2022 volt az első év, amikor ismét találkozhattak egymással az óraipari szereplők: a gyártók, a kereskedők és a sajtó. Utoljára ilyen 2020 elején, de inkább 2019-ben volt – amikor ennyire szervezetten, ennyien találkozhattak, ez pedig fontos lendületet adott mindenkinek.
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
És minthogy Baselworld már nincs, de van az SIHH helyett bővített Watches and Wonders így volt lehetőségem közvetlen közelről megismerni az idei újdonságok tavasszal bemutatandó részét. Apróbb részletekkel nem untatnék senkit, egy 7 részes vlog-sorozatban számoltunk be minden érdekességről, frissen, Genfből. Hosszú, de szórakoztató, érdemes belepillantani.
Nagy öröm volt látni, hogy a TAG Heuernél is van már solar szerkezet, igaz, csak egyetlen modellben, és ha sikeres lesz, akkor talán érkezhet más modellekbe is az új werk. Nagyon dögös jelen állapotában a fekete tokos, karbon lünettás Aquaracer, de a 40mm a búvár kategóriában megszűri a közönséget, főleg, hogy a fekete még optikailag kicsit össze is húzza az órát.
Hirdetés
-----------
Megjelent a MoonSwatch ami alapjaiban forgatta fel az óraipart, egyrészt azért, mert kiderült, hogy olcsó óra is lehet várólistás, másrészt pedig mert nagyon érdekes volt látni, hogy milyen tömegeket mozgat meg az, hogy a legendás Moonwatch jegyei egy Swatchra kerülnek ráadásul a legtöbbek számára elérhető szegmensben, sőt, még színesek is.
Több érdekes Grand Seiko is megjelent, olyanok, amiket szinte bármikor el tudnék képzelni a saját gyűjteményemben, mégha nem is feltétlenül passzol a hétköznapi stílusomhoz, mint az SBGY009, mégis rendkívül jó darabnak tartom.
Számomra nagy öröm volt látni, hogy egyre több óra jelenik meg színes, vagy karbon, titán változatban. Végre lazul az acél iránti kötöttség és nyitnak a gyártók a különlegesebb termékek felé. Ilyen volt a Zenith Defy Extreme E, a damaszk acélból készült Hublot, a Singer Porsche-inspirálta csodája, Ulysse Nardin, és csak reménykedhetünk, hogy szép lassan ez a kísérletezgetési kedv az olcsóbb kategóriákba is elér majd. Ne feledjük, a Rolex is készített végre titánból órát.
Mechanikai különlegességek is voltak szép számban. Genfben meghallgathattam saját kézbe véve a Chopard zafír tokos percütősét, nyárzáró eseményként a Margit-szigeten forgathattunk egy epizódot két ütős (egy percütős és egy grand sonnerie) Credorral, majd októberben az Omega jelentette be új modelljét, az első percütős Omegát, elég bátor, látványos megjelenéssel.
Mindemellett pedig fontos látni, hogy nem csak az óracsodák-, és költemények fontosak, sőt! A legszélesebb kör számára elérhető alsó-, és középkategória, annak minden átfedésével is szépen teljesített idén. Számtalan siker-gyanús Roamer, Orient, Orient Star érkezett és ismét megérkezett a magyar piacra a Baume et Mercier, ami az 500 ezer és 2 millió forint közötti szegmenst fedi le.
Változatos év volt tehát, engem idén kettő óra tudott úgy megérinteni, hogy azt éreztem, hogy KELL, ebből az egyik a karácsonyi epizódunkban megemlített Seiko Astron Supernova, viszont egyrészt ez limitált és már az is elkelt, amivel forgattunk, meg egyébként is van elég kvarcórám, a másikat pedig nem lőném le, ugyanis hamarosan végére érek a rendszeresen visszatérő cikksorozatom újabb részével, amiben az egyéni órakedvelő szenvedésem és szélmalomharcom kerül terítékre, immáron negyedik alkalommal, és abban, mint a 4. rész záró darabjára derül majd fény.
Tartalmas évet zárt tehát az óraipar összességében, a COVID utáni megkönnyebbülés talán majd csak 2023-ban teljesül ki, így én bízom egy mozgalmasabb és érdekességekben gazdag ’23-ban.
Addig is pedig szeretném a szerkesztőség minden tagjának nevében megköszönni az olvasók és nézők egész éves figyelmét, és kifejezni hálánkat azok felé, akik tudják támogatni a működésünket, amit mi igyekszünk némi extra tartalommal, és különleges ajándékokkal viszonozni. Találkozunk 2023-ban is!
