A monopolhelyzet, a Swatch Group és a Svájci Versenyhivatal története.
Miután a gyártók berendezkedtek, és élvezték, hogy fejlesztésre nem, vagy csak a felső-, vagy luxuskategóriás modelleknél kell költsenek – olyan komplikációkat, mint például az öröknaptár, ami van annyira bonyolult, hogy mindenki küzdjön meg érte magának -, a Swatch Group feje, a megboldogult Nicolas G. Hayek felbosszantotta magát, mondván ők fejlesztenek, bővülnek, építkeznek, alkalmazottak százait veszik fel, hogy tartsák a színvonalat és a szükséges mennyiségeket, más márkák pedig csak tokozzák az ETA werkeket, és degeszre keresik magukat, így 2002-ben bejelentette, hogy az ETA hamarosan befejezi a Swatch Group-on kívüli gyártók felé történő szerkezet értékesítést. Ez az egész piacot felháborította, és egyszerre kétségbe is ejtette, hiszen a saját szerkezetek fejlesztése rengeteg időt és pénzt igényel, erre senki nem volt felkészülve. Svájc viszont egy fegyelmezett ország, és nem hagyták, hogy Hayek – aki egyébként megmentette a svájci óraipart – randalírozzon, és felborítsa a profitorientált békét.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Ekkor jött a COMCO, vagyis a Svájci Gazdasági Versenyhivatal, és leállította a tervet, mondván az ETA teljesen monopol helyzetben van a svájci szerkezetgyártás terén, így igazán nem lenne fair a többi piaci szereplővel szemben, ha nem adnának el több szerkezetet. Ha az ETA monopol helyzetben volt, akkor minek nevezhetjük a Nivarox nevű hajszálrugógyártó céget, ami a hajszálrugók több, mint 90%-át készítette. Ez pedig az egyik legfontosabb alkatrész egy órában, ez szabályozza a ketyegést, rendkívül vékony, elképesztően precíz gyártási folyamatokat igényel, tehát teljesen esélytelen volt, hogy valamelyik gyártó gyorsan létrehozzon egy hajszálrugó gyárat.
2005-ig ült a döntésen a COMCO, majd megszületett: a Swatch Group 2008-ig köteles mindenkinek, aki eddig vásárolt, a szükséges mennyiséget szállítani, nem csökkenthet, majd 2008-tól csökkenthet fokozatosan 2010-ig. 2009-ben viszont (halála előtt egy évvel) Hayek kijelentette, hogy meg akarja szüntetni a konkurens cégek ellátását. Egyik oldalról érthető, hiszen a Swatch Group alá egész sok márka tartozik, és mindeközben a vetélytársaknak szállít szerkezeteket. Másik oldalról viszont ezt nem ingyen teszi, de teljesen érthető, hogy a szerkezet eladásokból származó profit ellenére zavarta, hogy a konkurensek részben miatta is sikeresek. 2010-től vizsgálatot indított a COMCO és megállapította, hogy az ETA és a Nivarox annyira monopol helyzetben vannak, hogy szó sem lehet arról, hogy egyik pillanatról a másikra bezárják a kapukat. A 2012-es döntés értelmében – a 2010-es statisztikákra hivatkozva – elkezdheti csökkenteni az ETA a csoporton kívülre értékesített szerkezetek és alkatrészek mennyiségét, 2014-15-ben 30%-kal, 2016-17-ben 50%-kal, és 2018-19-re 70%-kal. A Nivarox által szállított alkatrészeket pedig 2023-ra csökkentheti 70%-kal, lépcsőzetesen leépítve.
Ezzel nagyjából elérték a céljukat, ha nem is egyből, de összességében 20, az első döntéshez képest 10 évre. Aki csúf, gonosz monopol-szerkezetgyártónak gondolja most az ETA-t, az fellélegezhet. 2016 októberében kiadott az ETA egy közleményt, amiben bírálta a COMCO döntését. Történt ugyanis, hogy 2017-re a főbb megrendelők/vásárlók, mint például a Tudor, vagy a Sellita (róluk később, a következő oldalon) 700.000-rel kevesebb szerkezetet rendeltek, mint a korábbi években, így a gyártókapacitás és a külső cégek által megrendelt werkek között 900.000 szerkezetnyi különbség van, vagyis ennyire lenne még berendezkedett gyártókapacitása az ETAnak, de mégsem kell a főbb vásárlóknak, így az ETA kérvényezte a COMCO-t, hadd értékesítsék szabadon ezeket a szerkezeteket.
A COMCO pedig nemet mondott, mondván a megállapodásnak nem kell a változó piaci körülményekhez alkalmazkodnia -azokhoz a változó piaci körülményekhez, amit maga a Swatch Group idézett elő. Hát akkor hogy is van ez? Nem akarjuk, hogy vásároljanak, aztán szomorúak vagyunk, ha nem vásárolnak? A válasz nagyon egyszerű: az ETA (vagyis a Swatch Group), amikor megegyezett a COMCO-val a csökkentésben, akkor a 2010-es mennyiséghez mérten vállalt minimum leszállítandó mennyiséget, ami 2017-re 1,5 millió darabról szólt. Viszont ha a tervezett vásárlók mégsem vásárolnak, de nem is tudja szabadon értékesíteni a szerkezeteket, akkor nem teljesítette a kötelező mennyiséget. Erre válaszként az ETA bejelentette, hogy jelentős áremelést kell eszközöljön, ahhoz, hogy kompenzálja az el nem adott szerkezetek és az aktív termelési egységek közötti különbségeket, hiszen gyártás szempontjából hatalmas, kiépített infrastruktúrával rendelkeztek, hogy kiszolgálják a kötelező mennyiséget.
Hogy a Swatch Group hogyan oldotta meg ezt a feladatot, végül üzleti titok maradt, de minden bizonnyal sikerült megfelelni a megállapodásnak.
A következő oldalon bemutatjuk azokat a szerkezetgyártókat, amik lehetőséget kaptak és azokat az óragyártókat, akik kezükbe vették az irányítást. LAPOZZ.
hozzászólás
Tetszett ez a történeti trilógia. Köszönjük az írást.
Várható hasonló írás Seiko/Citizen történetéről, werk-jeiről? (Esetleg a végére egy összehasonlítás, hogy melyik svájci szerkezet kihívója melyik japán werk)
Arra én is vevő lennék. Tetszenek a cikkek, szépen összeszedettek.
Mindhárom svájci órákról szóló cikket elolvastam, és végre valami rendet tettek ezek a cikkek az interneten különböző címszavak alatt a svájci órákról szóló információk között. Nagyon érdekesek ezek a cikkek, de több olyan svájci óramárkát nem találok egyik nagy csoportnál sem, ami pedig híres márkaként szerepel a köztudatban. Hová tartoznak a következő márkák: DOXA, Cerina, Claude Bernard, Roamer, Luis Erard, Epos, Atlantic, Candino, Adriatica? Ezek közül csak a Certinát találtam meg a cikkekben, és érdekelne, hogy (mivel ilyen automata óráim vannak) ezek most melyik minőségi kategóriába tartoznak.Öröklés útján jutott hozzám az előzőeken kívül két db annakidején (a 60-as-70-es években) Svájcban vásárolt automata óra, amikről nem tudtam semmilyen információt beszerezni. Sperina,és RICHARD a márkanevük. Az internetes órás topikoknál több helyen érdeklődtem, képeket is betéve, de nem válaszolt senki a kérdéseimre, valószínűleg nem tudtak semmit az órákról. Önök esetleg tudnak segíteni? Ha adnak emailcímet, küldök képeket az órákról.
Segítségüket elöre is köszönöm!
Kedves József!
Örömel tölt el, hogy a cikksorozat segített átlátni a svájci óraipart, ez volt a célom vele. A Doxa külön említést érdemel, lesz még róla szó, olvassa el kérem itt az oldalon Tatár Jeromos nagyszerű írását, az tökéletesen érzékelteti, hogy mi a Doxa. De a rövid véleményem az, hogy a Doxa Magyarországon volt népszerű, külföldön nem volt annyira nagy szám, Magyarország pedig mint tudjuk elenyésző. A többi márka amit említ nem emelkedett ki különösebben azon számtalan gyártó közül, akik akkor léteztek. A Claude Bernard, a Louis Erard nem különösebben említésre méltó márkák, mondhatni egy a tömegből. A Roamer legalább készített kultikus dizájnokat, mint pl. a Mustang.
Atlantic, Candino, Adriatica szintén zenész, régi kis márká, amik nem tudták maguktól túlélni a kvarcválságot. És ilyesmi a Soerina és a Richard. Nem is fog több infót találni róluk, mert nyom nélkül eltűntek.
Viktor
Kedves Viktor!
Köszönöm a gyors válaszát, de ahogy abból látom, van itt még mit helyrerakni a svájci órák vonatkozásában.
Először is én a 9+2 db automata órámat a Sperina és a RICHARD kivételével (amiket örököltem) az elmúlt 3 évben vettem, gyári új állapotban hivatalos gyári megbízással rendelkező forgalmazótól. A gyártói mind svájci üzemek (manufaktúrák) 80-130 éve működnek, és ma is széles választékban készítenek kvarc és automata órákat, 50.000-1.200.00 ft közötti árakon. Mindnek elérhető weblapja van, és sok országban (nemcsak Európában) forgalmazzák ezeket az órákat. A Claude Bernard, Louis Erard, Epos és Atlantic órák a Doxa-Certina órák szintjén vannak, sőt az Atlantic még egy kicsit ezek fölött.
Másodszor egy svájci óra attól svájci, hogy svájci minőségi előírásoknak megfelelő, meghatározott mértékig svájcban gyártott és teljesen svájcban összeszerelt óra, legalábbis hivatalosan ezekre lehet ráirni, hogy swiss made.. Attól, hogy a 007-es ügynök hordja a filmekben (Omega) , vagy a reklámkampány hatására a csúcsmenedzserek „státuszszimbóluma” lett (Rolex) attól ezek semmivel sem jobbak, mint más, nem agyonreklámozott, de svájci minőségben készült svájci órák. Ahogy a cikkében olvasható a svájci óraipart a különböző csúcsmendzserek (a megmentők) a svájci minőség és fejlesztés mellett (amit nélkülük is megtettek volna a svájci óraiparosok, csak anyagilag nem bírták volna) főleg a hatalmas és költséges reklámtevékenységgel „szálltak be” a svájci óraiparba.
De ugye egy termékre fordított reklámköltséget a vásárlók fizetik ki, vagyis ezek az agyonreklámozott órák (pl. a 007-es ügynökfilmek szponzorálása, meg az F1-ben reklámozott órák (Hublot, Oris) stb. ára vastagon tartalmazza a reklámköltséget. Azok az órák viszont amiknek a gyártói nem költenek ilyen sokat reklámra, azok ugyanolyan jó órákat készítenek, csak olcsóbban. De van akinek minél drágább valami annál jobb, mert annál jobban lehet vele „villogni”!
Azok vegyenek Rolexet, meg Omegát, meg Longinest, stb. És fizessék a reklámköltségét az óráiknak.
De akik értenek a szakmához, azok ne legyintsenek azokra az órákra, amik nem ilyen nagy forgalmazó konszernekhez tartoznak, mert azok minőségben semmivel sem rosszabbak mint az agyonreklámozott társaik. Mert egy Calude Bernard, egy Edox, egy Epos, egy Cover, egy Atlantic, egy Bergstein, egy Marvin, vagy egy Louis Erard reklám nélkül is ugyanúgy magában hordja a svájci óraipar minden minőségét, értékét és finomságát, mint egy Rolex, vagy Omega, stb.
De ezzel nem kell ám egyetérteni, viszont ez is egy vélemény!
Üdvözlettel: József
Kedves József,
Szívesen szállnék szembe néhány állításával, de az hosszú lenne, és vágnom kell a szerdai vlogot.
Röviden csak erre reagálnék: „Másodszor egy svájci óra attól svájci, hogy svájci minőségi előírásoknak megfelelő, meghatározott mértékig svájcban gyártott és teljesen svájcban összeszerelt óra, legalábbis hivatalosan ezekre lehet ráirni, hogy swiss made.. ”
„meghatározott mértékig”. TA swiss made akkor kerülhet fel, ha az óra költségeinek az X százaléka svájcban „jön létre”. Ez 2017-ig 50, azóta 60%. Ez azt jelenti, hogy ha egy óra tokja, szíja, számlapja, mutatója kínában készül, viszont a szerkezete mondjuk egy ETA, vagy Sellita, és a gyártó tudja igazolni, hogy ezen példa esetében az óra összértékének a szerkezet (tehát ami svájci) kiteszi a 60%-át és az alkotóelemeket svájcban szerelik össze – tehát betokozzák a werket egy svájci faluban-, akkor az bizony swiss made lehet. Ennél meredekebb, amikor a szerkezet is kínai, de svájcban szétszedik, összerakják, és bizonyos alkatrészeket kicserélnek svájci alkatrészekre – ez máris ér annyit könyveléstechnológiailag, hogy megvan a 60%.
Bár erről szó van a három rész egyikében, de itt még részletesebben, igaz angolul: https://www.ablogtowatch.com/swiss-made-mean-whole-lot-more-watches-2017/
Úgy érzem félre értett a Claude Bernard, Louis Erard, Epos és Atlantic kapcsán, nem magyarázkodnék, tudom, hogy létező márkák.
Csak gondolom, hogy úgy alkot ennyire sziklaszilárd véleményt, hogy volt a kezében Claude Bernand is, és Hublot, Oris, Omega, Rolex is, és nem csak egy pillanatra, hanem volt ideje alaposan megvizsgálni, netán hordta is pár óráig, napig, hétig.
Nekem szakmai kötelességem úgy véleményt alkotni kidolgozottságról, összerakottságról, minőségről, gondosságról, háttérről, stb, hogy saját tapasztalatokra alapozom a cikkeket. Ezért kérem engedtessék meg nekem az a lehetőség, hogy valamit jobbnak gondoljak, mint valami mást.
Üdvözlettel,
Kedves Viktor!
Ügy látom, hogy a második megszólalásom egy kicsit „karcosra” sikerült, higgye el, semmi bántó szándék nem volt benne.
Ami a lényeget illeti, mi más-más oldalról nézzük ezt a svájci óra kérdést. Én laikus óravásárló és használó vagyok, Ön pedig feltételezem szakmailag képzett órás, és óraforgalmazó. Én akkor is csak laikusként tudok véleményt alkotni az órákról, ha utánanézek az óragyártóknak, óraszerkezeteknek, óramárkáknak.
Az órát vasárló emberek 99,99%-a nem tudja „mélyszakmailag” megítélni azt az órát amit vesz, nem tud különbséget tenni óraszerkezet és óraszerkezet között, mert soha nem látja az óra szerkezetét. Kivéve talál amit az üveg hátlapos automata óráknál lehet látni egy óraszerkezetből. A laikus óravásárló (a laikus nem rosszértelemben értendő) az óra külsejét látja először, azután az árát, és ezzel egyidejűleg valószínűleg az óra eladójától beszerzett információt kap az óra szerkezetéről. Hacsak nem valamilyen előre összeszedett információk alapján egy bizonyos órát keres. Az óra nem olyan mint az autó, aminek fel lehet emelni a motorháztetőt és meg lehet mutatni a motort. Ami persze nagyon sok autóvásárlónak sem mond semmit (mármint hogy látja az autó motorját) az óravásárlóknak sem mondana szinte semmit ha az óra eladója kinyitná az óra hátlapját és megmutatná a szerkezetét.
Véleményem szerint (mert ugye a véleményalkotáshoz mindenkinek joga van) ezeket a „csúcskategóriás” órákat vásárlók döntő többsége sem ismeri az általa megvásárolt luxusórák szerkezetét, és nem tudja azokat összehasonlítani más minőségi órákat gyártók szerkezeteivel, hanem a marketing hatására veszi az adott órát. Mert ugye ahogy olvasom, a Rolex valamelyik típusára vannak akik éveket is hajlandók várni, mert ott keresleti piac van, ugyanúgy, mint pl. a Ferrari autónál, ahol szintén éveket kell várni egy bizonyos típusú autóra. Szerintem ugyanúgy, ahogy a világon (Németorszgon kívül, ahol nincs sebbességkorlátozás az autópályán) sehol nem tudja a Ferrari 300 km/órás sebességét egy Ferraritulajdonos kihasználni, ugyanúgy a búvároknak készült búvárórák kivételével a kronográf órák sokszintű szolgáltatását sem használja ezeknek a Submariner meg Speedmaster óráknak a tulajdonosa sem. Lehet, hoyg ez rosszindulatú feltételezés, de én így gondolom.
Ez már a kereskedelem „szakmai” vonala, ahol a minőség egy bizonyos minimum elvárástól fölfelé teljesen függetlenné válik az adott óra „népszerűségétől” és ezzel az árától. Pl. a Certina DS Powermatic80 automata órámat elvittem az órás ismerősömhöz, (aki az összes többi automata órámat tökéletesen beszabályozta 0-+2 sec/nap pontosságra) hogy állítsa be ezt is, mert késik! A legnagyobb meglepetésemre az óra megvizsgálása után megállapította, hogy ennek az órának nincs finomszabályozója, ami minden automata órának van! És állítólag a Tissot Powermatic80 órában is ugyanez a szerkezet van.
Én a svájci órák iránti lelkesedésemet onnan vettem, hogy amikor a nagyapámtól örököltem egy IWC Schaffhausen arany zsebórát (1924-ben gyártódott) és kinyitottam a hátlapját, akkor elámultam azon a finoman kidolgozott kimondottan szép szerkezeten, amit abban láttam. Amiről írt, hogy ilyen csúcsmárkákat láttam.e vagy hordtam-e annyit, hogy az előzőekben említett (és szerintem csúcsmárkának számító) IWC órán kívül egy Omega órát volt szerencsém egy svájci ismerősömnél komolyabban megnézni, és van egy ORIS aranyozott automata órám (szintén örököltem) amit viszont nem hordtam, mert női óra. A többi órával kapcsolatos véleményemet az általam birtokolt órák hordásával alakítottam ki, és pl. kinézetre, az óra kidolgozottságára vonatkozóan a japán automata órák (ebből is van pár db. Seiko, Orient, Citizen) vagy a japán szerkezetes német automata órák ugyanolyan finom kidolgozottságúak, és a pontosságuk is hasonló mint a svájci automata óráimnak. Persze valahogy a svájci automata órát másképp hordja az ember mint a japánt, vagy a németet, hogy miért azt gondolom ahhoz lehet hasonlítani amit említett, hogy tudom-e hogy milyen egy Rolexet, vagy Omegát, vagy Hublot órát hordani.Azt nem tudom, de (mivel a vélemény szabad) nekem valahogy nem népszerű az, amikor valaki azért húzza fel az öltönyzakója újját egy szakmai kamarai rendezvény záróvacsoráján, az asztalra felkönyökölve, hogy mindenki láthassa, hogy neki Rolex órája van. Valahogy szerintem egy öltönyös rendezvényen egy sima 38-40 mm átmérőjű, 8-9 mm vastag óra-perc-naptáros bőrszíjjas konzervatív kinézetű óra elegánsabb, mint egy 45-48 mm átmérőjű 12 mm vastag fémszíjjas búváróra.
Termszetesen ezek saját vélemények, viszont véleményt cserélni és ellenvéleményeket megvitatni soha nem lehet hátrány, én is több érdekes dolgot tudtam meg az itt olvasott cikkekből. Pl. azt, hogy most fogok venni egy Tissot automata órát, mert eddig rossz véleményem volt róla, de most ahogy néztem az óragyártók társaságát és a cikkeikből is több helyen említik, igy beletartozhat az óráim gyüjteményébe.
Üdvözlettel: József
Kedves József!
Köszönöm a hosszú és szimpatikus kifejtést! A vita mindig egy nagyon hasznos dolog-
Magam újságíróként végeztem, és az órákkal kapcsolatban is újságíóri formában jelenek meg, mintsem forgalmazó, eltekintve néhány érdekes használt, vagy vintage órától.
Teljesen érthető, amit a „laikus óravásárló” nézőpontjáról ír. Pontosan ezért vannak az órás újságírók, ezért dolgozunk, ezért csináljuk a YouTube-on a hetente megjelenő beszélgetős videóinkat, hogy átadjuk a „laikus óravásárlónak”, hogy mi különbség egy olcsóbb és egy drágább óra között. Természetesen ennél sokkal részletesebben.
Ahogy említjük sokszor – és talán ez összefoglalja a beszélgetésünkre a választ -, egy tízszer drágább óra nem tízszer jobb, mint az olcsóbb. Egy 2,5 millió forintos óra nem tízszer jobb, mint egy 250 ezer forintos. Egy bizonyos minőségi szint fölött az órák újkori, gyártó által meghatározott ára a minőséggel nem egyenes arányosan nő, hanem exponenciálisan. Ezért van az, hogy egy Rolex Submariner nem tízszer jobb óra, mint egy Certina DS Action Diver, vagy egy Davosa Ternos.
Ettől még jobb, csak más szemmel kell vizsgálni. Az acélból van? Mutatja az időt? Be lehet szabályozni 5 másodpercen belülre? Vízálló? kérdéseken túl számos olyan részlet van, ami drágábbá tehet egy órát, mint a másik.
Számtalan mindentől függ egy óra ára, például az adott gyártó gyártói kapacitásától, az alkotóelemek beszerzési helyétől, hogy mi készül házon belül és mi nem. Ha a tok nem külföldről jön, hanem svájci, máris egy hatalmas extra lehet az árban. Használ-e aranyat, vagy fehéraranyat valahol az órán – a Rolexek mutatói és indexei minden modellen aranyból, vagy fehéraranyból készülnek -, számtalan ilyen apró részlet határozza meg az árat, és így lesz egy nagyon jó óra, mint az Oris Divers’ 65 máris 600.000 forint, és nem 250.000. Mert kisebb gyár, lényegesen kevesebb órát gyártanak, mint a Certina, ezért a tervezési és előállítási költség lényegesen kevvesebb órán kell megtérüljön, és így tovább…
A Ferrariban sem a végsebesség a lényeg, az az autós kártyában volt, hanem ahogy eljut oda. Gyorsan 🙂 Egészen más – lehet – egy Ferrarival autózni a szerpentinen, mint egy Renault Clioval. Én voltam montenegrói, zakopanei, transzfogarasi autós túrán, igaz „csak” egy Mazda Mx5 roadsterrel, és bizton állíthatom, hogy sokkal nagyobb élmény volt, mint az autók 99%-ával.
A luxusórák is hasonló. Úgy gondolom, hogy egy skálán, ami mondjuk a Suzuki Swifttől a Bugatti Veyronig tart, vagy órák között a Swatchtól a Jacob&Co Astronomiáig, mindenki megtalálja magának és a pénztárcájának megfelelő minőségű/kidolgozottságú/megjelenésű/anyagból készült/stb órát. Hiszen attól, hogy nem egy Certiát vett, hanem egy Rolexet/Blancpaint/Omegát/Hublot-t attól még nem feltétlenül rossz ember, hanem az a márka/típus/anyag/kidolgozottság/stb tetszik neki, és telik rá.
A Powermatic 80-ról (ez a szerkezet neve) lesz külön bejegyzásünk, tényleg nem lehet szabályzoni, sőt, vannak ott még érdekességek.
Üdvözlettel,