rózsaaranyból és fehéraranyból, a lehető legpontosabban mintázva a konkrét korabeli léghajókat. A vésés folyamata azért is különleges, mert nincs lehetőség hibázni. A mester előtt lévő körvonalaiban végleges arany darabból ha túl sokat vés ki, nem lehet pótolni. Márpedig az egész kézzel készül, így rendkívüli figyelmet igényel. Egy léggömb 3 hétig készül.

Az 5 eseményt megörökítő kollekció 1783-ban, Versailles-ból indul. Étienne de Montgolfier fivérével együtt ekkor repített fel hőlégballont úgy, hogy ha nem is ember, de élőlény, pontosabban egy birka, egy kakas és egy kacsa volt a fedélzeten.

A barna árnyalatú zománc és az élethű, legalábbis a leírások alapján az eredetivel megegyező hőlégballon kosarába még az állatok is bekerültek. A sikeres teszt után a kísérletezőkedv csak nőtt, és még ebben az évben, szintén a Mongolfier fivérek Párizsban ismét elemelkedtek a felszíntől, viszont ezesetben már nem állatok voltak a kosárban, hanem Jean-François Pilâtre de Rozier és François Laurent d’Arlandes.

A cikk elején a galériába feltöltöttem egy képet, amin a léghajó korabeli ábrázolása van egy röplapon, összehasonlítható, hogy az óra számlapja és az eredeti léghajó a megszólalásig hasonlítanak. A kék zománc témáját egyértelműen az égbolt kékje ihlette. Nagyon érdekes, hogy a zománclapok, minthogy átlátszóak, látszik alattuk a szerkezet néhány eleme, ezzel is betekintést engedve a hőlégballon kulisszái mögé, mégsem túl erőteljessé téve a werk megjelenését.

Következő évben, 1784-ben Párizsban Jean-Pierre Blanchard is sikeresen próbálkozott a repüléssel. A különbség a hőlégballon koncepciójában volt, ugyanis míg a a korábbi próbák során száraz szalmát és száraz fát égettek, hogy az „meghajtsa”, Blanchard viszont hidrogénnel töltött és lezárt ballont használt, a kosár szélére pedig apró szárnyakat rögzített, hogy azokkal navigáljon. Már a felszállásnál közel volt a tragédia, amikor az egyik néző dühroham közepette hadonászni kezdett kardjával és egy kötelet el is vágott, mindezt azért, mert nem szállhatott fel.

Már a felszállásnál közel volt a tragédia, amikor az egyik néző dühroham közepette hadonászni kezdett kardjával és egy kötelet el is vágott, mindezt azért, mert nem szállhatott fel.

Szintén ebben az évben de Bordeaux-ban már három személyes kísérletet hajtottak végre. A számlap hűen tükrözi az akkor léggömböt és láthatjuk, hogy micsoda jelenség volt ez akkoriban. Hogy-hogy nem a zománc a bordó árnyalataiban játszik.

 A kollekció ötödik, mondhatni legkésőbbi darabja pedig 1785-öt és Bagnols-t idézi fel. A kosár fehér-, és sárga aranyból készült a hőlégballon tetejének kékjét pedig galvanizálással érték el. Jellegzetes az építészetből ismert két „oszloptartó” alak. Évekkel később a hőlégballon vásznából, hogy ne a szemétbe kerüljön, ruhákat készítettek.

Sokszor volt már szó arról, hogy egy óra a történelme, vagy története miatt olyan érzést kelt bennünk, mintha mi is részesei lennénk a történelemnek. A Métiers d’Art család Les Aérostiers 5×5 darabos kollekciója egészen a 18. század végére repít vissza minket úgy, hogy a számlapot nézegetve elképzeljük azt, hogy milyen lehetett az élet ebben a korban. Akkor, amikor a mai világunkhoz és az általunk ismert technológiához képest keveset ismertek még az emberek. Hogy milyen volt az a kor, ahol a Párizs melletti parasztok annyira megijedtek a számukra ismeretlen, éppen landolt tárgytól, hogy tönkretették azt. Engedjük el a fantáziánkat miközben nézegetjük a részletgazdag, kézzel készült művészi alkotásként is felfogható számlapokat, és éljük meg milyen lehetett felfedezőnek lenni, vagy hőlégballonnal elsőként átrepülni a La Manche csatornát (1785). Mert ezzel a kollekcióval ez volt a cél, hogy visszarepüljünk oda, ahol még csak tanulták a repülést.