Seikók, Rolexek, Grand Seikók… Órafronton honnan indultál?
Hirdetés
-----------
Hirdetés
-----------
Nagyon sokáig a bor volt a hobbim, a munkám, az életem. Egy idő után kezdtem azt érezni, hogy ha nem találok valami mást, egy kitörési pontot, amivel tényleg el tudok lazulni, ki tudok kapcsolni fejben is, akkor a bor szeretete a visszájára fog fordulni. Mivel mindig is érdekelt a divat, elkezdtem figyelni a Facebookon, az Instagramon az ilyen témájú oldalakat, és szép lassan bekúszott a képbe az óra. Egyszer csak azt vettem észre, hogy több órás oldalt nézek, mint mondjuk cipőset. De elgondolkodtam azon, hogy még mindig nem engedhetem meg magamnak azokat az órákat, amelyeket szeretnék. Pedig semmi különösre nem gondoltam, csak mondjuk egy Breitling lebegett a lelki szemeim előtt. De végül nem szántam rá magam. Egyszer csak odakeveredtem a seikós oldalakra is. A Seiko hosszú éveken át úgy volt a fejemben, hogy egy egyszerű és olcsó óra, nincs semmi presztízse. Arra figyeltem fel azonban, hogy épül a presztízs, és működik, hogy a cégek arcokat, sportolókat vásárolnak maguknak. És ugye tenisz, Djokovic… Megláttam egy kirakatban, és láttam, hogy milyen szép Seiko órák vannak, aztán a neten kutakodtam már utánuk, és kiszúrtam magamnak a SARY057-es típust, amely egy belépő kategóriás óra, de aranyos, szerethető, vagány darab. Pár hónapig gondolkodtam rajta, felszívtam magam lelkileg, hogy ezt megveszem, és megléptem. Ez három éve volt, akkor ott valami elkezdődött.
Akkor ez már nagy lendülettel indult?
Annyira nem nagy lendülettel, mert két évig ott meg is maradtam. Egyet akkor megtanultam: a Seiko egy nagyon jó márka, imádom. Nagyon felnézek a japánokra a mentalitás, a munkamorál, a fanatizmus, a precizitás miatt. Később jött a Cocktail Time, a SARB065. Szerintem az egyik legszebb Seiko, sőt az egyik legszebb óra. Utána már beindultam. Tizennégy Seiko órám lett, és egyszer csak kiszámoltam, hogy ha a tizennégyből eladok tizenkettőt, akkor abból már vehetek egy jó kis svájci órát. Kettő pedig biztos, hogy megmarad. Az első, a SARY057, mert az már akkor velem volt, amikor más még nem, és vele tényleg kialakult egy érzelmi kapocs. Meg ugye a Cocktail.
Innen egyenes út vezetett Svájcba?
Nem, az első lépés nem is svájci volt, hanem a Grand Seiko, egy Hi-Beat. Az egy zseniális óra. Aztán jött még egy Spring Drive szerkezetes. És nagyon jól megvoltam, de arra még nem jöttem rá akkor, hogy amikor valahol megjelenek, és nem mindegy, hogy mi van a csuklómon, akkor ez az óra nem adta hozzá azt, amit az értéke alapján hozzá kellett volna adnia. Akkor gondoltam arra, hogy akkor nézzük meg a svájci kérdést.
Egy Grand Seiko után viszont nem lehet a svájci órákat is az alsó kategóriától kezdeni, a GS-sel már valamennyire determináltad, hogy melyik szintre érkezel, nem?
Igen, a Grand Seikóval már egyből átugrottam azokat a svájci márkákat, amelyekre régen még nagyon felnéztem.
A Tissot-tól a Longines-on át az Omegáig sok mindent léptél így át.
Énszerintem a Panerait is átugrottam, minden tisztelettel, de ezek a márkák engem utána már nem vonzottak. Nagyon jó márkák, gyönyörűek, de mégsem. Egy Rolexet választottam, egy Submariner No Date 2017-est. Bármennyire is tisztában voltam vele, hogy az milyen óra, hogy milyen presztízse van, hogy mit tud, mit ér, hogy az ára csak felfelé tud mozogni (korábbi számunkban, Az óra mint befektetés című cikkben foglalkoztunk már a Rolex-árak mozgásával, 1. rész, 2. rész – a szerk.), de mindennek tudatában sem volt meg bennem a kellő érdeklődés iránta. Akkor jöttem rá, hogy a márka nagyon jó, de azon belül nekem a klasszikusabb vonalat írta fel az orvos. Nagyon tetszenek a 41 milliméteres Datejustok.
A 36 milliméteres, klasszikus Datejustot kicsinek érzed?
Nekem kicsi, habár nagyon jó a formája, nagyobbnak hat, mint amekkora. Viszont a 41-est meg nagyon nagynak éreztem a csuklómon. Kettő volt végül, ami nagyon tetszett, amikor felpróbáltam. Az egyik az OP39 (Oyster Perpetual, 39 milliméter – a szerk.), az félelmetesen el van találva, mintha az én csuklómra tervezték volna. Abból is a fehér számlapos tetszett.
Nem unalmas a fehér?
Nem. Olyan a számlapja, hogy bár fehér, különböző fényviszonyok mellett mindig egy kicsit más színű. Összességében elegáns. A red grape színű nem tetszik, a szürke nekem kicsit sótlan, a kék vagány, de a fehér… Nagyon jól ki lehet használni, mert nyáron, egy lazább öltözethez is jó, és télen is a helyén van. A másik lehetőség a Milgauss. Végül ez jött be a képbe. A jégkék is szép, de föltolták az árát az Apollóra. Abból pedig a fehér nem tetszik, de ez a fekete a zöld üveggel, a narancssárga másodpercmutatóval szerintem extra vagány. Egyáltalán nem érzem magam furcsán a társaságában. Van benne játékosság. Bizonyos tekintetben nem egy klasszikus Rolex, de mégis az. Most érzem először úgy, de tényleg, hogy ez maradni fog. Azt fontosnak tartom elmondani, hogy volt Grand Seikóm, Rolexem, és már nem kívülről, pályán túlról mondom, hogy számomra a csúcs a Grand Seiko.
Többet ad, mint egy Rolex?
Nekem személy szerint igen.
Kizárólag a megítélés miatt nem Grand Seikód van?
Igen, ezt elismerem. Azt gondolom, hogy néha keveredhet az ember – és ezt szerintem sokan érteni fogják – olyan üzleti szituációba, amikor tényleg nem mindegy, hogy milyen órát visel, és ezek valószínűleg fontos szituációk. Olyankor sajnos nem mindegy, hogy Grand Seiko vagy Rolex van a csuklómon. De megismétlem: én jobban szeretem a Grand Seikót.
Nem fér meg egymás mellett egy Grand Seiko és egy Rolex?
Ezen majd elgondolkodom. Jelen pillanatban úgy vagyok vele, hogy nem szeretnék annyi pénzt órában tartani. Ennyi az oka. Nemrég kipróbáltam egy Zenithet, amely tényleg gyönyörű óra, de úgy éreztem, hogy ha lehet, akkor túladok rajta.
A munkád során milyen öltözetben vagy? Ing, zakó inkább?
Nyáron ing, mert nem bírom a meleget, de a főműsoridőben öltönyben. Az mindig változó, hogy hol vagyok. Bárhol az országban, ahonnan felkérést kapok. Vannak kiemelt partnerek, de szinte bármikor, bárhol feltűnhetek.
Van olyan, hogy egy boros rendezvényen borkedvelők észreveszitek egymás óráit, és órás beszélgetés is kialakul a boros mellett?
Igen, persze. Nagyon sokszor van ilyen.
Jellemző a borkedvelőkre az óraszeretet?
Nem azt mondom, hogy járványszerűen terjed, de azt figyeltem meg, hogy a borkedvelők között nagyon sok az órabarát is. És egy kicsit még közelebb hozza az embereket, kötetlenebbé, lazábbá válik a hangulat, ha az óra is felmerül beszédtémaként. Külföldieknél még jellemzőbb. Járok olyan helyekre borkóstolókat tartani, ahova elsősorban külföldiek járnak, náluk a legelterjedtebb a Rolex Submariner. Sokan járnak abban.
Elegánsabb ruha mellé is?
Igen, ez érdekes. Szerintem egy öltönyhöz nem illik egy Submariner, ez az én véleményem. A Daytona nem túl gyakori, de pár srác már előfordult benne (a Rolex legkeresettebb típusa – a szerk.); egy hónapja láttam egy jól szituált argentin fiatalemberen, nézegettük egymás kezén az óráinkat.
Mit gondolsz a Rolex-hype-ról? Hogy közel kétszer annyiért tudsz megszerezni a szürkepiacon egyes modelleket, mint a boltban, a butikokban pedig sok-sok éves várólistára kerülhetsz fel jobb esetben? Tud ennyit ez a márka szerinted?
Így működik a világ. Hogy ne menjek messzire, borban is így működik a világ. Nehogy valaki azt higgye, hogy a huszonötezer forintos bor huszonötször jobb, mint az ezerforintos. Ott is a márkát kell megfizetni. Márkát épít mindenki. Ha bárki bármit el akar adni a világon, márkát kell hogy építsen, és utána a márkát kell megfizetni. Ugyanez a márkaépítés az órák világában hihetetlenül jól sikerült a Rolexnek. A minőséget fizetjük, és azon felül egy nagy adag márkát. Ha jól sikerült a brandépítés, az emberek szeretnék birtokolni, magukhoz venni, megfizetik – butikon kívül – a magasabb árat. Villány egy nagyon jó példa. Párhuzamot lehet vonni:
Ül a hasonlat, hogy a Rolex a villányi vörösbor. Mind a kettő nagyon jó, és mind a kettőért hajlandóak többet fizetni. Egerben készül legalább olyan jó bor, ha nem jobb. Vagy a Mátrában. Csak ha azt mondom, hogy mátrai vörös, akkor mindenkinek kerekedik a szeme, hogy a Mátrában készül vörös? Hiába mondom, hogy méghozzá nem is akármilyen, két perc múlva már megint Villányt firtatják.
Azok a márkák, amelyeket gyerekkorodban hallottál, mint például a Patek Philippe, mozgatnak téged?
Nem, nem, nem, azért két lábbal állok a földön. Ismerem az árakat, és a saját korlátaimat, az nem az én szintem. Nem álmodtam soha Rolls-Royce-ról, nem álmodtam rózsadombi villáról, nem álmodtam magánrepülőről, nem álmodom Patek Philippe-ről, meg Audemars Piguet-ről sem. Én ezt tiszteletben tartom. A Rolexszel elértem a csúcsra, és nem szeretném feszegetni a határokat, mert nem állna jól. Mintha egy Lamborghiniből szállnék ki a sarkon, miközben a Palotanegyedben, a nyolcadik kerületben lakom. Hamis kép lenne.
Van olyan óramárka, amely ha megkeresne, lennél a nagykövete?
Ez jó kérdés. Ez annyira megtisztelő dolog lenne, hogy nem tudom, hogy visszautasítanék-e egy ilyen ajánlatot. Alapvetően szeretem az órákat. És gondolj bele: hány embert kérnek fel ilyenre? Keveset. Tehát ez óriási megtiszteltetés lenne bármelyik márkától.
