A Breitling a kvarcválság alatt megélt mélypontokból a kilencvenes években kezdett kilábalni. Ebben jelentős szerepe volt olyan modelleknek is, amikre inkább történelem szempontjából lehet büszke a márka, mint például a Jupiter.

A Chronomat története a negyvenes-ötvenes évekig nyúlik vissza, viszont az igazán karakteres változást a nyolcvanas évek hozta el. 1979-ben vásárolta meg Ernest Schneider, a Sicura tulajdonosa a haldokló vállalatot a Breitling családtól, az ő irányítása alatt kapott új formát és új értelmet a modellcsalád.
‘84-ben készült el az olasz légierővel közös együttműködésben a modern kori Chronomatok iránymutatója, a 81950 “Frecce Tricolori”, a további Chronomatok pedig már ezt a formavilágot követték.

A pilótaóráknak a kor haladtával a funkciói is változtak, és már nem az lett a legfontosabb, hogy kabáton kívül hordva a kétfedeles légcsavaros gép botkormányával küzdve egy pillanat alatt le lehessen olvasni a 48 milliméteres óra vakító arab szamairol és vaskos mutatóiról az időt. Fontosabb lett a stopper és a tachy-skála, amivel átlasgebességet tudtak mérni, és – ahogy látjuk – a búvárlünettát és a tisztes vízállóságot sem felejtették el.

A legenda szerint, amikor a hatvanas években a NASA nem nyilvános – és nem is teljesen hivatalos – teszteket végzett stopperes karórákon, a Breitling ott vérzett el, hogy az űrkapszulából kimászva a pilóta vízbe érkezett és a Breitling, csepp álló lévén beázott. Az Omega nem, így lett a Speedmaster végül a “Hold-óra”. De ez, mint legenda kering, mivel nem hivatalos tesztek voltak, így talán sosem derül ki, hogy tényleg így történt-e.

A Breitlingnek sikerült egy igazán jellegzetes formavilágot létrehoznia, amit napjaink Chronomat kollekciója is magán visel. Jellegzetes annyira, hogy semmivel sem lehet összekeverni, és amennyire jellegzetes, pont annyira megosztó is. Van, akinek túl sok, viszont van akinek maga az álom, a Grál. Az ETA 7750-es szerkezete determinálta a számlapkiosztast, a Breitling nem is próbált módosítani, segedszamlapot eltüntetni, letisztultabbá tenni a számlapot, mint néhány más gyártó.

Az IWC a 7750-et vette alapul a 79350-es szerkezethez.

A hagymakoronára emlékeztető felhúzókorona, a masszív, negyedórás osztásoknál látványosan kiemelkedő lünetta, a stopper másodpercmutatójának végén a hatalmas B betű és 3 óránál a szárny, a Breitling logó, védjegye lett a Chronomatoknak – amíg nem jött a B01 szerkezet. A leglényegesebb változás a sorozatban a méretnövekedés: míg 38-40 milliméteres darabok voltak a jellemzőbbek eleinte, most már a 44 sem meglepő.


A cikk tárgya az A13352 referenciaszámú Chronomat még pont a köztes, 40 milliméteres tokot kapta 2003-ban. Az óra és az ötsoros szíj is tükörpolírozott, annyira, hogy a szarkák a réten sokkot kapnak, ha megcsillan. Cserébe vonzza az ujjlenyomatokat, és a hajszálkarcokat, viszont kellően vastagok a vonalai ahhoz, hogy ne fogyjon el a tok a harmadik polírozásnál.

A számlap kék selyemszámlap – nem írom le ismét, hogy milyen mélységes rajongója vagyok a sunburst, valamint a gilosált, vagy akár egyszerűbb texturált számlapoknak, és mennyire elterelik a figyelmet a pontos időről, helyette pedig gyönyörködtetnek a sokszínűségükben és részletgazdagságukban. A kék a ritkább, a fekete lényegesen könnyebben beszerezhető. Napfényben mutatja meg az igazi sokszínűségét, látványos kontraszt a három szintén texturált fehérből ezüstbe hajló segédszámlap.

A Breitling által dekoralt ETA/Valjoux 7750-es szerkezet nem űrtechnológia – hogy miért szoktak mindkét márkanevet feltüntetni, már írtunk a svájci óraipar történetének első és második részében. A szervizelése a legtöbb gyakorlott órás számára rutinmunka, megbízható és strapabíró werk. Érdekes apróság, hogy a rotor olyan lendülettel pörög benne, hogy ha tenyerünkbe szorítjuk az órát, és egyetlen határozott csuklómozdulattal meglendítjük, érezni, ahogy a rotor forgása gyakorlatilag mozgatja a kezünkben az órát. Ezt finomabban, de csuklón is érezni, és ez nem hiba, ez a 7750 romantikája.

Az ötsoros, félferde szemekből összerakott szíj kényelmes, de nehéz, a csat viszont határozottan zár. A csat felőli, kivehető szemek oldalán aránylag nagyméretű, robusztus csavarok erősítik a masszív hatást.

Összegzés: amíg nálam volt az óra, volt, aki azt mondta, hogy “villantós”, “felvágós”, “tipikus vállalkozók órája”. Mindezt csak azért, mert az egész óra polírozott. Elsőre még értem is ezeket a jelzőket egy olyan embertől, akinek pont nem tetszenek a Chronomatok. Aztán megkértem, hogy próbálja fel. 4-5 perc után újra megkérdeztem mit gondol róla, és azt a választ kaptam, hogy hát, ez nagyon jól néz ki.
Viselve egészen más, mint az asztalon, vagy kézen nézni. Továbbra is feltűnő, de amint egy kicsit is magunkénak érezzük, máris úgy gondoljuk, hogy a látvány nekünk van, nem villogni.

Akiknek kicsi a kilencvenes évek 38 milliméteres Chronomat palettája, de nem akar 40 milliméter fölé menni, annak nagyon jó választás a használt felső-közép kategóriából. Színtől függően 550-650.000 forint között érhető el, de a modellcsalád más típusai már 450.000 forintért is kaphatóak használtan.

És mielőtt a Chronomatok végére érnénk időközben szembejött egy másik, pár évvel régebbi, első ránézésre mégvillantósabbnak gondolnánk, pedig egyszerűen csak arany. A számlap fehér gyöngyházból készült a segédszámlapok pedig kékből.

Nem azt mondom, hogy egy könnyen viselhető darab, de határozottan megvan a maga szépsége. A mérete hasonló, a szerkezete, számlapkiosztása ugyanaz, mint az A13352-nek, csak az érzés más, amit ad. Meg persze az ára.

Galéria: