Biver és Bond: a kémfilm óraipari evolúciója / BCM

Az alábbi cikk több, mint egy éve frissült utoljára, az olvasása során kérünk ezt vedd figyelembe! Bár az órák technikai specifikációi visszamenőleg nem változnak, és cikkeinkben a mindenkori véleményünket, valamint legjobb tudásunk szerinti ismereteinket vetjük papírra, a használtpiaci árak és trendek kifejezetten hektikus változók.

Amikor megtudtam, hogy az e havi rész témája a film lesz, számtalan gondolat és irány kezdett hatalmas képzeletbeli ricsajjal tombolni a fejemben, és amennyi ötlet jutott eszembe, pontosan annyira vesztem el, hiszen bármelyik irányt is választom, fáj elengedni a többit. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább elmondok egy történetet, amely több szálon fut, először egymástól igen távol, majd a kilencvenes évek elején találkoznak.

Hirdetés

-----------

– A cikk eredeti változata a Business Class Magazin nyomtatott kiadásában jelent meg, Ligetfalvi Viktor tollából –

Az első szál James Bond maga

A brit elegancia, a közepes szóviccek és a magabiztosság tette számomra ikonná Bondot, és bár tisztában vagyok azzal, hogy filmes szempontból bármelyik Bond-filmnél találunk jobbat, nem is kell sokáig keresni, de engem sokkal inkább megérint a James-féle „szuperhős”, semmint a DC Marvel-világ – remélem, ettől a mondattól még nem lapoz tovább a Kedves Olvasó.

Sean Conneryvel indult a Bond-sorozat 1962-ben (Dr. No) és egy Rolex Submariner ref. 6538-cal. A Submarinerek története 1954-re nyúlik vissza, tehát mondhatjuk, hogy még elég fiatal volt a típus. A filmben egy NATO szíjon volt, amelynek a színösszeállítása azóta meg is kapta a „Classic Bond” elnevezést. 2019-ből nézve vicces, hogy a szíj keskenyebb volt a tokfülek távolságánál, és nagyon bután nézett ki rajta. A radioaktivitás-mérő aktív jelzése pedig nem filmes hozzáadott érték, hiszen a hatvanas évek végéig, nagyjából 1968-ig engedélyezett volt a rádiumos festékkeverék használata a világító indexeken. Egyes legendák szerint a Submariner Connery sajátja volt, más legendák – és képek – szerint a produceré, Albert R. Broccolié.

Pedig amikor Ian Fleming az ötvenes évek elején – egészen pontosan 1953-tól – írta a Bond-könyveket, akkor még nem volt Submariner. Volt viszont Datejust, Oyster Perpetual és pont ettől az évtől Explorer. Fleming regényeiből, ahogy a részletes helyzetleírásokba az órákat is beleilleszti, kikövetkeztették a szakértők – mit szakértők, megszállottak –, hogy egy Explorerről lehetett szó. Mit ad isten, korabeli fotókon Fleming csuklóján bár egy Rolexet látni, ami nem teljesen felismerhető, de ismerve a puzzle összes kockáját, tudhatjuk, hogy az Explorer, amellyel a regényekben Bondot felruházta, a sajátja volt.

Rolex 1016 Explorer, Flemingével megyegyző darab – kép: Bobswatches.com

A további Bond-filmekben többnyire Rolex Submarinerek szerepeltek, mindig az éppen aktuális Submarinerek. De alkalomadtán megjelent egy Breitling vagy egy Gruen, feltűnt egy LED-es Hamilton, majd jött a kvarcválság. A kvarcválság a huszadik századi óraipar legmeghatározóbb időszaka – a Kronometer.hu-n háromrészes sorozat boncolgatja az előzményeit és a következményeit 1,2,3 –, röviden összefoglalva egy olyan korszak volt, amikor a kvarcórák egyre elterjedtebbek, egyre kedveltebbek lettek, mert elhozták a nagyon olcsó időmérőt, szemben a mindig drágább mechanikus karórákkal, amelyeknek ekkor következett el a nagyjából húszéves sötét korszakuk. Voltak márkák, amelyek önállóan talpon tudtak maradni, voltak – a legtöbb –, amelyek csoportokba szerveződve vészelték át ezt az időszakot – ekkor terjedt el az óraiparban is a befektetői csoportok fogalma –, és voltak, amelyek csődbe mentek. Mindenképpen érdemes megemlíteni Nicolas Hayek libanoni származású, Svájcban tevékenykedő üzletember nevét, hiszen ekkor, a kvarcválság kellős közepén ő adta vissza a hitet a svájci óraiparnak.

Az történt ugyanis, hogy a svájci óráscégeket tömörítő csoport közösen kezelt tartozását nyilvántartó bankok már tervezték az adósság értékesítését. Volt is jelentkező a Távol-Keletről: a Hayek Engineering elnevezésű céget kérték fel az üzlet közvetítésére és lebonyolítására. Valójában ez volt a legszerencsésebb dolog, ami történhetett. Hayek úgy gondolta, hogy a svájci óraipar know-how-ja nem kerülhet ki Svájcból, ezért végül többedmagával megvásárolta a gyártók adósságát. Voltak cégek, amelyeket nem vitt tovább, és voltak, amelyeket újrapozicionált, és így alakította ki a mostanra az óraipar megmentőjének tekinthető Swatch Groupot a nyolcvanas évek elején, akkor még SMH néven.