Azt, hogy a Jaeger-LeCoultre elképesztő órákat tud készíteni, tudtuk, sőt a gyárlátogatás során meg is néztük, hogyan készülnek ezek és megérthettük azt, hogy mit jelent az órakészítés magasiskolája, a Haute Horlogerie.
Most az SIHH első napján ismét kaphattunk egy olyan alkotást, ami emlékeztet minket arra, hogy az órakészítés valójában miért is művészet. Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy összegyűlt 760-790.000 frankunk, tehát nagyjából 220 millió forintunk óravásárlás céljából, már csak egy rövid nevet kell, kitaláljunk az óránknak, hiszen akármikor megkérdik tőlünk, márpedig ezt az órát látva meg fogják kérdezni, hogy mit viselünk, igen körülményes elmondani, hogy Master Grande Tradition Gyrotourbillon Westminster Perpetuel pedig, finom svájci raccsolással kiejteni a Westminstert, így a brit kilépés előtt… Talán épp a svájciak küldik a “teljes függetlenedés” alkalmából?
Első pillantásra a kifejezetten látványos gyrotourbillon tűnik fel, és a naptár. Ha jobban megnézzük, akkor látjuk, hogy évszám is van, tehát öröknaptárral lehet dolgunk. Tovább böngészve az órát – nem mondhatjuk, hogy számlapot, mert az csak egy része az elénk terített felületnek – megtaláljuk a gongokat és az egész meglepően kék színű gyűrűket, amik a percütés hangját adják. A caliber 184 kézihúzós, 52 óra járástartalékkal, és rengeteg, 126 kövezett csapágyat tartalmaz. Külön érdekessége a constant force, azaz a folyamatos energialeadás egyik megoldása. Évszázadok óta megoldandó probléma, hogy a főrugótól mindig egyenletes energia jusson el a billegőig, és ez a hagyományos óraszerkezeteknél napjainkban sem megoldott még, bár a főrugó minősége sokat javult. Több megoldás létezik, ilyen a máltai kereszt, vagy a kiegyenlítő csiga, ahogy azt a Ferdinand Berthoud-nál már láthattuk. A JLC ezesetben a remontoir d’égalité megoldást használta, ennek is köszönhető például az ugró másodperc mutató, ami ezáltal nem úszik, mint azt a mechanikus óráknál megszokhattuk, hanem percenként lép egyet.
Tehát egy öröknaptáras, percütős gyrotourbillon, 43 milliméter átmérőjű, 14,8 milliméter vastag fehérarany tokba. Milyen szerencse, hogy egyáltalán nem hiányzik a stopper, így még a mai divatnak is megfelel az óra mérete, miközben hordható is – attól eltekintve, hogy egy hétköznapi öltönyóra ennél lényegesen kisebb, de ez nem is egy hétköznapi darab.
A hangokat kiadó gyűrűket a zafírüvegre rögzítették, hogy azok felerősítsék a gongok hangját, ez nem új a JLC-től, mi is találkoztunk már vele korábban (például itt), tényleg kiemelkedően hangosan és tisztán csilingelnek. Az viszont már igen, hogy a Big Ben harangjátékát adják elő – vegyük azért figyelembe a gongok számából adódó korlátokat.
Kétféle számlap közül választhatunk, az egyik a Reversoknál már megismert fehéres-ezüstös, szemcsés texturájú számlap, a másik pedig az éppen az SIHH előtt bemutaott Master Ultra Thin Moonnál is látott gilosált kék változat, ami tényleg mesésen töri a ráérkező fényt. A hónapot, évet, hét napját apró alakban mutatja, a dátumot pedig a számlap körüli vésett körön, mutatóval a . Mivel a tourbillon belelóg a dátumba, kénytelenek volták az órához illő, elgáns megoldást találni: a mutató átugorja a tourbillont, láthatjuk a képeken, hogyan jön tizenhatodika után tizenhetedike.
Meglepődnék, ha földhözragadtabb darab nem érkezne a JLC-től, de az tény, hogy ezt nehezen űberelheti más modell a márkától.
Galéria:
