2015-ben újraindítottak egy márkát, ami már a 18. században tengerészeti kronométereket gyártott. Jellegzetes, “regulátor” elrendezéssel, kiemelkedő pontossággal. A modern technika segítségével a régi típusokra alapozva modern kori csodákat alkotnak.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Az újraindítás után egy évvel, 2016-ban már díjat is nyert a márka, ráadásul az „Arany tű” díjat a Grand Prix d’ Horlogerie de Genéve-en.
Különleges, 8 szögletű tokjait a 18. századi hajó kronométerek ihlették, készülnek aranyból, acélból, titánból, és már bronzból is.
A szerkezet több szempontból különleges. A kiegyenlítő csiga, a máltai kereszt és a tourbillon mind-mind óraipari érdekességek, de menjünk sorban. Az óragyártók mindenkori legnagyobb problémája, hogy miként lehet olyan szerkezetet tervezni, aminek főrugója egyenletesen adja le a nyomatékot.
Bár a napjainkban ismert svájci horgony-gátszerkerkezet [erről sokat írtunk itt] elég stabil ahhoz, hogy aránylag kis mértékben legyen érzékeny a nyomatékváltozásra, viszont ahhoz, hogy még egyenletesebbé tegyük a nyomatékleadást és növeljük a pontosságot, vissza kell nyúlni régibb módszerekhez, ilyen például a kiegyenlítő csiga és a máltai kereszt.
A kiegyenlítő csiga lényege röviden: Mint a fenti képen látszik, van egy rugóház és van egy csiga. A csigára egy lánc van tekerve, aminek a vége a rugóházhoz kapcsolódik. A rugóházon és a csigán is egy spirális horony vezeti a láncot. Ahogy a rugó jár le, feltekeri magára a láncot. A csiga nevéből/formájából adódóan nem egy henger, így folyamatosan változik az áttétel a rugóház és a csiga között, ezzel téve lehetővé a folyamatosan egyenletes nyomaték leadást.
A máltai kereszt szerepe, hogy meghatározott számú/mértékű fordulatot enged, a fordulat végén a rugótengely nyelve a máltai kereszt zárófogához érve megállítja a rugótengelyt, tehát magát a rugót, ezáltal az óra megáll. Ennek a lényege, hogy megfelelő beállítás esetén akkor állítja meg a rugótengelyt a zárófog, amikor a nyomatékleadás kilépne a fenti ábrán látható „B” szakaszból és a kiegyenlítés ellenére a nyomatékleadás egyenletlenné válna, tehát változna, csökkenne az óra pontossága.
A rugó alapvetően 80 óra járástartalékkal rendelkezne, viszont a máltai kereszt mechanizmusa ezt 53 órára csökkenti – ebből is láthatjuk, hogy az utolsó 27 órában már nem lenne annyira egyenletes a nyomatékleadás, hogy a megfelelő pontossággal járjon az óra.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
És a tourbillon. Nevezhetjük egy speciális járattípusnak, lényege, hogy a pozicionálási hibákat kiküszöbölje. Fontos szerepe a zsebóráknál volt, a karóráknál inkább csak egy jelkép, a gyártó bizonyítéka arra, hogy technológiailag képes arra, hogy csináljon ilyet. A szabályozása bonyolultabb, mint egy átlagos hajszálrugókulccsal szerelt órának, a felépítése pedig lényegesen bonyolultabb. Cserébe szép, és tényleg egy technológiai bravúr.
A Ferdinand Berthoud modelljeinél azzal egészítették ki a tourbillont, hogy összekötötték egy központi másodperc mutatóval. Mivel a tourbillon pontosan egy perc alatt tesz meg egy kört, így egy pontosan ugyanakkora, és ugyanolyan fogazású kerékkel oldották meg, aminek a tengelyére tették a másodperc mutatót. A régebbi modellel szemben (lsd. 1. kép) nem látni ezt, mivel a számlap befedi szemből szinte az egész szerkezetet. És itt térjünk is át a számlapra, ami nem fehéraranyból, acélból, vagy bármilyen különleges anyagból készült, hanem alpakkából, ami 60% réz, 20% nikkel és 20% cink.
Ahhoz, hogy ilyen színe és textúrája legyen, ródiumozzák, ettől nyeri el ezt a jellegzetes fémes szürke színt, ami a fény esésétől függően változtatja árnyalatát, és szálcsiszolják. Az órák kijelzése két óránál aránylag trükkös, egy zafírlemezre festették fel a számokat és egy fehér lemezt tettek alá, hogy rendesen látható legyen, térérzetben teljesen más, mintha egyszerűen egy fehér tárcsára festették volna fel. A járástartalék skálája 11 óránál vésett, csak úgy mint a perceket mutató segédszámlap osztása fent 12 óránál. A másodperc mutatót pedig már kiveséztük bővebben a tourbillonnál.
És a tok… A tiszta bronz tok, aminek a hátlap pereme, ami a bőrrel érintkezik titán, hogy ne kezdje ki a csuklónkat, viszont a tok minden más része bronz. A bronz pedig patinásodik, elszíneződik, és nincs két tok, ami egyformán változna, így mindegyik tok másként néz ki. Más az elszíneződés mértéke, más a színeződés mintája, gyakorlatilag az 5 órából álló kollekció adataiban, specifikációjában teljesen egyforma, kézbe véve mégis egészen mások. Ellenben a többi gyártóval, akiket sokáig sorolhatnánk, de például Tudor és Eterna, a Ferdinand Berthoud nem egyen-színű, tiszta órákat ad el, hanem mindegyiket egyedileg patinásítja, így teljesen különböző órákat létrehozva. Érezni az érlelt bronz szagát… egészen perverz.
A 44 milliméteres nyolcszögletű tok a hajszál híján 14 milliméteres vastagságával egy pillanatig sem szeretne kicsinek tűnni. Ez a forma még 35-36 milliméter környékén is kifejezetten férfias, nem hogy ekkorában, mindenesetre kellett a hely a kiegyenlítő csigának és a tourbillonnak. Az óra két élén 11 és 2 óránál egy-egy zafír ablakon keresztül látunk rá a csiga és a rugóház oldalára is, hogy lássuk a láncot, mennyire van feltekeredve. Teljesen haszontalan, de ötletes és látványos megoldás.
Az óra 30 méterig vízálló, tehát, ha kezet mosunk és vizes lesz, akkor egyrészről várhatjuk a patina változását, másrészt sajnálhatjuk a rendkívül finom bőrszíjat, de amiatt nem kell aggódjunk, hogy ennyitől beázna. Mondhatni szerencsénk volt, hogy a létező ötből három darab egyszerre tudott kéz alá kerülni, így lehetett igazán jól látni a különbséget az árnyalatok között, és így lehetett egy rögtönzött, nagyjából 200 millió forintos dominót építeni, amit aztán a termékmenedzser hölgy javaslatára nem indítottunk el.
